Fekete harkály

1003-16-19.qxdJegyei

A fekete harkály (Dryocopus martius) a madarak osztályának harkályalakúak (Piciformes) rendjébe és a harkályfélék (Picidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása

Európa nagy részén él, de Ázsiában is előfordul. Általában öreg erdőkben található.

Megjelenése

Testhossza 45-57 centiméter, szárnyfesztávolsága 64-68 centiméter, testtömege 250-300 gramm. Feje teteje vörös, tollruhájafekete. Csőre és szemgyűrűje halványsárga, nyaka karcsú.

Életmódja

Lárvákkal és rovarokkal táplálkozik. Csőrével ütögeti a korhadt fák kérgét táplálék után kutatva, majd a megtalált zsákmányt kivési.

Szaporodása

Nagyméretű, ovális bejáratú odúját saját maga készíti, nagy magasságban. A nem használt odút más madarak, főleg kék galambok foglalják el. Fészekalja 4-5 tojásból áll, melyen 17-19 napig kotlik

Védettsége

Magyarországon védett, eszmei értéke 50 000 Ft.

Forrás: www.wikipedia.org

Fekete gólya

Fekete gólya

fekete gólyaJegyei

A fekete gólya (Ciconia nigra) a madarak (Aves) osztályának a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe, ezen belül a gólyafélék (Ciconiidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása

Nyugat-Európában Spanyolországban és Portugáliában és Németországban fordul elő, kelet felé azonban elterjedt egészen Észak-Kínáig. Síkságon és hegyvidéken egyaránt előfordul.

Megjelenése

Testhossza 90-105 centiméter, szárnyfesztávolsága 173-205 centiméter, tömege 3000 gramm. Feje fekete, nyaka, melle és háta matt fekete,melyek fémes zöld vagy ibolya csillogásúak.Röptében a szárnyon alul, csak egy fehér háromszög van a hónaljnál.A fiatal példányok csőre és lába szürkészöld, az idősebbeké piros.

Életmódja

Elsősorban a vizes élőhelyek közelében elterülő erdőket kedveli. Fontos számára a háborítatlanság, az ember jelenlétét nem szereti. Élőhelyét elsősorban a fakitermelés veszélyezteti, hiszen a fészkét akkor is elhagyja, ha a közelben kivágják a fákat.
Sekély vízben kutat élelem után, előszeretettel vadászik kisebb gerincesekre, vízirovarokra. Olykor a fészkelőhelye közelében elterülő mezőgazdasági területen egerészik gémekkel, fehér gólyákkal egy csapatban.
Augusztusban ártereken, holtágakban gyülekezik, sokszor a gémekkel alkot egy csapatot.Afrikában telel ki, majd márciusban érkezik vissza Európába.

Szaporodása

Gallyakból álló fészkét a lombkorona alsó részébe, egy kihajló vastag ágra rakja. Ha a fészek elpusztul, ritkán épít újat, inkább elfoglal egy másik, elhagyott fészket. A 3-5 tojásból álló fészekaljon a szülők felváltva ülnek. Miután a 30-35 napos költési idő leteltével a fiókák kikelnek, a tojó vigyáz rájuk, míg a hím eleséget hord. Később már felváltva hordják a táplálékot. A fiókák július közepén hagyják el a fészket és megtanulnak önállóan táplálkozni.

Forrás: www.wikipedia.org

Fehér gólya

fehér gólyaJegyei

A fehér gólya (Ciconia ciconia) a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe, ezen belül a gólyafélék (Ciconiidae) családjába tartozó nagytestű és elterjedési területén általánosan ismert madár. A köznyelvben erre a madárfajra értik a közismert gólya kifejezést. Népi elnevezései a gilice, cakó (czakó), koszta, gagó és az eszterág. Fehéroroszország és Litvánia  hivatalos madara. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1980-ban, 1981-ben, 1994-ben és 1999-ben „Az év madarává” választotta.
Európában és Ázsiában elterjedt, de élőhelyein egyre fogyatkozó madárfaj. Tollazata nagyrészt fehér, de szárnyainak végeit fekete tollak borítják. Lába hosszú, csőre hosszú, hegyes és piros. Ragadozó madár és sokféle fajt fogyaszt; zsákmányol rovarokat, halakat, kétéltűeket, hüllőket, kisebb emlősöket és madarakat. Monogám mivel a párok nem maradnak együtt egész életükben, de a pár együtt építi a fészket gallyakból, amit azután évekig használnak. A tojó rendszerint négy tojást rak, melyek 33–34 nap múlva kelnek ki. A szülők felváltva kotlanak és mindketten táplálják fiókáikat. A kölyök gólyák 58–64 napos korukban repülnek ki, ezután a szülők még 7-20 napig etetik őket.
Az IUCN szerint nem veszélyeztetett. A középkorban az ember megtelepedése és erdőirtása kedvezett a fajnak, de a termelés módjának megváltozása és az iparosodás ahhoz vezetett, hogy a fehér gólya eltűnt Európa egyes részeiből a 19. században és a 20. század elején. A fajmegőrző programok és az újratelepítések miatt ma ismét megtalálható Hollandiában, Belgiumban, Svájcban és Svédországban. Vannak természetes ragadozói, és élősködők gazdája is lehet. Tollazatában rágótetvek telepedhetnek meg, és a fészekben atkák rejtőzhetnek. Elterjedési területének bizonyos pontjain meséket, regényeket ihletett, valamint közkeletű hiedelmeket, például azt, hogy ő hozza a kisbabát.

Elterjedése

Szinte egész Európában (kivéve Skandináviát, a Brit-szigeteket, Francia- és Olaszországot), Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában elterjedt. Elsősorban a sík- és dombvidékek madara, a 250 m tengerszint feletti magasság alatti területeken mindenhol előfordul.
Az európai fehér gólyáknak két nagyobb populációjuk van, a délnyugati Spanyolországban, Portugáliában, Algériában és Marokkóban, és a keleti, ami nagyjából Közép- és Kelet-Európát fedi le Németországtól a Volgáig és Törökországig. A névadó alfaj költőterülete nagy, de szétszórt. Az összes fehér gólya állományának 25%-a Lengyelországban összpontosul. A középkorban az ember tevékenysége segíthette terjedését, amikor is az erdőket kiirtották, hogy legelőket és szántóföldeket alakítsanak ki a helyén. Akkoriban Európa nagy részén elterjedt, és egészen Svédországig szaporodott. Ritka vendég a brit szigeteken, ahol minden évben körülbelül 20 madarat látnak, de nem regisztrálnak fészket. 1416-ban a skóciai Edinburgh Szent Egyed-katedrálisának csúcsán fészkelt egy pár.
A 19. század elején számuk fogyatkozni kezdett az új termelési módszerek és az iparosodás miatt. Sok országból eltűnt; ma legfőbb élőhelyei Spanyolország, Lengyelország és Ukrajna. Az Ibériai-félszigeten délnyugaton összpontosul, de itt is megfogyatkozott a hanyagság és a rovarirtók miatt. Az 1970-es évektől azonban Félix Rodríguez de la Fuente televíziós ismeretterjesztésének köszönhetően beindult a védelmi mozgalom, aminek jótékony hatásai megmutatkoztak az 1980-as években. Egy 2005-ös tanulmány szerint Lengyelországban a déli magasföldeken Podhale régióban terjeszkednek a fehér gólyák, akik először 1931-ben költöttek itt, aztán egyre magasabban raktak fészket, amíg 1999-ben el nem érték a 890 m-es tengerszint feletti magasságot. A szakértők ezt a globális felmelegedésnek tulajdonítják. Nyugat-Lengyelországban, Poznań tartományban a 20. század utolsó 12 évében 10 nappal korábban kezdtek szaporodni, mint a 19. század végén.
Az ázsiai népesség mindössze 1450 egyedből áll, és az Aral-tótól Xinjiangig (Északnyugat-Kína) költenek. Xinjiang gólyanépessége feltehetően kihalt az 1980-as években. A vonulási utak a faj elterjedési területeit Afrika nagy részére és Indiára is kiterjesztik. Egyes populációk Izrael fölött utaznak át Afrika középső és keleti részébe.
1933-tól Dél-Afrikában is regisztráltak fészkeket Calitzdorp-ban. Bredasdorp környékén úgy 10 madár szaporodik az 1990-es évektől. Az Indiában telelő fehér gólyák többsége az ázsiai populációhoz tartozik. Az 1900-as években akár 200 egyedből álló rajokat is megfigyeltek tavaszi vonuláskor a Kuram-völgyben. Azonban találtak Németországban gyűrűzött fehér gólyát is Nyugat- (Bikaner) és Dél-Indiában (Tirunelveli). Elterjedési területének keleti részén láttak piros szemkörnyékű példányt is.  Találtak piros szemkörnyékű egyedeket Indiában, de ennek alátámasztásához azonban még tovább kell az indiai gólyákat tanulmányozni. A költőterületektől északra Finnországon, Norvégián, Svédországon, Nagy-Britannián, Írországon, Izlandon át is vonulnak, vagy kóborolnak, és nyugaton az Azori-szigeteken és Madeirán is megpihennek utazás közben. Újabban Nyugat-Oroszország felett is repülnek.

