Szeged – Felsővezeték-szakadás miatt késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen és a szegedi vonalon

Szeged – Felsővezeték-szakadás miatt késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen és a szegedi vonalon

Felsővezeték-szakadás miatt a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen és a szegedi vasútvonalon utazóknak 20-70 perces késésekre kell számítaniuk – közölte a Mávinform vasárnap reggel az MTI-vel. A tájékoztatás szerint megsérült a felsővezeték Ceglédbercel-Cserő és Cegléd állomás között, ezért Albertirsa és Cegléd között vonatpótló autóbuszok közlekednek. Az átszállások miatt hosszabb a menetidő.

Forrás: MTI

 

Tisza-tó – Vonaton kerékpárral is kedvelt úti cél a Tisza-tó

Vonaton kerékpárral a legkedveltebb célpontok a fővárosból a Balaton, a Tisza-tó és a Fertő tó – írja a Magyar Online. Húsz évvel ezelőttig, tulajdonképpen az 1990-es évek közepéig a vonatokon gyakorlatilag nem lehetett kerékpárt szállítani. Azonban a MÁV évek óta komoly erőfeszítéseket tesz a kerékpárszállítás meghonosításáért, elterjesztéséért. Először azt vezették be, hogy minden vonaton szállítható 2–4 kerékpár, napjainkban pedig ott tartunk, hogy évente több mint 300 ezer kerékpárt és kerékpárost „mozgat meg” a MÁV – akár a Balatonra, akár a Tisza-tóhoz. A hírportál a MÁV Csoport tájékoztatására hivatkozva azt írja: a MÁV a távolsági vonatain is biztosít kerékpárszállítási lehetőséget a Tisza-tóhoz, a Dunántúli-dombsághoz, és a Balatonhoz.

A kerékpárakasztó kampók általában a kocsik előterében találhatóak. Az utazáshoz menetjegyre, esetenként gyorsvonati pótjegyre és kerékpárjegyre van szükség. A MÁV közleményéből kiderül, hogy egy kerékpárt ábrázoló piktogram jelöli, mely szerelvényekre vihető fel kerékpár. Ha a jármű a jelzésen keretben látható, akkor a vonathoz kerékpárszállító kocsi tartozik, ám ha át van húzva, akkor nem lehet szállítani.

A regionális vonalakon már 4 fő esetén is célszerű bejelenteni az utazást. Csoportos kerékpárszállításnak minősül legalább 6 darab kerékpár egy vonaton történő szállítása. Felhívják a figyelmet, hogy a kerékpáros túrajegy előnye, miszerint az ország bármely területéről elindulva, a megtett távolságtól függetlenül, egységesen, 420 forintért vásárolható meg, ha az utas a három tó (a Balaton, a Tisza-tó, vagy a Fertő-tó) valamelyikéhez kirándul, akár hétvégén, akár hétköznap.

Forrás: www.tiszatoradio.hu

Szolnok – Fél órát késnek a vonatok a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon

Felsővezeték-hiba miatt fél órával megnőtt a menetidő a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon a kedd reggeli csúcsforgalomban – közölte a Mávinform az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint Maglód és Rákoshegy között csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok. A vezeték helyreállításán már dolgoznak a vasúttársaság szakemberei – tették hozzá.

Forrás: MTI

 

Szolnok – Hajnaltól újra menetrendszerű közlekedés Szolnok–Békéscsaba–Lökösháza szakaszon

Frissítés: január 6. 23:00

A szakemberek helyreállították az elvágott kábelt, így ismét üzemszerűen működik a biztosítóberendezés, illetve a fénysorompók Kétegyháza és Szabadkígyós állomás között. Hajnaltól újra menetrendszerű közlekedés várható a Szolnok–Békéscsaba–Lökösháza szakaszon.


