Tisza-tó – Kerékpáros és csónakos túrák koncertekkel a Tisza-tavi fesztiválon

Tisza-tó – Kerékpáros és csónakos túrák koncertekkel a Tisza-tavi fesztiválon

Kerékpáros és csónakos túrákkal egybekötött minikoncertek, operajóga és táncelőadások is várják az érdeklődőket július 28. és 30. között a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztiválon.

A fesztivál első délutánján különleges operajógán vehetnek részt az érdeklődők, majd a tiszafüredi Morotva félszigeten rendezik meg a gálaestet a Miskolci Nemzeti Színház Zenekara és a szolnoki kibővített Bartók Béla Kamarakórus közreműködésével, Sándor Szabolcs vezényletével – mondta el Jakus Anita, a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál projektvezetője a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
A Radó Denise színésznő rendezte esten fellép mások mellett Miklósa Erika koloratúrszoprán, Bakos Kornélia mezzoszoprán, Vizin Viktória mezzoszoprán, Báll Dávid zongoraművész és Nyári Zoltán tenor.
Másnap 67 kilométeres kerékpártúrára invitálják az érdeklődőket a Tisza-tó körül, a 11 megállóban minikoncertek, mások mellett Horgas Eszter fuvolaművész és Lajkó Félix hegedűművész előadása várja a közönséget. Sarudon a Virtuózok muzsikálnak, Abádszalókon az István a király című rockopera dalai szólalnak meg, Tiszaszőlősön a Mozdulat Táncműhely előadása szórakoztatja a közönséget.
A Boat D’Opera túrán a kerékpárokat csónakokra cserélve juthat el a közönség a minikoncertek helyszíneire – ismertette a részleteket Jakus Anita, hozzátéve: a koncerteket a víz partján, a vízben és a vízen tartják.
Ezen a napon fellépnek mások mellett a Magyar Állami Operaház művészei, a Budapest Klezmer Band, Szirtes Edina Mókus hegedűművész a Szirtes vonósnégyes közreműködésével, a H2O Synchro SE szinkronúszói erre az alkalomra készített koreográfiával várják a közönséget.
A negyedik alkalommal megvalósuló fesztivál elsődleges célja a minőségi kultúra, a természet és az aktív pihenés összekapcsolása. Emellett fontosnak tartják azt is, hogy a nemzetközi sikereket elért művészek fellépése mellett megismertessék az érdeklődőkkel a helyi értékeket, a látogatóknak így lehetőségük nyílik megkóstolni a helyi gasztronómiai különlegességeket és betekintést nyerni a Tisza-tó menti települések életébe – mondta a projektvezető.
Jakus Anita emlékeztetett, hogy a fesztivál koncepciója Debreczeni Ildikó ötlete alapján született meg 2014-ben.

Forrás: MTI

 

Szolnok – Halászfaluvá változik a szolnoki tér a Tiszai Hal Napján

Tiszai halászfaluvá változik október 1-jén, szombaton a szolnoki Tiszai hajósok tere és a rakpart, ahol negyedik alkalommal rendezi meg a Tiszai Hal Napja – SparHalt Fesztivált  a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft.

Tihanyi Kata szervező az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a Szent Mihály napjához kapcsolódó rendezvény célja a tiszai halászat és horgászat, valamint a gasztronómia tradícióinak megőrzése.     Az ingyenes fesztiválon, a Tiszai hajósok terén és a rakparton halászkunyhóban várják a hálókötés, csomózás és halászati technikák iránt érdeklődőket a halászok, a horgászok a régi és modern eszközökről tartanak bemutatót.     A szervező elmondta: tartanak gyermek- és felnőtt pecahorgászversenyt, a Tiszai hajósok terén eközben régi receptek felhasználásával készülő tiszai halételek, halkolbászok és füstölt halak várják majd a rendezvényre látogatókat.     A Szarvas – Fish Kft. autóján Stiller Tamás shéf mini kóstoltatással népszerűsíti az afrikai harcsát, bemutatja annak sokrétű elkészítési módját.     A gyerekeket halsimogató, kézműves játékok, puzzle várja, de részt lehet venni haltelepítésben is.     Kiállítás keretében a tiszai búvárkodás történetét, a folyó élővilágát ismerhetik meg a látogatók, valamint modern horgászati eszközöket is bemutatnak a program során. A kézműves vásáron népi iparművészek állítják ki portékáikat. A szolnoki kiállítók mellett a vendég települések – Tokaj, Csongrád, Tőserdő, Lakitelek és Nagykörű – látványos bemutatóit is megtekinthetik az érdeklődők.     A rendezvényen többek között a Lakiteleki Tűzoltózenekar és Gulyás László Vándormuzsikus gondoskodik a jó hangulatról. Fellép a Creol Latin Duó, a Pankastic zenekar, Zolbert és Cseszárik László, valamint tűzzsonglőrök is.