Élőhelye

A fehér gólya táplálkozáshoz leginkább nyílt füves területeket, mezőket, sekély vizeket keres fel. A magas füvet és az erdőt kerüli. Csernobil környékén az 1986-os baleset után megritkult, mert a művelt területeket visszahódította a magas füves bozót. Lengyelország egyes vidékein a táplálékhiány miatt szeméttelepeken is keresgél. Szeméttelepen látták továbbá a Közép-Keleten, Spanyolországban, Észak- és Dél-Afrikában.
Nagyobb számban nyílt füves területeken szaporodik. Leginkább az erdőszéleket kedveli, azok közül is azokat, amelyek az év legalább egy részében el vannak árasztva. Nem kedveli a magas növényzetet, például az erdők belsejét. Örményországban 2000 m magasan is találtak fészket. Megtelepszik szavannán, sztyeppén, mezőkön, vizes helyeken, művelt földeken, de kerüli a trópusi erdőket. A középkorban az ember tevékenysége segíthette terjedését, amikor is az erdőket kiirtották, hogy legelőket és szántóföldeket alakítsanak ki a helyén. Akkoriban Európa nagy részén elterjedt, és egészen Svédországig szaporodott. Ritka vendég a brit szigeteken, ahol minden évben körülbelül 20 madarat látnak, de nem regisztrálnak fészket. 1416-ban a skóciai Edinburgh Szent Egyed-katedrálisának csúcsán fészkelt egy pár.
Napjainkban a fehér gólyák állományának jelentős része az ember közelében, a települések villanyoszlopain, épületek kéményén fészkel. Ennek elősegítésére műfészkeket szerelnek a madárvédők a villanyoszlopokra, amelynek segítségével újabb fészkek építésére veszik rá a madarakat és elkerülik az általuk okozott meghibásodásokat a villamosenergia hálózatban.

Megjelenése

Testhossza 100-115 centiméter, álló helyzetben a magassága 110–125 cm, szárnyfesztávolsága 155-165 centiméter, testtömege 2200-4400 gramm. Testének nagy része fehér vagy piszkosfehér, szárnyvégei feketék, csőre és lába piros (első életévében fekete). Ahogy más gólyáknak, az ő lába is hosszú, tarsusa 20–25 cm. Nyaka, egyenes csőre is hosszú. A csőr hossza hímeknél 15–17 cm, tojóknál 14–17 cm. Az állkapocs a hímeknél hegyesebb, a tojóknál egyenesebb. A nemek hasonlók, bár a hím egy kicsit nagyobb átlagban. A tollazat fehér, kivéve a szárnyfedőket és a repülőtollakat, amelyeket feketére fest a melanin. A mellen a tollak hosszúak és borzasak; a nyak körül gallért formálnak, amelyet a párzást megelőzően mutogatnak. Írisze szürkésbarna, és a szemet fekete bőr övezi. A kifejlett madarak csőre és lába piros, amely színt a táplálékból származó karotinok adják. Spanyolországban végzett vizsgálatok szerint a színanyag a betelepített Procambarus clarkii rák asztakszantinjából származott, ami még a fiókák csőrét is megfestette, így az ő csőrük sokkal korábban pirosodott meg, mint a máshol élő gólyáké.
Ahogy más gólyák, a fehér gólya szárnyai is szélesek és hosszúak, ami lehetővé teszi a vitorlázást. Lassan és szabályos időközönként verdes a szárnyával. Nyakát és lábát kinyújtva repül. Lassan, méltóságteljesen, nyakát kinyújtva jár. Ezzel szemben pihenéskor fejét szárnya alá dugja. A vedlést még nem tanulmányozták, de úgy látszik, hogy fokozatosan váltja tollait. Az elsőrangú repülőtollak a szaporodási időszakban cserélődnek ki.
Kikelés után a fiókákat rövid, szétszórt, fehér pehelytollak borítják. Egy héttel későbbre a pehelytollazat besűrűsödik. A frissen kelt fiókák lába rózsaszín, ami később megszürkül. Csőre fekete, csak a hegye sötétbarna. A fészek elhagyása után a fiókák tollazata hasonló a felnőttekéhez, kivéve, hogy a fekete tollak még barnásak. Csőrük és lábuk fekete; végleges színüket a következő év nyarán érik el. Egyes példányok csőrének hegye fekete marad, míg például Spanyolországban a táplálék karotintartalma még a fészekben bepirosítja. A tollazat kétéves korban nyeri el a felnőttkori színezetet.
A feketecsőrű gólya a fehér gólya legközelebbi rokona
Elterjedési területén ritkán téveszthető össze a talajon vagy a fészek mellett állva, röptében azonban összetéveszthető más fajokkal, mint a rózsás tantalussszal (Mycteria ibis), a rózsás gödénnyel (Pelecanus onocrotalus), vagy a dögkeselyűvel (Neophron percnopterus). A rózsás tantalusz felismerhető fekete farkáról és hosszú, hajlott, sárga csőréről. A fehér gólya nagyobb szokott lenni nála. A rózsás gödény lábai rövidek, nem érnek túl a farkán, és behajlított nyakkal, fejét a törzséhez szorítva repül, ami más kontúrt kölcsönöz neki. Viselkedésükben is különböznek a fehér gólyáktól, inkább összerendezett csoportokban mozognak, és nem rendezetlenül, mint a gólyák. A dögkeselyű jóval kisebb, farka hosszú, ék alakú, lábai rövidebbek, feje sárgás árnyalatú, nyaka rövid. A daru, ami szintén fekete-fehérnek látszik erős fényben, hosszabb lábat és nyakat mutat repülés közben. Távolról és erős fényben a fekete gólya (Ciconia nigra) is nézhető fehér gólyának, mivel a szárny alatti terület világosabbnak látszik.

Életmódja

Legjellemzőbben emberi környezetben fészkel ez a vadászó életmódot folytató ragadozó madár. Valaha magas fákra, később kéményekre, itt-ott templomtoronyra, ma leginkább oszlopokra építi fészkét, amelynek helyét mindig vizes élőhelyek közelében választja meg. A nedves réteken, tarlókon keresgél nagyobb rovarok, ebihalak, békák után, de elfogyasztja az apró rágcsálókat, halakat, kígyókat, sőt, volt rá példa, hogy kisnyulat is vittek a fiókáknak táplálékként. Étrendje rendkívül változatos összetételét tekintve mintegy 40%-a rovarok és bogarak, 30%-a puhatestűek 20%-a kisemlősök és 10%-ban halak és kétéltűek alkotják. Táplálékkeresés közben lassan, méltóságteljesen sétál; amikor repül, akkor előrenyújtja nyakát.
Társas madár; vándorútjain és afrikai telelőhelyein több ezres rajokat is észleltek. A nem szaporodó példányok költési időben 40-50 tagú rajokban kóborolnak. Dél-Afrikában elvegyül a sötét tollú Abdim-gólyákkal. A szaporodó párok is kisebb csoportokban vadászhatnak, és néhány helyről telepes fészkelést is jelentettek. A csoportok mérete és szociális szerkezete változó, bár a fiatalok általában a telep szélére szorulnak, és az idősebbek beljebb költenek, így eredményesebbek lesznek. Az egyedek a kapcsolatukat egymás tisztogatásával és más segítségekkel ápolják. A tisztogatást csak a fészeknél végzik. Az álló madár tisztogatja az ülőt, aki lehet a fiókája, vagy a testvére.
A vizelet és a széklet keverékét a saját lábára bocsátja. Ez frissíti és hűti (urohidrózis). A meggyűrűzött madarak szenvedhetnek attól, hogy a gyűrű alatt összegyűlik a megszáradt keverék, ami nyomja a lábat, és sebeket okozhat. Feljegyezték, hogy mohát vett csőrébe, és azzal vitt vizet fiókáinak.
Számos feljegyzés tanúskodik hűségéről párja iránt és önfeláldozásáról utódainak megvédéséért. Például amikor 1556-ban Delftben kigyulladt az a ház, amire a fészek épült, akkor a szülők a fiókáikat menekítették, hogy inkább ők égjenek meg. Még az emberhez szoktatott fehér gólyák is megszelídülnek, bíznak az emberben, a szabályokat eltanulva játszanak a gyerekekkel, és ha már el is repülnek, minden évben visszatérnek, hogy megköszönjék a gondoskodást.