Előzmény:

Szerdán délután 15 óra 26 perckor Kétegyháza és Szabadkígyós állomás között egy fenntartási munkát végző külső kivitelező elvágott egy kábelt, ami miatt meghibásodott a biztosítóberendezés. Az ilyenkor szokásos biztonsági előírásoknak megfelelően a két állomás viszonylatában lassabban közlekednek a vonatok, ezért a Szolnok–Békéscsaba–Lökösháza szakaszon utazóknak 20-30 perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk. A két állomás között meghibásodtak a fénysorompók is. Kérjük az autóvezetőket, hogy fokozottan figyeljenek!

A szakemberek megkezdték a helyreállítást, melyet várhatóan az esti órákban fejeznek be.

A hosszabb menetidő miatt szíves elnézésüket és megértésüket kérjük.

Budapest, 2016. január 6.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság – MÁVINFORM

Forrás: www.mavcsoport.hu

Félárú vonatjegy a Csontváry-kiállításra

Ötvenszázalékos alkalmi kedvezményt biztosít a MÁV a december 31-éig tartó ,,Csontváry Géniusza – A magányos cédrus” című kiállításra utazóknak.

A kedvezményes retúrjegy kizárólag belföldi utazásra és csak másodosztályon vehető igénybe.

Az alkalmi menettérti jegy visszautazásra csak akkor érvényes, ha a vasúti jegy mellett a megvásárolt belépőjegyet is felmutatja az utas, vagy a vonatjegyét lebélyegezteti a kiállítás helyszínén. Csontváry Kosztka Tivadar a modern magyar képzőművészet egyik legnagyobb hatású alakja. Többévnyi előkészítő munkát követően nyílt meg a festőművész átfogó életmű-kiállítása a Budai Várban, a Honvéd Főparancsnokság épületében. A tárlat december 31-éig, 10 órától 18 óráig látogatható.

Forrás: www.delmagyar.hu

2015.12.18. Autóval ütközött egy Szegedre tartó személyvonat

2015.12.18. Autóval ütközött egy Szegedre tartó személyvonat

Vonattal ütközött egy személygépkocsi csütörtökön Kecskeméten, az autó vezetője belehalt sérüléseibe – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. A szegedi vasútvonal érintett szakaszán mostanra újraindult a közlekedés.
Árvai Edina rendőrségi szóvivő korábbi tájékoztatása szerint a Budapest felől Szeged felé tartó vonat eddig tisztázatlan körülmények között, a Vaspálya utcai vasúti átjáróban ütközött össze a személygépkocsival. A baleset következtében az autó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Jelezte: a baleset körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság vizsgálja.

4

Kalavecz Imre, a MÁV sajtóügyeletese közölte: az ütközés Katonatelep és Kecskemét között, közvetlenül Kecskemét állomás előtt történt, a baleset idején a vasúti átjáró fény- és félsorompója jól működött. A budapesti Nyugati pályaudvarról Szegedre tartó Tiszavirág InterCity vonaton senki sem sérült meg.

Hozzátette, a helyszínelés első adatai szerint a gépkocsivezető a fény- és félsorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre.

Katonatelep és Kecskemét között egy ideig pótlóbuszok jártak. A MÁV sajtóügyeletese késő délelőtt arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a vizsgálatok és a műszaki mentés végeztével ismét járnak a vonatok ezen a szakaszon, ám a menetrend szerinti közlekedés csak kora délutánra állhat helyre.

Korábban írtuk:

Csütörtökön 8 óra körül egy Budapest felől Szeged felé közlekedő személyszállító vonat Kecskeméten, a Vaspálya utcában található vasúti átjáróban eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy személygépkocsival – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

5

A baleset következtében az autó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A vonatszerelvény a Vaspálya utcai átjáróban állt meg, ezért ott a helyszínelés idején nem lehet áthaladni. Kerülni a környező utcákban lehet.

A baleset körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Forrás: www.delmagyar.hu

2015.12.17. Újabb 15 kék vonat áll forgalomba jövőre

Munkanapokon a Budapest-Kunszentmiklós-Tass vonalon, hétvégenként Budapest és Kelebia között közlekedik a MÁV-START által idén beszerzett, ősszel forgalomba állított újabb hat FLIRT motorvonat. A vasúttársaság és a Stadler Bussnang AG júliusban kötött szerződése értelmében az októberben érkezett járművekkel együtt jelenleg 108 vonatból álló flotta 2016 decemberéig 123 darabosra bővülhet. A már leszállított 48 és a jövőre várt 15 FLIRT beszerzése az Európai Unió Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg.