Forrás: MTI

 

Szeged – Augusztus közepétől válthatók bérletek a Szegedi Nemzeti Színház következő évadára

Augusztus közepétől válthatók bérletek a Szegedi Nemzeti Színház következő évadára, amely a műfaji skálát és a produkciók számát tekintve is gazdagabb lesz, mint a korábbiak – közölte Gyüdi Sándor főigazgató csütörtökön a Tisza-parti városban.

A direktor az évad műsorát bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy a teátrum a hagyományokhoz híven megajándékozza az első bérletvásárlóit, akiket meghívnak az évadot nyitó gálákra. Szeptember 9-én főként a drámatagozat művészeivel találkozhat a közönség, másnap pedig operagálával emlékeznek Simándy József születésének centenáriumára és arra, hogy hetven éve Szegeden indult az énekes szólistakarrierje.
Az évad szeptember végén Ben Jonson Volpone című komédiájával indul, melyet Csiszár Imre rendez – mondta Spiró György, a teátrum művészeti főtanácsadója, aki a darab szövegét maga készítette a József Attila Színház felkérésére az 1990-es évek elején.
A következő prózai premier a Spiró György által a drámaírók egyik novellistájának nevezett  Hubay Miklós három egyfelvonásosából készült Néró című darab. A Léner András által színpadra állított műben az ókori történetek mellett megjelennek a szerző az önkényuralomról és az 1956-os forradalomról szerzett tapasztalatai is.
Erkel Ferenc Bánk bánját az aradi vértanúk emléknapjához kapcsolódva október 6-án játsszák először. Pál Tamás első karmester elmondta, Galgóczy Judit rendezése a zeneszerző által utoljára jóváhagyott változathoz nyúl vissza, mégis korszerű és a maga nemében eredetei előadás várja majd a nézőket.
Október 21-én mutatják be Carlo Collodi Pinokkió című mesejátékát Hollós Gábor rendezésében. Keszég László főrendező szerint nincs másik olyan mese, melyből többet tanulhatna egy gyermek, mint ebből a meséből.
November elejétől látható Ibsen A nép ellensége című színműve. Bodolay Géza rendező Kunos László magyar szövegét alapul véve egy német előadás alapján átalakította át a művet.
Juronics Tamás rendezésében és koreográfiájával június 8-án a Margitszigeten mutatták be Andrew Lloyd Webber és Tim Rice Evita című musicaljét. Az ország jelenleg egyik legjobb musicalprodukciójának kőszínházi premierje november végén lesz, nagyzenekari kísérettel, a Szegedi Kortárs Balett és a színház tánckarának közreműködésével.
December 9-én mutatják be a Bulgakov legjobb művének tartott Menekülés című drámát, melyet a Szegedre visszatérő, sok emlékezetes előadást színpadra állító Zsótér Sándor rendez. Januárban tűzi műsorra a színház Ermanno Wolf-Ferrari Sly című operáját. Az Erkel Színházban május 27-én bemutatott, Shakespeare A makrancos hölgyének előjátékán alapuló darabot Göttinger Pál állította színpadra.
Főrendezőként Keszég László Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő című színművével mutatkozik be a Tisza-parti város teátrumában 2017 januárjának végén. Elmondta, szíve szerint minden öt évben újrarendezné az ízléséhez nagyon közel álló darabot, hogy a közönség ne felejtse el a mű üzenetét.
A gregori hagyományok felé visszanyúlva február elején állítja színpadra Sándor János Donizetti Don Pasquale című vígoperáját. A hónap végén mutatják be Mozart Varázsfuvolájának Lackfi János gyermekek számára készített meseolvasatát Parázsfuvolácska címmel Toronykőy Attila rendezésében.
Spiró György szerint Gábor Andor Dollárpapa című komédiája a legjobb magyar vígjátékok egyikét, melyet Horváth Péter rendezésében láthat majd a közönség. A remekműben “nagyon magyar alakok” találkozik majd a közönség, ráismerhetünk mai önmagunkra, és kiderül, nem sokat változtunk az elmúlt száz évben – mondta az író.
A drámatagozat premierjeinek sorát a legjobb mai magyar drámaírók közé tartozó Háy János – a jogosítványukat valamilyen szabálytalanság miatt elvesztők számára szervezett tanfolyamon játszódó – Utánképzés című színművének ősbemutatója zárja. Az utolsó operabemutató pedig Gounod Faust című operája lesz Bodolay Géza rendezésében.
A színház műsorán szerepel a Szegedi Kortárs Balett két premierjei is. Ősszel Enrico Morelli és Juronics Tamás egy-egy koreográfiáját láthatja a közönség, februárban pedig a mindennapok visszásságaira fanyar humorral reflektáló Abszurdia című darabot mutatják be.