Szaporodása

A gólyák 3-5 éves korukban érik el ivarérettségüket. A párok egy költési időszakra állnak össze, s a hím választja a tojót. Amegközelítőleg 1 méter átmérőjű fészket ágakból építik és szénával, szalmával, tollakkal bélelik; a költési időszakban külön belső költőfészket készítenek benne puhább anyagokból. A fészket évekig használják. Türingiában találtak már fészket, ami 1592-ben épült, és még mindig aktív. Gyakran emberi építményekre építik; Magyarországon kedvelik a távvezetékek tartóoszlopait, Elzászban a kéményeket és a magas tetőket. Franciaországban 2000-ben egy egész telepet találtak a Párizs-Irun nagyfeszültségű vasút mentén a tartóoszlopokon, éppen a vonatjárta szakaszok fölött. Spanyolországban templomok, parasztházak, tornyok és magas épületek tetejére települnek, sokszor népes kolóniákban.
A legkedvezőbb helyek azok a nyílt területek, amelyek közelében mocsár található. A fészket minél magasabb helyre rakják, hogy a ragadozóktól védve legyen. Néha sziklákra is települnek, például Malpartida de Cáceresben (Spanyolország). Ilyenkor gömbölyű vagy nehezen mászható sziklafalat választanak. A fészek jellemzően 1–2 m mély, átmérője 0,8–1,5 m, súlya 60–250 kg.[73] A fészkeket évente kitatarozzák újabb ágakkal, így egy-egy régebbi építésű fészek tömege elérheti a több száz kilogrammot. Mivel jó időjósnak tartják, ezért nem üldözik, így beköltözött az emberi településekre. Dél-Európában a templomok tetejére épült fészkek súlyukkal néha kárt okoznak a templomban. Tavasszal a hímek érkeznek előbb, és ők választanak fészkelőhelyet. A nagyobb fészkekben több fióka nőhet fel, ezért jobban keresettek. A fészkelőhely megváltoztatása gyakran azzal áll összefüggésben, hogy az adott évben a hímnek új párja van. A fiatalabbak gyakrabban váltanak fészket. Az előző évi eredménytelenség miatt is új fészket kereshet a hím.Megfigyeltek néhány párt, akik egymás után elfoglaltak egy fészket, majd néhány nap után továbbálltak; ennek oka ismeretlen.
Három fészek egy harangtorony tetején. A fehér gólyák gyakran alkotnak kisebb fészektelepeket
Gyakran más kisebb madárfajok is használják a gólyafészket. Oldalába nem egyszer egész verébsereg költözik. Gyakori társbérlők még a mezei veréb és a seregély. Ritkább lakótársak a vörös vércse, a kuvik, a szalakóta, a barázdabillegető, a házi rozsdafarkú, a csóka és a berki veréb. A párba állt fehér gólyák egymást külön szertartással üdvözlik. A tojásrakás előtti hónapban gyakran párosodnak, ami a gyakori félrelépésekkel és a spermaversennyel hozható kapcsolatba, ám a fehér gólyáknál a félrelépés ritka.
Évente egyszer költenek; pótköltés előfordul. A fészekalj többnyire 4–6 tojásból áll. A tojások száma rendesen 4, de számoltak már 1 és 7 tojásból álló fészekaljat is. A tojások piszkosfehérek vagy sárgásak; méretük 72,58 mm× 51,86 mm, súlyuk 96–129 g, amiből 10,76 g a héj.A szülők az első tojás lerakása után, április közepétől felváltva kotlanak; este csak az anya költ. A fészekalj pusztulása esetén esetleg újabb fészekaljat raknak, ekkor a kotlási időszak is odébb tolódik. A 33-34. napon kelnek ki a fiókák, a költés korai megkezdése miatt nem egyszerre. Az első fiókának nagy előnye van a többiekkel szemben. Bár a fiókák nem versengenek, a szülők néha elpusztítják a gyengébb utódokat a táplálék szűkössége miatt. Ez azonban csak ritkán történik meg.
A szülők eleinte felváltva ügyelnek rájuk, miközben a másik élelmet, vizet hord. A fiatal gólyák a kilencedik hét környékén hagyják el a fészket. Miután megtanultak önállóan táplálékot keresni, csatlakoznak a vonulásra gyülekező csapathoz. Fontos az időjárás tavasszal, a fiókák kikelésének idején. A hideg és a szárazság megnöveli a halandóságot. Egyes felmérések szerint a legutoljára kikelt gólyák, amennyiben megérik a szaporodóképes kort, eredményesebbek lesznek, mint az a testvérük, aki elsőként kelt ugyanabban a fészekben. A keléskor 75 g-os fiókák gyorsan nőnek, és 45 nap múlva körülbelül 3,4 kg-ot nyomnak. Csőrük 50 napos korukig nő. A szülők előemésztett földigilisztákkal és rovarokkal etetik a fiókákat, amit a szülők a fészek aljára öklendeznek fel. A nagyobb fiókák a szülők száját ingerlik, hogy segítsék az étel felöklendezését. Az első tizenegy napon a szülők óránként etetnek; két-három hetes kortól két óránként. A fiókák 58 – 64 naposan hagyják el a fészket.
A fehér gólyák általában először négyéves korukban költenek, habár előfordult már, hogy kétéves és hétéves gólyák költöttek először. A legöregebb fehér gólya a gyűrűje szerint 39 évet élt a természetben; fogságban 35 éves élettartamra lehet számítani.
A fehér gólya palearktiszti vándormadár, télire délre vándorol. A vonulási útvonalak hagyományosak, de nincsenek szigorúan rögzítve. Augusztus közepén már csapatokba verődnek, de csak szeptember közepén indulnak el vándorútjukra. A nyugat-európai állomány Gibraltár a kelet-európai populáció Boszporusz felé indul el. A Földközi-tengert e két tengerszoros valamelyikén szelik át. Ez a nagy madár széles szárnyain képes mozdulatlan testtel és szárnyakkal siklani a felmelegedő föld fölött kialakuló termikeken. Így kihasználva a Gibraltár vagy a Boszporusz fölött keletkező meleg légáramlatokat. A gólyák a Szahara felett átrepülve egészen Dél-Afrikáig eljuthatnak. Mindkét fő útvonal 12 ezer kilométernél hosszabb. A telet Afrikában töltik, majd a megfelelő időben visszaindulva március végén jelennek meg a Kárpát-medencében. A korszerű technikának köszönhetően műholdas jeladókkal már on-line is nyomon követhető a gólyák vonulása. Az első magyarországi kezdeményezés keretében két fehér gólyára került jeladó 2010 augusztusában.
A vándorlás rendszeres kutatását a német Johannes Thienemann kezdte meg, aki 1906-ban kezdett gyűrűzni Rossittenben, a Kur-földnyelven az akkori Kelet-Poroszországban. A második világháborúig 100 000 gólyát gyűrűztek meg, melyek nagy része fiatal egyed volt. 2000 1908 és 1954 között gyűrűzött rossitteni gyűrűs gólyát később nagy távolságra találtak meg.Újabban a modern technikát is bevetik, például az Argus rendszert. A leghosszabb ideje így figyelt gólya Max, akit 1999 óta követnek így nyomon.
Egy spanyol közmondás szerint a gólyák február 20-án érkeznek meg Afrikából. A globális felmelegedés miatt azonban ez korábbra tolódott. Sokan már december végén visszajönnek, hogy gyorsan elfoglalják a legjobb fészkeket. Megint mások, bár elindulnak Afrikába, de még a tengert sem repülik át, és októberben-novemberben már otthon vannak. Ebben a felmelegedés mellett a táplálékkínálat is szerepet játszik az öntözéses földművelés és a szeméttelepek miatt.

Vándorlási utak

A fehér gólyák augusztus végén, szeptember elején indulnak el európai szaporodóhelyeikről Afrikába. A telet a Kenyától, Ugandától Dél-Afrikáig terjedő szavannán töltik. Ezeken a területeken akár több ezren is lehetnek egy csapatban. Néhányan Nyugat-Szudántól és Csádtól nyugatra fordulnak, és elérik Nigériát. Tavasszal hazatérnek; Szudánból és Egyiptomból még áprilisban is jelentik őket. Márciusban-áprilisban érnek vissza Európába, átlagosan 49 napos utazás után. Az őszi utat 26 nap alatt teszik meg. A kedvező szelek, a táplálék szűkössége és a kevés víz gyorsítják az utat.
A Földközi-tenger átrepülésének elkerülésére a Közép-Európában fészkelő gólyák két útvonal közül választhatnak. A Boszporuszon átkelve Törökországon, Levantén és a Nílus mentén haladnak, vagy a nyugati utat választva Spanyolországon, Gibraltáron át repülnek. Ezek az utak energetikailag is kedvezők a termikek miatt, így a madarak energiát takarítanak meg. A nyugati utat évente 530 000 fehér gólya használja, ami itt a második leggyakoribb átvonulóvá teszi a darázsölyv után. A keleti út hossza kétszerese a nyugatinak, mégis ugyanannyi idő alatt teszik meg, mint a nyugatit.
A fiatal gólyák az örökletesen meghatározott irányba indulnak, de ha az időjárás miatt letérnek róla, akkor nem találnak vissza, így egy új telelőhelyen kötnek ki. Az idősebb gólyák visszatalálnak a megszokott útjukra a nagyobb széllökések után is. Hasonlóan, a költőterületre mindegyikük visszatalál. Kalinyingrádban fogságban nevelt fehér gólyákat vadon élő gólyák által lakott erdőben engedtek el, hogy legyen, aki mutassa nekik az irányt, azonban a helyiek csak vetélytársat láttak bennük. A kísérlet megmutatta, hogy a gólyákban működik a délre vándorlás ösztöne, habár a végleges irány nagyban szóródik.
A fehér gólyák függenek a vonulási útjukon kialakuló légáramlatoktól, a termikek emelőerejétől. Enélkül nem tudnák megtenni az utat. Sokuk számára a legrövidebb út a Földközi-tenger fölött vezetne, ám mivel a tenger fölött nem alakulnak ki termikek, ezért hosszabb, főleg szárazföldek fölött vezető utat választanak, hogy kevesebbet kelljen verdesniük a szárnyukkal. Egyes becslések szerint a szárnyverdesés 23-szor annyi energiába kerül, mint a siklás. Ennek keresésére akár 500 gólya is összegyűlik; mihelyt megtalálták, spirálszerűen felemelkednek. A tömeg együtt emelkedik egészen a légoszlop tetejéig, akár 1500 méter magasra a talaj fölött, habár Nyugat-Szudánban már mértek 3300 méteres emelkedést is. Ez a Nap melegén múlik, amely miatt a gólyák nem repülnek éjszaka. A repülő gólya sebessége legfeljebb 45 km/h.
Néha azonban megfigyelnek hosszabb repülést víz fölött is. Egy Dániában meggyűrűzött fiatal fehér gólya Angliában jelent meg, ahonnan néhány napos pihenés után továbbvonult. Legközelebb Szent Mária szigete fölött látták, és három nap múlva Madeirán bukkant fel lesoványodva. Ez a sziget 500 kilométerre van Afrikától, és 1000 kilométerre Európától. A közel-keleti vándorlást gyakran akadályozza egy szél, ami borús napokat hoz, így alkalmatlanná teszi az időt a repülésre. Ekkor a gólyák a földre ülnek, vagy állnak.