A vasúti közlekedés szolgáltatási színvonala az új motorvonatoknak is köszönhetően európai uniós színvonalúra emelkedik, hiszen a FLIRT-ök a kényelmi jellemzőik mellett csökkentik a környezet terhelését is, hozzájárulva a fenntartható közlekedés kialakításához – áll a MÁV-START közleményében.

A 2007-2010 között forgalomba állított “piros FLIRT” vonatok Budapest-Győr-Hegyeshalom-Rajka, Tatabánya-Oroszlány, Budapest-Székesfehérvár, Budapest-Pusztaszabolcs-Dombóvár/Kaposvár, Budapest-Pusztaszabolcs-Dunaújváros, Budapest-Hatvan/Füzesabony, Hatvan-Szolnok és Budapest-Sülysáp között, hétvégenként pedig Budapest-Monor-Szolnok, Budapest-Sülysáp-Szolnok, Budapest-Hatvan-Eger és Budapest-Záhony között is közlekednek. Az új, 48 darabos flottába tartozó “kék FLIRT-ök” a Budapest-Székesfehérvár, Budapest-Pusztaszabolcs, Budapest-Vác-Szob, Budapest-Veresegyház-Vác és Budapest-Monor-Cegléd, továbbá a Budapest-Kunszentmiklós-Tass vonalakon teszik ugyanezt.

Valamennyi meglévő jármű igen népszerű az utasok körében: ahol ezek a motorvonatok közlekednek, ott 6-12 százalékkal nőtt az utasszám. Az új járművek érkezésének ráadásul nemcsak az agglomeráció utasai váltak a nyerteseivé, hanem az ország más területein utazók is, hiszen az elővárosban felszabaduló, jobb minőségű kocsikat át lehetett csoportosítani oda, ahol korábban idősebb, használt járművek jártak. A 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakban a tervek szerint újabb motorvonat-beszerzésekre is sor kerül majd.

A korszerű, akadálymentes, hatékony energiafelhasználású motorvonatok 211 ülőhellyel rendelkeznek, végsebességük 160 kilométer per óra. A járművek modern utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, tágas, kerekesszékek és kerékpárok fogadására is alkalmas utasterekkel, mozgáskorlátozottak által is könnyedén használható mosdóval, WiFi-vel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal rendelkeznek. A gyártó ETCS2 vonatbefolyásoló rendszerrel is ellátja őket, amely lehetővé teszi, hogy az uniós forrásokból felújított vasútvonalakon is 160 kilométer per órával közlekedjenek. A járműveket egyenként 5,788 millió euróért szállítja a svájci cég.

Forrás: www.portfolio.hu

2015.12.13. Vasárnap lép életbe a MÁV-Start új menetrendje

Forgalomba állt mind a 42 új Stadler FLIRT-szerelvény, a kelet-magyarországi régióban pedig az osztrák vasúttól vásárolt, felújított kocsikat állítanak forgalomba.

Új menetrend lép életbe a MÁV-Startnál, a 2016. december 10-ig érvényben lévő közlekedési rend szerint egyebek mellett óránként közlekednek InterCity vonatok Győrbe, Budapestről pedig fél órával csökken az utazási idő Linz, Salzburg és München felé.

A vasúttársaság pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Budapest és Győr között a belföldi InterCity vonatok óránként közlekednek, az egyik órában szombathelyi, a másik órában soproni végállomással, a szerelvények Tatán és Komáromban is megállnak. Az óránként induló elővárosi vonatok vasárnaptól meghosszabbított útvonalon, Győrig közlekednek. Emellett vasárnap új expresszvonat is indul Vaskakas néven Győrből Budapestre, és vissza.

A Budapest-Székesfehérvár vonalon napi tizenhárom vonat meghosszabbított útvonalon, Kőbánya-Kispest és Martonvásár között közlekedik, késő este pedig két új vonat indul Kőbánya-Kispestre Székesfehérvárról.