Forrás: MTI

 

Tisza-tó – Pénteken kezdődik a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál

Pénteken kezdődik a háromnapos Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál, amelyen a látogatók a második és harmadik napon a kulturális programok, koncertek helyszíneit biciklivel, majd csónakkal közelíthetik meg.

Az elmúlt években Tour D’Opera néven megrendezett Tisza-tavi kerékpártúra  az idén Természet Operaháza elnevezéssel háromnapos fesztivállá bővül, amely 24 helyszínen 320 fellépővel várja a közönséget.
Mint az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában elhangzott, a szervezők célja a minőségi kultúra összekapcsolása az egészséges életmóddal. Jakus Anita projektmenedzser elmondta, hogy a fesztivál legnagyobb attrakciója a Tisza-tó és az egyes pontjain “elrejtett” és előadott kulturális programok.
A fesztivál első napján, pénteken a TO’pera keretében egész napos programmal várják az érdeklődőket Tiszafüreden, a Tisza-tó fővárosában. A városházán a magyar történelem különböző korszakainak ruhaviseleteit bemutató, Kovács Yvette Alida díszlet- és jelmeztervező munkáiból válogatott jelmezkiállítás nyílik. Az érdeklődők találkozhatnak a Szolnoki Szigligeti Színház művészeivel. Az esti gálakoncerten Rost Andrea operaénekes adja elő a fesztivál és a Tisza-tó közös himnuszát, valamint fellép az ExperiDance Tánctársulat, Snétberger Ferenc gitárművész és a 100 Tagú Cigányzenekar is.
A fesztivál második napján, szombaton a III. Tour D’Opera Tisza-tavi kerékpáros tókerülő túrán vehetnek részt az érdeklődők. A kerékpározók a 67 kilométeres távba beépített 10 pihenő során változatos kulturális élményekkel gazdagodhatnak. A legkisebb táv három kilométer, a leghosszabb pedig tíz kilométer, köztük 20-60 perces minikoncertek hallhatók.
A fellépők között Vizin Viktória, Bretz Gábor és Szegedi Csaba operaénekes is megtalálható, de megjelennek különböző hangszerek mesterei is, köztük például Orosz Zoltán harmonikaművész – tette hozzá Jakus Anita, aki szerint a kultúrát, az aktív pihenést és a természetet összekapcsoló program Magyarországon és Európában is egyedülálló.
A fesztivál harmadik napján, vasárnap a Boat D’Opera során az érdeklődők minikoncerteket hallgathatnak meg különleges helyszíneken, amelyeket – a tiszai hajósok világát megidézve – 6-8 fős csónakokkal közelítenek majd meg.
A rendezvényről további információ a www.operaofthenature.com oldalon található meg.

Forrás: MTI

Tiszaderzs – Július 16-án jön a hagyományos Kárásznap Tiszaderzsen

Július 16-án, szombaton várja az érdeklődőket idén is a már hagyományos Kárásznap Tiszaderzsen – közölte a Tisza-tavi Hírek érdeklődésére Fótosné Czeglédi Zsuzsanna.

Tiszaderzs polgármestere kérdésre elmondta: az év legnagyobb derzsi rendezvénye a község önkormányzata és a Derzsi Szabadidős Egyesület közös szervezésében immár nyolcadik alkalommal jön létre. A gasztronómiai rendezvény középpontjában a hal van. A halfőző verseny célja többek között a község turisztikai fejlődésének elősegítése. Fótosné Czeglédi Zsuzsanna hangsúlyozta: a főzőverseny szabályokhoz kötött. Kötelező a csapatok számára a kapott alapanyag feldolgozása, amit a csapatok saját, illetve a pákásztanyára látogatók számára főznek.

A tervezett programok között szerepelnek nevesebb és amatőr előadók is. A gyermekeknek az Osztováta együttes fog színvonalas zenés műsort hozni, majd Dér Heni is érkezik táncosaival. Őt Szabó Ádám követi harmónika játékával, közben egy környékbeli amatőr énekes is bemutatkozik. A Fantom együttes 3 órás könnyűzenei összeállításával, hagyományos utcabállal zárul a VIII. Kárásznap. A Kárászkuckó elnevezésű kézműves sátor felállításával, és ugráló várral kedveskednek a gyerekeknek. – A tavalyi Kárásznap után elmondhatjuk, hogy szeretik, és várják az emberek, nem csak a helybéliek, hanem az ország egész területéről érkeznek vendégek – fogalmazott Tiszaderzs polgármestere. Felidézte: tavaly több, mint 1200-an látogattak el a rendezvényre.