Állománya

A 19. század elejéig állománya viszonylag stabil volt. Utána mindenütt csökkent az 1970-es évekig a vadászat, a szennyeződés, a vándorutak nehezebbé válása, de főként az élőhelyek pusztulása miatt. Ettől kezdve a védelem hatására ismét megnövekedett az egyedszáma, és az elterjedési területe is bővült. Európában 1995 és 2005 között a növekedés elérte a 25%-ot.
A fehér gólya megritkulása már a 19. században megkezdődött az iparosodás és a mezőgazdaság változása miatt, ami a mocsarak lecsapolásával és a préri feltörésével és a kukorica elterjedésével járt. Az utolsó szabadon élő példányt Belgiumban 1895-ben, Svédországban 1955-ben, Svájcban 1950-ben, és Hollandiában 1991-ben látták. A faj azonban azóta több helyen ismét megjelent. Az IUCN 1988-ban mérsékelten veszélyeztetettnek sorolta be, de 1994-ben felülvizsgálta a státust, azóta nem fenyegetettnek számít.A fehér gólyára érvényes az Agreement on the Conservation of African-Eurasian Migratory Waterbirds (AEWA). A szerződés tagjai részletes fajmegőrző program és cselekvési terv kidolgozását vállalják. A tervnek foglalkoznia kell olyan kulcsfontosságú tényezőkkel, mint faj- és élőhelymegőrzés, az emberi cselekvés adminisztrálása, a kutatás, az oktatás, és ezek fejlesztése. A madárfajra leselkedő legsúlyosabb kockázatok közé tartozik a vizes élőhelyek kiszáradása, a táplálkozási területek csökkenése, a magas feszültségű távvezetékeknek ütközés, az Afrikában sáskák ellen használt rovarölő szerek, például a DDT és az orvvadászat a vándorutakon és a telelőhelyeken.

Közép- és Kelet-Európában sok fehér gólya szaporodik. A 2004/05-ös népszámlálás szerint Lengyelországban 52 500, Ukrajnában 30 000, Belorussziában 20 000, Litvániában 13 000, Lettországban 10 700, és Oroszországban 10 200 pár költ. Romániában 5500, Magyarországon 5000 pár él. A szaporodó párok számát Bulgáriában 5000-re teszik. Németországban a 4482 gólyapár többsége Kelet-Németországban, főként Brandenburgban és Mecklenburg-Elő-Pomerániában összpontosul (2008-ban rendre 1296 és 863 pár).
Spanyolország (33 217 pár) és Portugália (7684 pár) mellett a dél- és a nyugat-európai populáció kevésbé stabil. A dán népesség például 2005-re három párra csökkent. A keleti mediterrán régióban Törökországban 6195, Görögországban 2139 párt számláltak. Nyugat-Európában a fajmegőrzési erőfeszítések ellenére ritka madár maradt: Franciaországban 973, Hollandiában 528 párt találtak.
Az 1980-as évek elejére a Rajna teljes felső völgyében számuk 9 párra esett vissza, amely terület évtizedekig a gólyák völgyének számított. A fajmegőrző intézkedések eredményeként 2008-ra számuk 270 párra nőtt, ami leginkább az Alzac és Loren gólyavédelmi és betelepítő szervezet munkájának köszönhető. Olaszországban, Hollandiában és Svájcban azonban a visszatelepített gólyák megállították a növekedést. 2008-ban 601 pár költött Örményországban, és Hollandiában 700 pár. Néhány pár Dél-Afrikában szaporodott, feltehetően az ott telelő népességből. Lengyelországban hegyesre alakították a távvezetékek tartóoszlopainak végét, néhány fészket ember emelte talapzatra helyeztek át, hogy csökkentsék az áramütések gyakoriságát. A Hollandiába visszatelepített gólyákat önkéntes fészeképítők követték. Az önkéntesek táplálékot is biztosítottak a gólyák számára. Svédországban és Svájcban is végeztek hasonló programokat, ahol 2000-ben 175 pár költött. A svájci népesség további fejlődésének rosszak a kilátásai, mert a szaporodási siker rossz, és a gólyák etetése sem hozta meg a várt eredményt.

Védelme

Magyarországon fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 100 000 Ft.
Szinte a teljes fészkelő állománya lakott területekhez kötődik, ezen belül is a lakossági elektromos hálózat tartóoszlopain található a fészkek zöme. Elsősorban az áramszolgáltatás biztonsága érdekében a 70-es évektől folyik a fészkek tartószerkezetre emelése. A közhiedelemmel ellentétben ezek a fészektartók nem vonzzák a gólyákat, szerepük a fészek eltávolítása a vezetékektől. Komoly problémákat a középfeszültségű (20 kV) hálózat légvezetékei okoznak, mivel a tartóoszlopokon a (többnyire fészekből kirepülő, fiatal gólyák) halálos áramütést szenvednek. Becslések szerint az éves szaporulat kb. 20%-a elpusztul ilyen módon még az őszi vonulás megkezdése előtt.
A fehér gólya védelme az egyik legeredményesebb a Magyar Madártani Egyesület madárvédelmi programjai között.
Szinte minden magyar állatkertben élnek fehér gólyák, melyek többnyire mentett madarak és többségük valamilyen oknál fogva nem engedhető többé szabadon. Ha megfelelő táplálékot kapnak, akkor a fehér gólyák nagyszerűen viselik a telet.

A német EURONATUR természetvédő szervezet a gólyaállományok megóvásáért kiemelkedően sokat tevő településeknek adományozza szerte a kontinensen az Európai gólyafalu címet. Az eddigi kitüntetett községek közül másodikként (1996-ban) a somogyi Nagybajom tehette ki az elismerést több nyelven is hirdető feliratot a faluvégi helységnévtáblák mellé, majd amikor 2001-ben a települést várossá avatták, címe „A golyák városa” lett. A városban évente mintegy harminc gólyapár költ, jó tucatnyi szinte telepesen, a főutca mentén sorakozó villanyoszlopokra rakott fészkekben

Forrás: www.wikipedia.org

Erdei pityer

erdei pityerJegyei

Az erdei pityer (Anthus trivialis) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a billegetőfélék (Motacillidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása

Csaknem egész Európában, továbbá Szibériában és Közép-Ázsiában költ. A telet Afrikában tölti.

Megjelenése

Testhossza 15 centiméter, szárnyafesztávolsága 25-27 centiméter, testtömege 18-29 gramm. Alapszíne sötétbarna, hosszanti foltokkal pettyezett, tompa rozsdasárga foltokkal.

Életmódja

Táplálékát főképpen a talajon, a fűben, avarban keresgéli. Majdnem kizárólag rovarevő.

Szaporodása

Talajra készíti fészkét, melybe 4-8 tojást rak.

Forrás: www.wikipedia.org

Erdei pinty

erdei pintyJegyei

Az erdei pinty (Fringilla coelebs) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a pintyfélék (Fringillidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása

Európában, Észak-Afrikában és Nyugat-Ázsiában él. A Kárpát-medencében rendszeres fészkelő. Erdőkben, ligetekben és gyümölcsösökben található. Fellelhető mindenütt, ahol legalább néhány fa koronája védelmet nyújthat számára.
Betelepítették Ausztrália, Új-Zéland, a Dél-afrikai Köztársaság, Kanada és az Egyesült Államok területére.