Csökken a menetidő a MÁV-Start tájékoztatása szerint a Budapest-Tapolca, illetve a Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes vonalon a felújítások miatt: Nagykanizsa és Keszthely átlagosan 15 perccel gyorsabban érhető el vasúton.

Közölték továbbá, hogy forgalomba állt mind a 42 új Stadler FLIRT-szerelvény, a kelet-magyarországi régióban pedig az osztrák vasúttól (ÖBB) vásárolt, felújított kocsikat állítanak forgalomba.

A nemzetközi forgalomban is lesznek változások. Minden Bécsbe közlekedő vonat vasárnaptól nem a Westbahnhofra, hanem a Hauptbahnhofra érkezik és onnan indul, emiatt fél órával csökken a menetidő Linz, Salzburg, Innsbruck, München és Zürich felé. A szerelvények fél órával később indulnak majd a Keleti pályaudvarról, és a visszaúton ugyanúgy 30 perccel korábban fognak érkezni.

Az előző évben kizárólag a téli és nyári szezonban, heti egyszer közlekedő Budapest-Moszkva járat az új menetrendi évben naponta jár. A Hargita InterCity indulási időpontja Magyarország felé öt órával későbbre került.

Forrás: www.delmagyar.hu

2015.10.30. November 9-én indul az utolsó vonat

A MÁV-Start Zrt. közleménye szerint november 10-től szüneteltetik a Szeged és Röszke közötti vasúti közlekedést. Az indoklás szerint a határzár miatt nem lehet tovább utazni Szerbia felé, a belföldi utasforgalom pedig olyan csekély mértékű, hogy nem gazdaságos fenntartani a járatokat.

A Szerbia felől Magyarországra érkező migránsáradat volt az elsődleges oka, hogy leállították a Szeged-Röszke-Horgos-Szabadka közötti szakasz vasúti forgalmát, a menekültek ugyanis tömegesen gyalogoltak a síneken. Szeptember 15-én a műszaki zár kiépülésével fizikailag is lehetetlenné vált a határon való átkelés a vonatok számára. A magyar vasúttársaság most úgy döntött, hogy a jövőben azokat a vonatokat sem indítja útjára, amelyek eddig Szeged és Röszke között belföldi járatként működtek, naponta több alkalommal.

A MÁV-Start Zrt. tájékoztatása szerint a vonalon járó járatokat nem megszüntetik, csak ideiglenesen szüneteltetik, de az indoklásban az is szerepel, hogy a szakaszon a vonatok kihasználtsága nagyon alacsony.

A határ túloldalán a Horgosiak viszont hiányolják a megszokott járatokat többségük azt szeretné, ha vonattal is utazhatna Magyarországra. Egyesek szerint a járat fenntartása a fiatalok miatt lenne fontos, akik Szegeden tanulnak és rendszeresen utaznak ezen a vonalon.

A szabadkai autóbuszpályaudvaron nem tapasztaltak jelentős utasszám növekedést a határzár bevezetése óta.

Azok számára, akik Szeged és Röszke között szeretnének utazni, ezt november 10-étől már csak autóbusszal tehetik meg, melyből napi 23 pár indul. Akik Szabadkáig szeretnének eljutni, azok a Szeged–Szabadka útvonalon napi három pár buszjáratból választhatnak.

Forrás: www.promenad.hu

2015.10.26. Birkanyájat gázolt egy motorvonat – késések a Debrecen-Tiszalök vonalon

A vágányra tévedt, őrizetlenül hagyott birkanyájba hajtott egy Debrecen felé tartó személyvonat Hajdúnánásnál. A baleset miatt késésekre kell számítani a Debrecen-Tiszalök vasútvonalon.

Pénteken délelőtt, a Tiszavasvári és Hajdúnánás közötti nyílt pályaszakaszon hajtott a sínekre tévedt birkák közé egy motorvonat. A jármű több állatot elütött, a pálya felszabadításáig nem járnak a vonatok a szakaszon.

Forrás: www.ma.hu