Forrás: www.tiszatoradio.hu

 

Szőreg – Ismét rózsaünnepet rendeznek Szőregen

Június 24-től, három napon át ismét rózsaünnepet tartanak Szőregen; a sok százezer virággal feldíszített Tisza-Maros-szögi településen kiállítások, koncertek, sportrendezvények fogadják a vendégeket, akik a rózsaföldekre is kilátogathatnak – mondta Berkesi Ottó szervező a pénteki sajtótájékoztatón.

A szegedi közgyűlés tanácsnoka felidézte, a Rózsaünnepet első ízben 1999-ben, a százhúsz éves szőregi rózsatermesztés hagyományait továbbéltető kertészek előtti tiszteletadásként szervezték meg. A helyi ünnepből a fesztivál az ország egyik legnépszerűbb virágünnepévé vált, amely messzi földről a Szegedhez tartozó településrészre vonzza a vendégeket.
Az idei kiállításokat, rendezvényeket a 18. születésnap jegyében szervezik meg. A művelődési ház nagytermében sok ezer szál rózsából készített virágkompozíciókat mutatnak be, a faluházban kiállítás nyílik a rózsatőtermesztés eszközeiből, de az érdeklődők ellátogathatnak az utolsó, mai napig működő, monarchiabeli vasúti váltóházhoz is, amely Szőregen található.
A Rózsaünnep pénteki megnyitója után induló Rózsafutamon negyven veteránautó hajt be Szeged központjába, ahol a járműveken utazó rózsahölgyek invitálják a helybelieket és a városba látogató vendégeket a fesztiválra. A vasárnapig tartó programokon virágvásár, koncertek, gyermekprogramok, táncbemutatók, labdarúgó-mérkőzések várják az érdeklődőket, a zárónapon félmaratont rendeznek, melyen az indulók a virágzó rózsaföldek között tehetik meg a verseny távját.
A leglátványosabb eseménynek a szombati felvonulás ígérkezik, melyen félszáz, rózsákkal feldíszített lovasfogat, hintó, homokfutó és más jármű, kisebb-nagyobb csoport vonul fel. A menetben résztvevők a hatkilométeres út során több tízezer szál rózsát osztanak szét a nézők között.
Az ünnep vendégei, egyénileg és szervezett buszokkal is kilátogathatnak a rózsaföldekre. Az ország legnagyobb, egybefüggő rózsatábláján, az Agrirose Kft. ültetvényén félmillió tő rózsában, 350 fajtában gyönyörködhetnek a látogatók szakavatott vezetés mellett.
A rózsaünnep nemcsak Szőreg, hanem a Tisza-Maros-szög településeinek közös nagy rendezvénye. A két folyó közötti öntéstalaj ugyanis kimondottan kedvező a rózsakertészkedéshez, ezért a magyarországi termesztés 90 százaléka ebből a térségből származik, a szőregi rózsatő pedig elismert hungarikum. Szőregen és környékén csaknem száz hektáron termesztenek rózsát, s ez a munka mintegy 250 családnak jelent megélhetést.

Forrás: MTI

 

Szeged – Liliomfesztivált rendeznek a szegedi Alsóvárosi Ferences Látogatóközpontban

Kézműves és kertészeti vásárral, liliomszenteléssel, családi játszóházakkal, zenés bábjátékkal és táncházzal várják az érdeklődőket szombaton a szegedi Alsóvárosi Ferences Látogatóközpontban, ahol régi hagyományt felelevenítve Liliomfesztivált rendeznek Szent Antal napjához kapcsolódva – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Szent Antal, akinek jelképe a fehér liliom, portugál nemesből lett ferences szerzetessé a 13. században: kiváló szónok hírében állt, rengeteg embert térített meg élete során. Személyéhez számtalan hagyomány kapcsolódik.
Szent Antal a szegedi dohánykertészek, paprikatermelők védőszentje. Ünnepére, június 13-ra általában befejeződik a palántaültetés, a munka legnehezebbje, most már csak áldás kell hozzá. Antal napját az idősebb szegedi parasztnemzedékek piros betűs ünnepként ülték meg, kint a földön, szőlőben semmiképpen nem dolgoztak.
Az ünnep éppen a liliomnyílás idejére esik. Kézenfekvő volt, hogy a templomokban ezt a gazdag szimbolikájú virágot az ő tiszteletére meg is áldják. A virágokat gyógyászati céllal használták fel. A liliomot pálinkába tették: ha valakinek mérges pattanása, furunkulusa volt, akkor egy szirmot kötöttek rá, gyomorgörcs esetén pedig a pálinkát kockacukorra csöpögtetve fogyasztották.
A néhány esztendeje újra megszervezett Liliomfesztivállal a Szeged-Alsóvároson egészen az 1950-es évekig élő szokásokat kívánják megidézni: a ferences kolostor gyógy- és fűszernövényes kertjében pokrócos pikniket tartanak, emellett virágkötő versennyel várják a látogatókat. Az érdeklődők kertészeti és kézműves játszóházakban próbálhatják ki ügyességüket, tartanak gasztronómiai bemutató virágokkal és előadást a gyógynövények használatáról a háztartásban. Este a rendezvényt liliomszenteléssel egybekötött szentmise, majd táncház és jótékonysági koncert zárja.