Megjelenése

Testhossza 14–16 centiméter, farka 63–68 mm, csüdje 17–19 mm. Szárnyfesztávolsága 24–29 centiméter, a hím testtömege 20-29 gramm, a tojó kisebb, 18-27 gramm közötti. Csőre 13–14 milliméteres.
Díszes, nagyon szépen éneklő madarunk; jókedvében pink-pink-nek hangzó hangokat, röptében pjü-pjü kiáltásokat hallat. A hím revirt jelző, ún. esőhívó hangja egyénileg nagyon eltérő. Változatos futamokból áll, amelyekben a szakemberek szigorú szabályokat mutattak ki.
A hím olyan, mintha kékesszürke sapkát viselne: a homloka koromfekete, fejteteje, nyakszirtje kékes palaszürke. Szeme környéke, pofája világos rozsdabarna, begye és melle vörhenyes. Dolmánya vörhenyesbarna, felső háta és farcsíkja élénk sárgazöld. A test alsó része borpiros. Szárnyán a színek csíkokban váltakoznak: a középső szárnyfedőtollak fehérek, a két szélső kormánytoll csaknem fehér, a többi szürke.

Életmódja

Magokkal, gyümölcsökkel, hernyókkal, rovarokkal és pókokkal táplálkozik. Fiókái számára leginkább a földön gyűjt rovarokat; a magvakra főleg télen fanyalodik.
Rövidtávú vonuló, néha áttelel. Ha nem, március 10-e tájt érkezik hazánkba.

Éneke

Viszonylag könnyen tartható. A szakemberek a madarakat strófáik, a „verésük” szerint osztályozzák; minden jellegzetes strófának megvan a maga neve. Az erdei pinty verése februárban kezdődik és júliusig tart – ezt januárban a beszéd, a „dichtolás” előzi meg.
A 19–20. század fordulóján komoly hagyományai voltak a pintyek énekversenyeinek. A jó verésű hímeket felhasználták a – szomszédos kalitkában nevelt – fiatalok tanítására, és nagy értékként becsülték meg őket. Manapság ezzel a módszerrel próbálnak elterjeszteni néhány, háttérbe szorult dallamot (amit már csak nagyon kevés hím énekel), és próbálkoznak egyes, kihalt dallamok újratanításával is – az erdei pinty öröklött hangutánzó képessége ugyanis jelentős, de csak a sajátos faji énekéhez illeszkedő dallamokat tanulja el.

Szaporodása

Lomb- és tűlevelű erdőkben, ártéri ligeterdőkben, parkokban, gyümölcsösökben, erdősávokban, fasorokban fészkel. Évente 2-3-szor költ, és ilyenkor 12–13 napig kotlik – egyszerre 4–6 tojáson. A barnásvörös rajzolatú tojás alapszíne kékesszürke. Fészkét előszeretettel álcázza zuzmóval vagy pókhálóval. Az első fészekalj áprilisban, az utolsó június végén röpül ki.

Forrás: www.wikipedia.org

Erdei fülesbagoly

erdei fülesbagolyJegyei

Az erdei fülesbagoly (Asio otus) a madarak (Aves) osztályának a bagolyalakúak (Strigiformes) rendjébe, a bagolyfélék (Strigidae) családjába tartozó faj. Közép-Európa egyik leggyakoribb bagolyfaja.

Előfordulása

Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában költ. Neve ellenére kerüli a nagy, zárt erdőket, kis erdőfoltokban, folyóárterekben, parkokban, öreg temetőkben telepszik meg.

Megjelenése

Közepes nagyságú bagoly, testhossza 35-40 centiméter, szárnyfesztávolsága 90-100 centiméter, testtömege 220-435 gramm közötti. Jól látható tollfülekkel és nagy, narancsvörös szemekkel rendelkezik. A hím, a tojó és a fiatalok hasonló színezetűek.

Életmódja

Ragadozó madár. Rágcsálókkal táplálkozik, kedvence a mezei pocok. Ezekre nyílt területeken vadászik. Szétbontott köpetei ezek koponyáival van tele. Havas teleken mindig több madarat, főleg verebeket fog. Lesőhelyről csap le az észrevett zsákmányra, de éjszaka, hallás után is vadászik. Október végén, novemberben kisebb-nagyobb csoportokba verődve, 8–10, de néha akár 80–100 példány is együtt tölti a napot. Nyugodtan pihennek tűlevelűeken, gyakran városok, falvak belterületén álló lucfenyőkön. Ha nem zavarják őket, évről évre felkeresik a helyeket. A hímek párzási időben a nappalt a fészek közelében töltik fákon vagy bokrokon, ahonnan szemmel tudják tartani a fészket is. Néha csupán embermagasságban ül, és ha úgy haladunk el mellette, hogy azt hiszi, nem vettük észre nem repül el, csak nagy szemeivel kíséri minden mozdulatunkat. A telelő csoport a tél végéig, március elejéig marad együtt, majd párokra bomlik. Horgas, éles és hegyes csőre kiváló fegyver. A lábával fogva tartott áldozatát ezzel üti agyon. A táplálék megkeresésében hallása és látása segíti.

Szaporodása

A költési időszak áprilisban kezdődik, de még májusban is tart, de enyhe teleken a párok már korában kialakulnak. Fészket nem építenek, előszeretettel használják az elhagyatott varjúfészkeket. A hím jelöli ki a területet, de a tojó választja ki az alkalmas fészket. A fészekből akár el is zavarja a tulajdonost. A fészek helye változó, lehet magasan lévő ágakon, vagy alacsony bokrokon is. A fészekaljában 4-6 fehér tojás található, amit március második felében vagy április elején rak le. A fészekalj pusztulása esetén költ később is. Ha bő az élelem, akár 4-6 tojásból is állhat a fészekalj. Ezeken 27-28 napig kotlik a tojó, az eleséget a hím hordja. Késő este azért kijön a fészekből a tollait rendbe szedni. A kikelt fehér pihés apróságokat a tojó melegíti. Az elején csak a hím látja el élelemmel a családot. A fiókák 2 hetes kora után a tojó is vadászik. A fiókák szeme 5–7 nap után nyílik ki. Háromhetesen hagyják el a fészket. Bár még nem tudnak repülni, ugrándoznak, majd este hívó hangjukkal jelzik hollétüket. Egy hónapos koruk után tudnak repülni és szüleik egész önállósodásukig etetik őket. Fiókái fészeklakók. Szigorúan védett madár!!!!
Fontos még megemlíteni, hogy a tojó az első tojás lerakását követően azonnal elkezdi a kotlást, így a fiókák között rendre egy napos korkülönbség van. Ez jól megfigyelhető az egyik fenti képen, melyen a legidősebb fióka felnőttkori tollai már kezdenek megjelenni, míg a legfiatalabb egyed alig néhány napos.

Kárpát-medencei előfordulása

Magyarországon rendszeres fészkelő, nem vonuló állomány. A Dunántúlon és az Alföldön egyaránt elterjedt, a leggyakoribb bagolyfaj. Állandó madár, télire az állomány fel is szaporodik, északabbról is érkeznek egyedek.

Forrás: www.wikipedia.org

Egerészölyv

egerészölyvJegyei

Az egerészölyv (Buteo buteo) a madarak osztályának vágómadár-alakúak (Accipitriformes) rendjébe, ezen belül a vágómadárfélék (Accipitridae) családjába tartozó faj.
Európában és Ázsiában sík- és hegyvidéken egyaránt szép számban előforduló gyakori ragadozó madár. Közép-Európában a család leggyakoribb faja. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2012-ben Az év madarának választotta. Közepes termetű, tollazata a sötétbarna és a fehér között változik. Gyakran vitorlázás vagy vadászat közben figyelhető meg. Főként kis termetű emlősöket zsákmányol, de nem veti meg a többi gerincest, a rovarokat vagy a gilisztákat sem. Részben vonuló, téli szállása Közép-Európában, Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és Indiában terül el. Az egerészölyv nem veszélyeztetett, állományai a 20. század elejéig tartó üldözés után ismét gyarapszanak.

Élőhelye

Nyílt vidékeken, mezőkön, legelőkön, vizenyős területeken vadászik, és a közeli erdőben fészkel. Olyan helyeken is vadászik, ahol az ember gondoskodik arról, hogy a növényzet ne nőjön magasra. Táplálékát majdnem mindig ezeken a területeken keresi, így elterjedése is ezekhez a nyílt vidékekhez kötődik. Ritkán található 1000 méternél magasabban. Gyakran látható autópályák mellett póznán üldögélni, mivel ezeket és más utakat is felkeresi vadászat közben.
Költeni erdőfoltokban vagy erdőszéleken telepszik meg, és ritkán fészkel erdők belsejében, vagy a mezők közötti keskeny határsávokon, vagy magányos fákon. Újabb fában szegény vidékeken fasorokon vagy magányos fákon is megtelepszik, vagy kisebb fákon, a tanyáktól kevesebb, mint 100 méterre is megtalálták. Eredményesen költ lakott területeken is.
A többnyire legalább 20 cm átmérőjű fészkelőfa kiválasztása a helyi kínálattól függ. A fészket a törzs végén, az elágazásokhoz, vagy a fő ágakra a törzs közelébe helyezi. Eddig két talajon épült fészekről és egy magasfeszültségű vezetéket tartó tornyon történt költésről számoltak be. Újabban sziklákon is fészkel.

