Kisköre – Kisköre vezeti tovább a TTRM -Leader-társulást

Almádi János tarnaörsi polgármestert Magyar Csilla, Kisköre polgármestere váltja az elnöki székben, erről döntöttek a Tisza-Tarna-Rima-Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület legutóbbi, dormándi közgyűlésén – közölte Faragó Zoltán a kiskörei önkormányzat sajtóreferense.

A főposzton történt cseréhez egy füzesabonyi alelnökség mellett hevesi, hevesvezekényi, mezőtárkányi és poroszlói elnökségi tagokat választottak, köztük Sveiczer Sándort, Heves és Tóth Évát, Hevesvezekény polgármesterét. A lemondott elnök, a szervezetet 2007 óta irányító Almádi János a Helyi Akciócsoport helyzetével kapcsolatban kifejtette az ülésen: az elmúlt esztendők munkája nyomán a „Leader HACS” címet megkapták, a stratégiát elkészítették, és az egyesületnek nincs tartozása.

A változtatások értelmében az egyesület új székhelye Kisköre lett, hevesi és füzesabonyi telephellyel. Az új irányító, Magyar Csilla – megköszönve az eddigi munkát – azt mondta, közös erőfeszítésekkel fel kell pörgetni a vidékfejlesztési pénzekben rejlő lehetőségek kihasználását, s azért dolgozik az új vezetés, hogy az átlagember számára is láthatók és egyben hasznosak legyenek az elért eredmények, hogy erősödjenek a helyi közösségek. Magyar Csilla szerint ehhez teljesen új szemléletmódot kell alkalmazni, az új szervezeti vezetés erre alkalmas és készen is áll.

A Tisza-Tarna-Rima-Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület LEADER Akciócsoport 33 település – benne három város – önkormányzatait, vállalkozásait és civil szervezeteit fogja össze Heves megye délkeleti részén.

Forrás: www.tiszatoradio.hu

2015.12.23. Álmosan volán mögé ülni olyan, mint részegen

Az éjszakai műszak után volán mögé ülők nagyobb valószínűséggel szenvednek autóbalesetet – állapították meg amerikai szakemberek.

A tanulmány éjszakai műszakban dolgozó emberek bevonásával készült, akik kétszer két órát vezettek egy elkerített pályán. Első körben a 16 résztvevő átlagosan 7,6 órát aludt a tesztet megelőző éjszaka és nem dolgozott, míg a második körben az éjszakai műszakjukat követően ültek a volán mögé.

Amikor a résztvevők közvetlenül munka után szálltak autóba, hatan közülük egy vagy több balesetközeli élményt is átéltek, és hetüknek le kellett állniuk a teszttel biztonsági okokból. Amikor azonban aludtak a vezetés előtti éjszaka, semmi ilyesmit nem tapasztaltak.

Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) közölt tanulmány szerint a kialvatlansággal összefüggő gyengébb vezetési képesség a teszt első 15 percében nyilvánvalóvá vált.

“Még a veteránnak számító éjszakai műszakosok esetében is kockázatos volt, amikor álmosan vezettek, viselkedésük az emelkedett véralkoholszintű sofőrökéhez hasonlított” – húzta alá közleményében a tanulmány vezető szerzője, Michael Lee, a bostoni Brigham and Women’s Hospital (BWH) munkatársa.

A szakember szerint minél többet vezetnek ilyen állapotban ezek az emberek, annál nagyobb az esetükben a baleset kockázata.

Nagyjából 9,5 millió amerikai, vagyis a munkaerő 15 százaléka dolgozik éjjeli vagy váltott műszakban. Az Egyesült Államok halálos kimenetelű vagy kórházi kezelést igénylő súlyos autóbaleseti sérülései 20 százalékának okozói álmos sofőrök.

Forrás: www.delmagyar.hu