Forrás: MTI

 

Tiszafüred – Jön a Pusztai Ételek Fesztiválja június 11-én

Idén is lesz Pusztai Ételek Fesztiválja június 11-én, Tiszafüreden. A főzőverseny mellett, a helyi művészeti csoportok és a Blue Sky zenekar szórakoztatják a kilátogatókat – derül ki a rendezvényplakát leírásából.

Tiszafüred Város Önkormányzata és a Kócsújfalui Részönkormányzat szervezésében június 11-én, szombaton Tiszafüred-Kócsújfalun a rendezvénytéren várják az érdeklődőket. A Pusztai Ételek Fesztiválja 2016-os programja szerint a főzőcsapatok már reggel 7 órától gyülekeznek, majd a köszöntő után a Tiszafüred Néptáncegyüttes tagjaival Táncház következik, fellép a Szőke Tisza Népzenei Együttes, majd Magyar Rózsa. Az eredményhirdetés után 16 órától pedig a Blue Sky Zenekar szórakoztatja a kilátogatókat.

A főzőversenyre jelentkezni a Kovács Pál Művelődési Központ elérhetőségein lehet. A gyermekeket 10 és 15 óra között népi ügyességi játékok várják.

Forrás: www.tiszatoradio.hu

Szeged – Kwabs is fellép a szegedi fesztiválon

Kwabs, a neo-soul és Synth&B stílust képviselő ghánai származású, londoni születésű zenész is fellép az idei Szegedi Ifjúsági Napokon, a SZIN-en augusztus 24. és 28. között.

Kwabs tavaly emlékezetes koncertet adott a Sziget fesztiválon. Walk című kislemeze egész Európában nagy sikert aratott, több országban, köztük Magyarországon is vezette a slágerlistát. A brit pop/soul színtér izgalmas előadója tavaly szeptemberben jelentkezett bemutatkozó albumával – áll a szervezők által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott ajánlóban.
Az idei SZIN-re korábban bejelentett külföldi fellépők – köztük Jasmin Thompson, a Dubioza Kollektiv, a Foreign Beggars vagy a 2Unlimited – mellett a hazai előadók közül a 30Y, a Vad Fruttik, a Paddy and the Rats, a Bëlga és a Honeybeast is ott lesz Szegeden.

Forrás: MTI

 

Tiszafüred – XV. Tisza Tavi Folkfesztivál

XV.-Tisza-tavi-Folkfesztivál

A program időpontja: 2016. május 27 – 28.

A program helyszíne: Tiszafüred, Benedek Gábor Városi Sportcsarnok és Szabadidőközpont

A program leírása:

Május 27., péntek:

18.00 A fesztivált megnyitja Ujvári Imre polgármester Úr

18.10 Kerek Perec Egylet: Lusta Jankó

19.30 Tiszafüredi Ifjúsági Néptáncegyüttes a Tiszafüred Néptáncegyüttes és a Pipás Zenekar közös műsora

Május 28., szombat:

10.00 – 12.00 ” Vendégcsalogató ” Nemzetközi Néptáncbemutató a Piactéren

18.30 – 19.30 ” Juzyna ” z Zawoi lengyel táncegyüttes és a Majlátfalvi néptánccsoport Erdélyből

20.00 ” Indul a bakterház ” A nagysikerű klasszikus film szinte teljes egészében megjelenik a színpadon a Jászapáti Hétszínvirág táncosai előadásában. A jelenetek között a tiszafüredi néptáncosok apraja és nagyja táncával színesíti az előadást.

22.00 Táncház

Forrás: www.tiszafured.hu