Előfordulása

Európa, Ázsia nagy részén költ, egészen a Bering-tengerig előfordul. Izland és Észak-Skandinávia kivételével egész Európában megtalálható. Az egerészölyv Közép-Európában a leggyakoribb ragadozó madár, messze megelőzve a vörös vércsét. A névadó alak elterjedési területét a balti államok, Nyugat-Belaruszia, Északnyugat-Ukrajna, Kelet-Bulgária és Görögország határolja. Közel-Keleten, Törökország nagy részén és Észak-Afrikában nem költ. Írország nagy részéről, Anglia keleti részéről és Skóciából a 19. század végére kiirtották Keleten egészen Japánig megtalálható. Telelni délre vonul. A Kárpát-medencében állandó.

Megjelenése

Testhossza 50-57 centiméter, szárnyfesztávolsága pedig 110-130 centiméteres. Az egerészölyv nehéz, közepes vagy nagy termetű, széles szárnyú és rövid farkú madár. A tojó nagyobb és testesebb a hímnél. Színezete változó, a sötétbarnától a majdnem fehérig terjed, ami egyedülálló az európai ragadozó madarak között. Világos színű madarak minden populációban előfordulnak, némelyikben szabályosan gyakoriak, ami igen eltérő mintázatokhoz vezet. Sokuk feje, hasa és szárnyának alsó fele fehér. A világos színváltozaton kívül létezik sötét és rőt színű változat is. A sötét színváltozat agyagszínű vagy feketésbarna. A fiatalok hasoldalán látható csíkok a begyig futhatnak, a kifejlett madarak hasi oldala keresztben csíkozott, egészen az egyszínű begyig. Az átmeneti alakokon kevésbé kifejezett a hasoldali mintázat, és a has krémszínű, vagy fehér. A begy és a farok mintázata hiányos. A világos színváltozaton az alapszín testszerte krémszín vagy fehér, és alig látszik a mintázat, még a szárny és a farok csíkozása is hiányos. Gyakran okkerbarna, vagy szürke foltok láthatók a hátukon.
A kézevezők vége mindig sötét, a farok szorosan szalagozott. A fej és környéke többnyire hosszában csíkozott, ritkábban fehér vagy sötétbarna. A sötét színváltozat hasa is sötétbarna. A gyakran világos hascsík fiatalokon hosszában csíkozott, felnőtteken keresztszalagos. Az alsó szárnyfedők egyszínűek, foltosak vagy csíkosak. A lábszárak tollazata, az úgynevezett nadrág szintén lehet egyszínű, hosszában csíkozott vagy szalagos mintájú. A legbiztosabb ismertetőjegy a farok, ami az egerészölyv névadó változatát megkülönbözteti a többi alfajtól és a gatyás ölyvtől. Ennél a változatnál a faroktollak szürkék, barnák vagy rozsdavörösek nyolc-tizenkét sötét keresztszalaggal. A további színezet és rajzolat változékony.
A karmok színe a tollazat színéhez igazodóan lehet sötét, vagy világos. A csőr fekete, és töve világosabb. A nem tollas testrészeken a bőr a frissen kelt fiókákon rózsaszín, a kifejlett példányokon sárga. Az írisz barna vagy barnásszürke, néha világos, vagy sárgás, és szintén igazodik a tollazat színéhez.
Francia neve, a buse variable is tükrözi ezt a változatosságot. A színváltozatokat már korán kapcsolatba hozták a földrajzi elterjedéssel.Később nagy érdeklődés övezte ezeket a kutatásokat, amikor nagyobb területek egerészölyveit hasonlították össze. Kapcsolatot találtak a színezet és a szaporodás sikere között. Németországban messziről felismerhető szárnyjelekkel láttak el egerészölyveket, és egy citizen science-projekt keretében bárki jelenthette észleléseit a kutatóknak. Egy molekulagenetikai vizsgálat alacsony enzimheterozigóciát talált, ami egy genetikai palacknyakra engedett következtetni, ami még a színezetbeli eltérésekkel is összeegyeztethető volt.
Az egerészölyv vagy kerítéskarókon és oszlopokon ül, vagy a felszálló légáramlatokon kering. A köröző vitorlázás alatt szárnyait lapos V alakban tartja. Nyávogáshoz hasonlítható kiáltásokat hallat.

Korfüggő különbségek

A fiatalok írisze világosabb, mint a felnőtteké.
A fiatal és a felnőtt egyedek tollazata a mintázat mellett a farok formája alapján is megkülönböztethető. A fiatalokon a szubterminális szalag kevéssé szélesebb, mint a többi; felnőtteken a különbség kifejezettebb. A fiatalokra a hegyes végű, a felnőttekre az egyenesen végződő faroktollak jellemzők.
Az egy éves kor körüli első vedlés során vált a fiatal a felnőttkori tollruhára. Ekkor nem cserélődik ki a teljes tollazat, hanem a külső kézevezők megmaradnak. Ez lehetőséget ad arra, hogy a madarászok különbséget tegyenek a két éves és az idősebb egerészölyvek között.A fiókák első két pehelyruhája egérszürke vagy fehér. A szürke fiókáknak van egy szürke nyakfoltja, ami a fehéreken hiányzik. A szürkék karma sötét szaruszínű, a fehéreké az első harmadban fehér.

Testsúly

Németországban a kifejlett hímek testsúlya 622 és 1183 gramm közötti, átlagosan 790 g. A tojók testsúlya 782 és 1364 g között változik, átlagosan 990 g. Ebbe nem számolták bele a kiéhezett és lefogyott egyedeket; ez az éves átlagos normál testsúly, ami nagy mértékben változik. A költési idő kezdetétől a tél beköszöntéig a hímek 12 – 290 g, átlag 130 g, a tojók 47 – 370 g, átlag 180 g testzsírt szednek fel magukra, ami a téli időszakban, főként januártól áprilisig felhasználódik. Ez a hímek testtömegének 14,2, a tojókénak 15,6%-át jelenti. Eszerint novemberben és decemberben érik el a maximális testsúlyt. Kivételes esetben a zsírtartalék elérheti a testsúly negyedét is. A felvett táplálékmennyiséget főként a begy tárolja. Súlya hímeknél átlagban 82 g (maximum 156 g), ami a normál testsúlyuk 10,4 százaléka (maximum 19,7 százaléka), tojóknál 134 g (maximum 209 g), ami a normál testsúlyuk 13,5 százalékát (maximum 21,1 százalékot) tesz ki.
A mindennapos fészekellenőrzés során 1988-tól 1996-ig 15 fészek átlagában a fiókáknál a kelési súly 44,5 g volt. Esténként 10 fiókát, köztük hét hímet és három tojót mértek.

Figyelmeztető kiáltás

Az egerészölyv egy viszonylag beszédes ragadozó madár. Nyávogásszerű kiáltását sokszor repülés közben hallatja. Ezt a hangot a szajkó gyakran és szívesen utánozza. Ez a „hieeh” hang többnyire költési időben, de máskor is hallható néha. Figyelmeztető kiáltása egy éles „pi”-vel kezdődik, amit egy kevésbé éles „-jee” követ. A legalább 20 napos fiókáktól is hallható. Izgatottabbnak hangzik, mint a nyávogásszerű kiáltás. Nincs nemspecifikus hívóhangja.
A fiókák első napjuktól fogva „piij piij” hangon kérnek ételt szüleiktől, ami 12 napos koruktól mélyebbé és erősebbé válik. A hangok egy hangsúlyos első szótagból és egy mélyebb második szótagból áll: „biijüüi biijüüi ..”. A fészek elhagyása után az első szótag gyakran elmarad. Minél éhesebbek a fiókák, annál gyakrabban ismétlik ezeket a hangokat. Júliustól kezdve a fészektől eltávolodva is hallható.

Életmódja

Fiatal egerészölyvek játékos légi csatája
Gyakran látni a nyílt kultúrtájak és erdőszélek felett vitorlázni, ilyenkor szárnya enyhe “V” alakban felfelé hajlik. Az olyan területeket kedveli, ahol váltakoznak az erdők és mezők, a rétek és szántóföldek. Dél-Európában főleg szubalpin és hegyi erdőket népesít be. A költő- és hálóhelye mindig fákon van. Közép-Európában messze a leggyakoribb ragadozó madár, de helyenként állománya drasztikusan lecsökkent.
Költési időben védi a költőfát és a környékét. Február közepétől a párzási időszakban a párok nászrepülést mutatnak be. Együtt köröznek, és sokat hívogatják egymást. Ezután emelkedések és esések követik egymást, amit a fészekre zuhanás zár le. Az idegen egerészölyveket gyors rárepüléssel és szárnnyal verdesve űzik el. Költési időszakban megritkulnak a szomszédok között a határviták, de egyes pár nélküli fajtársakkal szemben még előfordulhatnak nézeteltérések.
Költési időn kívül laza, szétszórt csapatokban kóborol. Ekkor főként a táplálékban gazdag nyílt területeken gyülekeznek. Egész nap ott tartózkodnak, csak estére keresik fel az alvófákat. Elhullott vadak körül vagy kemény teleken rangsor is kialakul.Egyedül költözik. A vonulás idején megfigyelhető rajok termikek közelében gyűlnek össze, hogy magasságot nyerjenek, de utána ismét egyedül haladnak tovább.

Táplálkozása

Gyenge lábával és rövid karmaival az egerészölyv csak kis állatokra vadászhat, legföljebb mókusméretű állatokat ejt el. Főként pockokat fog, de gyíkokat, kígyókat, madárfiókákat, kétéltűeket (leginkább békákat), rovarokat és férgeket is eszik. Néha a halak is felkerülnek az étlapra. Nagyobb madarakat, például galambokat, csak akkor tud elejteni, ha azok már megsebesültek, vagy haldokolnak. Igen alkalmazkodóképes madár, midig azt a táplálékot fogyasztja, ami a legkönnyebben elérhető számára. Azokban az években, amikor sok a mezei pocok, több tojást rak és több fiókát nevel fel. A dögöket is fogyasztja. Megbízható adatokhoz csak a fészek melletti maradékokból vagy a gyomortartalomból lehet jutni. A köpetek, amelyek lényegében szőrgolyócskák, elégtelenek.
Megfigyelőhelyről kémleli a környéket, vagy lassan köröz a táj felett, majd hirtelen lecsap az áldozatra. Az utakon is keresgél; az elütött állatokból táplálkozva sokszor őt magát is elütik.

Szaporodása

Az egerészölyv két vagy három évesen válik ivaréretté, amit a Walesben szárnyjelekkel megjelölt egyedek bizonyítanak. Revírhűségük miatt a költő párok akár egész életükben együtt maradnak. Akár 26 évig is élhetnek.
Az északon élő egerészölyv vonuló madár, áprilisban tér vissza téli szállásairól költőterületeire. Magyarországon állandó, a fákra vagy sziklapárkányra gallyakból építi fészkét. Általában az előző évi, maga építette fészkét használja újra. Miután mindig kijavítja vagy megmagasítja, idővel fél méter magas, akár 80 cm átmérőjű várak is létrejöhetnek. Az egerészölyv költőterülete fölött nászrepülést mutat be, nagy magasságokban köröz és zuhanórepülésekben száll alá. Többnyire április végén rakja le első tojásait, és rögtön el is kezd kotlani. 2-5 tojást rak, kotlási ideje 33 nap. A tojások mérete 56 × 45 mm, súlya 50-60 g. Fehér alapon többé-kevésbé vörösesbarna és szürkésbarna foltosak. A nagyobb fészekaljon később kezd kotlani. Az ölyvek száma is erősen függ a pockok, egerek számától.

A költés alatt és a következő néhány napban a hím hordja a táplálékot a fészekhez. Amikor a fiókák első fedőtollai kibújnak, mindkét szülő vadászni indul. A tojó kezdetben feldarabolja a zsákmányt, és a falatokat a fiókák csőre elé tartja, később a szülők a táplálékot a fészek szélére helyezik. Ha nem tudnak elegendő táplálékot szerezni, akkor hosszan tartó harc alakulhat ki a fiókák között, ami gyakran a legfiatalabb fióka pusztulásával végződik. Körülbelül 40 nap után, általában június vége felé a fiókák kirepülnek. Az első hetekben az ágakon ülve szüleik tovább etetik őket, ebben az időszakban hangos kiáltozással hívják fel magukra a figyelmet. Ez az időszak két-tíz hétig tarthat. Augusztusban, a vonulás kezdetekor szétesik a család: a fiatal madarak születési helyük környékén kóborolnak vagy dél felé vonulnak, a felnőttek Közép-Európában maradnak, és sok helyütt költőterületükön vészelik át a telet. A fiatalok néha 200 km-re is eltávolodnak születési helyüktől. Később is valahol a környéken telepszenek meg. Kemény teleken sokuk elpusztul, de tavasszal a legtöbb területet újra benépesítik a délről érkezők.
A szaporodás sikere, azaz a felnevelt fiatalok átlagos száma a tápláléktól függően 0,73 (Észak-Wales, 1979 – 1982) és 2,56 (Skócia, 1969 – 1972) között változik. A gyűrűzési adatok szerint kirepült fiatalok 49%-a éli túl az első telet, ezek 68%-a a másodikat, és 71%-a a harmadikat. A későbbi éveket az előző évet túlélők 81%-a éli túl.
Vándorlások
Közép-Európa egyes területein vonuló. Magyarországon az egerészölyv állandó madár; a nyugat-európai populációk is állandók, ami azt jelenti, hogy egész évben a költőterület környékén marad. Nagy részük kevesebb, mint 50 km-re kóborol el. Németországban részben vonuló az az évi fiatalok 30-40 és a több évesek 50%-a. A Skandináviában költő egerészölyvek vonulók, és a telet Dániában, Németországban, Belgiumban, Hollandiában és Franciaországban töltik.
A gyűrűzések alapján a legnagyobb egerészölyv által megtett távolság 6335 km, amit egy Észak-Svédországban felnőtt egyed tett meg Togóba utazva. A dél-svéd Falsterboban, a Balti-tenger legszűkebb részén Svédország és Dánia között az őszi vonulás alatt 10 ezer (1987) – 13 ezer (1990) egerészölyvet figyeltek meg.
A költözés augusztusban kezdődik, csúcspontját október közepén éri el, és novemberben ér véget. A hazaköltözés a tél keménységétől függően februárban kezdődik, de nagyrészt márciusban zajlik, és április végén fejeződik be. A hirtelen téliesre forduló idő és a hóesés miatt az északabbra vagy magasabban élő egerészölyvek délebbre vagy alacsonyabbra menekülnek.

Védettsége

Magyarországon védett, eszmei értéke 25 000 forint. Európában biztos állományú fajnak számít. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján nem veszélyeztetettként szerepel. Teljes állományát 783 000 – 1 273 000 párra becsülik. A becslések a teljes elterjedési területre, és nagyobb részt a 20. század elejére vonatkoznak. Mint Európa nagy részében, hazánkban is a leggyakoribb ragadozó madár, 3000-5000 pár él itt. A 2012. januárban végrehajtott madárszámlálás eredménye alapján 5183 egerészölyv telelt Magyarországon.
Néha még ma is lövik, különösen a vonulási utakon és a téli szállásokon. Baleseteknek is áldozatul eshet; az utakon élelmet kereső egyedeket elüthetik, de a távvezetékekben folyó áram is agyoncsaphatja őket. Sok helyen a szaporodási siker az ember beavatkozása miatt elmarad. Ez lehet favágás vagy építkezés. A kellő információk hiánya vagy figyelembe nem vétele az egész család halálát okozhatja.

Állománya

A 19. század óta állománya lényegében gyarapodott az üldözés visszaszorulása, az erdősítések és a nyílt területek betelepülése miatt. Egyes közép-európai állományok a védettség miatt újra megközelítik a terület eltartóképességét.Egyes európai uniós intézkedések javították a mezei pockok életfeltételeit, ami az egerészölyv fő tápláléka. Egyes helyeken az irtás miatt megritkult, sőt egyes területekről el is tűnt; ezek közül többet még mindig nem tudott újra benépesíteni. Ez különösen Írországot (az 1950-es években 1-10 pár), és Angliát érinti.Ebben a hanyatlásban a nyúlmyxomatózisnak is része lehet, bár a nyulak csak regionálisan fontosak az egerészölyv szempontjából. Száz évig nem költöttek egerészölyvek Kelet-Angliában és Kelet-Írországban, és csak a legutóbbi években kezdtek újra megtelepedni.
A 20. század elején Hollandiában még a héjánál is ritkább volt. A mezőgazdaságban alkalmazott növényvédő szerek lassították az állomány növekedését. 1960-ban az akkori állomány felét, száz példányt holtan találták. Az 1970-es évek közepére ez 1500 költőpárra növekedett, és az 1980-as évek elején 3500 – 4500 párra gyarapodott. Az 1990-es egerekben gazdag évei különösen sok új megtelepedést számoltak.
Schleswig-Holstein északi részén egy 1000 km²-es próbaterületen 1967-tól 1976-ig 102-ről 206-ra, majd 1998-ig 300-ra nőtt a költőpárok száma. A korábbi évektől eltérően 1998-ban a párok 37%-a erdőn kívül költött. Közép-Európa egerészölyveinek fele Németországban költ.
Az általános növekedés ellenére gyakoriak a visszaesések, aminek oka a táplálék mennyiségének ingadozása. Ez főként a mezei pockot érinti, aminek állománya ciklikusan ingadozik, és mivel a mezei pocok az egerészölyv fő tápláléka, ezért neki is alkalmazkodnia kell ehhez az ingadozáshoz. Egy Schleswig-Holsteinben végzett felmérés alapján amikor kevés a mezei pocok, akkor a nem költők aránya 40%-ról 75%-ra nő.

Forrás: www.wikipedia.org

Cigányréce

cigányréceJegyei

A cigányréce (Aythya nyroca) a lúdalakúak rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába és az Aythya nembe tartozó faj.

Előfordulása

Európa keleti és déli részén, Ázsia déli és nyugati részén él, mélyebb tavak és mocsarak környékén. A Kárpát-medencében rendszeres fészkelő.
Nevét jellegzetes színéről kapta a magyar nyelvben, de más nyelvekben is a neve utal a színére.

Megjelenése

Testhossza 38-42 centiméter, a szárnyfesztávolsága 63-67 centiméter, testtömege 450-700 gramm. A tojó kicsit kisebb, mint a hím.

Életmódja

Gyommagvakkal, növényi részekkel, rovarokkal, csigákkal, békákkal és apró halakkal táplálkozik. Rövidtávú vonuló, de néha áttelel.

Szaporodása

Talajra növényi anyagokból építi és pehelytollakkal béleli a fészkét. A fészekalj 8-12 tojásból áll, melyen 25-28 napig kotlik. A fiókák fészekhagyók.

Forrás: www.wikipedia.org

Bütykös hattyú

bütykös hattyúSzármazása, elterjedése

Európában és Nyugat-Ázsiában honos (kelet felé Mongóliáig). Egykor a mocsarakban és vizekben gazdag Közép-Európában mindenütt megélhetett, de mivel vadászattal és tojásgyűjtéssel könnyű kiirtani, az ember valószínűleg már korán visszaszorította, és feltehetőleg csak Észak-Európa járhatatlan mocsaraiban maradt fenn. Az elmúlt évszázadokban ismét telepítettek hattyúkat a parkok halastavaira, amiknek ma díszei.
Betelepítették a következő területekre is: Izland, Feröer, az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-afrikai Köztársaság.

Megjelenése, felépítése

Egyike a legnagyobb röpképes madaraknak, testhossza 145–160 centiméter, szárnyának fesztávolsága 208–238 centiméter. A hím testtömege 9–14 kilogramm, a tojóé 7–11 kilogramm, ezzel az egyik legnagyobb testű röpképes madár. Tollazata tiszta fehér. Szeme barna, csőre vörös, nevét adó bütyke és kantárja fekete, lába barnásfekete vagy tiszta fekete, nagy széles úszóhártyával. A bütyök a hímnél jobban fejlett, mint a tojónál.

Életmódja, élőhelye

Álló- vagy lassan folyó vizeken költ, ahol bőséges táplálékra van szüksége. Tápláléka vízinövények részeiből és magvaiból, rovarokból, férgekből, kagylókból, apró kétéltűekből és halakból áll. Hosszú nyakával a tófenékről tépi a táplálékát, ahol a récék már nem jelentenek konkurenciát.
Természetétől fogva vándormadár, télen 1000 km-nél többet is megtehet, hogy Európa enyhébb területein teleljen. A parkokba betelepített példányai gyakran a nagyvárosok be nem fagyott vizein maradnak, ahol mindig eteti őket valaki.
Hosszas, csapkodó vízfelszíni nekifutással emelkedik fel, de ha már a levegőben van, kitartóan repül. Repüléskor evezőtollai messziről hallható fütyülő hangot adnak. Akár a többi réceféle, vedléskor egyszerre veszíti el összes evezőtollát, és ilyenkor átmenetileg röpképtelenné válik.
Fogságban akár 50 évig is elél, de szabadon ritka a 7 évnél idősebb madár.

Szaporodása

Az ivarérettséget 2-3 éves korban éri el. Monogámiában él. A hattyúpár a téli hónapokban minden évben jön nászhangulatba. Ilyenkor szorosan egymás mellé úsznak, és azonos ütemben mozgatják nyakukat. A fejüket oldalra hajtják, meghajolnak, és a vízbe mártják csőrüket, nemritkán a partner nyakát átkulcsolva. Párzásra hívásként a tojó laposan elnyújtja nyakát a víz felett. Ezután a hím a hátára mászik, súlyával a víz alá nyomja, és csőrével kapaszkodik partnerébe. Párzás közben a tojó hangosan szörcsög. Utána mindketten felegyenesednek, és látványosan leeresztik csőrüket. A hattyúpár hűséges költőterületéhez, és területéről körülbelül a hóolvadástól kezdve elűzi a többi hattyút. A fenyegetés legenyhébb formája a szárnycsapkodás, az erősebben fenyegető hattyú erősen hátrahúzott nyakkal gyorsan ráúszik ellenfelére, végül a vetélytársak megragadják egymás nyakát, és szárnyukkal csapkodva próbálják eltolni vagy a víz alá nyomni a másikat. Eközben sok tollat kitépnek, és komoly sérüléseket is okozhatnak.
Márciustól júniusig költ. A fészket csak a tojó építi, sekély tavak nádasainak szélén. Ehhez nádszálakat és gyékényt szaggat le, és maga mögé teszi ezeket. Ezt az egyszerű mozdulatot többször ismételve egy nagy halmot alakít ki. Erre a kupacra rakja 6–8 szennyesfehér vagy szennyes halványzöld tojását. Kotlani a fészekalj felének lerakása után kezd. 34-38 napig költ; eközben a hím a fészek közelében őrködik. A fészkét védő hattyú az embert is megtámadja: ilyenkor teljes magasságában felágaskodik, és félelmetesen csapkod szárnyával. Ha ellensége ettől nem menekül el, akkor feladja a küzdelmet, és visszavonul.
A félig fészekhagyó fiókákat mindkét szülő vezeti, sőt, rendszeresen a hátukra is veszik őket. A kis bütykös hattyúk 3-4 hónapos koruktól önállóak, de még egy évig a szülők közelében maradnak. A vad hattyúfiókák szürke pelyhesek, a tenyésztett fajták fiókái viszont fehérek, vagy részben fehérek, részben szürkék. A vadhattyúk fiatalkori tollazata is szürke. Csak a következő vedlés után lesznek fehérek és egyidejűleg ivarérettek.

Forrás: www.wikipedia.org

Búbos banka

búbos bankaJegyei

A búbos banka (Upupa epops) a madarak osztályának a szarvascsőrűmadár-alakúak (Bucerotiformes) rendjéhez tartozó a bankafélék (Upupidae) családjába tartozó Upupa nem egyetlen faja. Népies neve fostos bugybóka.[1] Izrael nemzeti madara.[2] A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1989-ben, 1990-ben és 2015-ben „Az év madarává” választotta.
Korábban több rendszer (némelyik ma is) különálló fajként fogadta el az afrikai alfajt Upupa africana néven. Ennél a madárnál az evezőkön látható fehér sávok, fehér folttá olvadtak össze. Ez volt az elkülönítés alapja. A két feltételezett faj hangja, viselkedése és szaporodás biológiája oly mértékben megegyezett, hogy jelenleg legtöbbször azonos fajba sorolják őket.
A Természetvédelmi Világszövetség külön fajként tartja nyilván a Madagaszkáron élő madarakat, Upupa marginata néven. A legtöbb rendszerben azonban ezeket is csak alfajnak tartják.
Egy korábban élt nagy testű, feltehetően röpképtelen rokon faj Szent Ilona-szigeten fordult elő. Ez a Szent Ilona-szigeti búbos banka (Upupa antaios), mely csak csontmaradványok alapján ismert. Kipusztulását a vadászat és a meghonosodott emlős ragadozók (mindenekelőtt macskák) okozták, röviddel azután, hogy a szigetet 1502-ben felfedezték.

Előfordulása

Európában, Ázsiában és Észak-Afrikában is fészkel; telelni Afrika középső részére vonul. A nyílt állományú, rétekkel, legelőkkel szomszédos öreg erdők lakója, ahol a fészkeléshez odvas fákat talál. Megjelenik az emberek közelében is.

Megjelenése

Testhossza 25–29 centiméter, szárnyfesztávolsága 44–48 centiméter, testtömege 45–87 gramm. Rigónál nagyobb, tarka tollruhájú madár. Fején jellegzetes, sugarasan felmereszthető tollbóbitát visel, amely nyugalmi állapotban a tarkóra simul. A felnőtt egyedek feje, nyaka és egész alsóteste világos rozsdássárga. A hát és a szárnyak feketék, sűrű fehér harántsávozással. A farok fekete. A faroktollak közepén széles fehér harántsáv húzódik. A bóbita tollai rozsdavörösek, az első 4–5 toll vége fekete, a leghosszabb tollak vége fehér–fekete. A fiatalok elmosódottabb, halványabb színezetűek. A bóbita nem olyan fejlett, mint a felnőtteknél. A csőr enyhén lefelé ívelt, hosszú, csipesszerű és fekete. A láb ólomszürke, a szem sötét barna.

Életmódja

Fő eledelét a rovarok képzik. Leginkább a földön keresgél, lárvákkal, sáskákkal, gilisztával, tücskökkel, cserebogárral, lótetűvel táplálkozik, amelyeket hosszú csőrével a földből is kiszed.

Szaporodása

Üregekben, harkályfélék által készített odúban, emberi településeken fészkel. Fészekalja 5–8 tojásból áll, melyen csak a tojó 16–19 napig kotlik. A kirepülés a kikelés után 26–27 nappal történik.
Kárpát-medencei előfordulása
Magyarországon márciustól szeptemberig tartózkodik, rendszeres fészkelő, ősszel délre vonul.

Forrás: www.wikipedia.org