Tiszadob – OVF: két jégtörő indult útnak Tiszadobról

Tiszadob – OVF: két jégtörő indult útnak Tiszadobról

A tiszalöki vízerőművek jégtől való védelme érdekében útnak indult két jégtörő hajó Tiszadobról – mondta el az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna szerda délelőtti műsorában.

Siklós Gabriella beszámolt arról, hogy kedd este Rábahídvégnél feltorlódott jégtorlasz veszélyeztette a híd tartópillérjét, azonban a jégtorlasz azóta megmozdult, így nem kellett robbantani.
A Szamos jelenleg jégmentes, a Tiszán Zsurk és Győröcske (Záhony és Dombrád) között 22 kilométeren van jégtorlasz.
A szóvivő elmondta azt is, hogy a belvíz ellen jelenleg 20 ezer hektáron védekeznek.

Forrás: MTI

 

Tiszadob – Adventi koncert a tiszadobi Andrássy-kastélyban

Tiszadob – Adventi koncert a tiszadobi Andrássy-kastélyban

Adventi koncertet rendeznek szombaton a 2,2 milliárd forintért felújított, egy éve látogatható tiszadobi Andrássy-kastélyban.

Szabó Péter, a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Kft. által működtetett kastély létesítményfelelőse az MTI-nek elmondta, hogy a koncerten a Allegra vonósnégyes lép fel.
A hangversenyre érkezők megtekinthetik a Bronzkori leletek a kastélyból című időszaki régészeti kiállítást is.
A létesítményfelelős szólt arról, hogy a felújított és a látogatók előtt tavaly decemberben megnyitott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kastélyt eddig már több mint 30 ezren keresték fel.
A jövőben további kulturális rendezvények, kiállítások és koncertek szervezésével igyekeznek növelni a látogatók számát, a most készülő intézményi költségvetés lehetőségei szerint határozzák majd meg a 2017. évi programsorozatot.
Az 1880-1885 között épült, 2700 négyzetméter alapterületű kastélynak a belső berendezései az I. világháború alatt szinte teljesen megsemmisültek, az épület a II. világháború után állami tulajdonba került, 1950 és 2007 között gyermekotthon volt benne.
A felújításához a Szabolcs megyei önkormányzat több mint 1,7 milliárd forint európai uniós támogatást kapott, félmilliárd forintot pedig kötvénykibocsátásból adott hozzá.
Az összegből teljesen rendbe tették az épület külső és belső terét, korszerűsítették tetőzetét, víz- és csatornahálózatát, gépészetét és korhű bútorokat vásároltak. Felújították a kastély 15 ezer négyzetméteres angolparkját is.

Forrás: MTI

 

Tiszadob – Kulturális örökség napjai – Rendhagyó tárlatvezetés a tiszadobi Andrássy-kastélyban

Rendhagyó tárlatvezetéssel, fotókiállítással és az épület történetét bemutató előadással várják az közönséget a Kulturális örökség napjainak keretében jövő szombaton és vasárnap a tiszadobi Andrássy-kastélyban.

Az 1880 és 1885 között romantikus stílusban épült, 2014-ben teljesen felújított 2700 négyzetméteres kastély 2015 decembere óta fogad látogatókat. Az műemléket az érdeklődők – az örökségnapok részeként – szeptember 18-án, vasárnap ingyenesen látogathatják, előző nap pedig kerékpáros örökségtúra indul a kastélyhoz – hangzott el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. csütörtöki nyíregyházi sajtótájékoztatóján.
Az Andrássy Gyula korábbi miniszterelnök, az Osztrák-Magyar Monarchia első külügyminisztere által építtetett, jelenleg a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ fenntartásában lévő, rendkívül impozáns kastélyban mindkét napon két-két időpontban rendhagyó tárlatvezetéssel kalauzolják végig az érdeklődőket. Lesz emellett fotókiállítás, borkóstolás és a kastély történetét bemutató előadás is.
A kerékpártúrán résztvevők Nyíregyházáról kiindulva a Nyíri-Mezőség értékeibe tekinthetnek bele, a túra állomásai között a tiszavasvári Kornis-kastély, a tiszalöki Kenyérgyári-holtág és kivételes szépségű tiszadadai tiszai folyókanyarulat is szerepel.
Tiszadobon kívül Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több településén tartanak az örökségnapokhoz köthető programokat: szeptember 17-én Nyíregyházán a Nyitott Városháza keretében a városlakók megismerhetik a városháza történetét, a polgármesteri hivatal impozáns épületét, valamint azokat a helyiségeket, ahová a mindennapos ügyintézés során nem juthatnak be. A díszteremben beülhetnek a képviselők székeibe, próbaszavazáson vehetnek részt és a polgármester hivatali helyiségében helyet foglalhatnak a polgármesteri székben.
A Bencs-teremben a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár A könyvtár rejtett kincsei: képeslap-, hírlap- és könyvritkaságok Nyíregyháza történetéből címmel rendez tárlatot, amely csak ezen a napon tekinthető meg.
A www.oroksegnapok.hu oldalon közzétett lista szerint a megyében öt település hét helyszínen tekinthetnek meg érdekes és látványos építészeti örökségeket az érdeklődők.

Forrás: MTI

 

2015.12.16. Különleges programok várták a gyermekeket

2015.12.16. Különleges programok várták a gyermekeket

16

Tiszadob – A gyermekek nagy örömére Tiszadobra is megérkezett a Mikulás a napokban. A hó ugyan nem lepte be az utakat, de így sem hagyta cserben az őt szívrepesve váró gyermeksereget: a Mikulás pónilovas fogatával végigjárta a település utcáit.

Az óvoda dolgozói keze nyomán kicsinosított házikóban pedig találkozott rénszarvasaival, akiket az iskola tanítói személyesítettek meg. Az óvodában és az iskolában is egész nap érdekes, különleges programok várták a gyereksereget.

Egy emlékezetes és szép nap végén pedig közösen gyújtották meg az óvónők által készített és az óvoda parkolójában elhelyezett adventi koszorú gyertyáját – tájékoztatta lapunkat Oláhné Nagy Ágnes.

Forrás: www.szon.hu

2015.12.10. Másfél év után megnyílt az Andrássy-kastély

2015.12.10. Másfél év után megnyílt az Andrássy-kastély

Hétfőtől a nagyközönség által is látogathatóvá vált a 2,2 milliárd forintból, uniós és hazai forrás segítségével teljesen felújított Andrássy-kastély a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszadobon. 2014 júniusában készült el, látogatókat eddig nem fogadott.

D_ATI20151207011_grid2_fekvo_lead

Az 1880 és 1885 között épült, 2700 négyzetméteres kastély és a park rekonstrukciója 2011-ben kezdődött el, és 2014 júniusában fejeződött be, látogatókat azonban eddig nem fogadott. A Tisza-holtág partján fekvő romantikus kastély építésére gróf Andrássy Gyula korábbi miniszterelnök, az Osztrák–Magyar Monarchia első külügyminisztere adott megbízást. Az első világháborúban az épület belső berendezése szinte teljesen megsemmisült, a második világháború után az épület állami tulajdonba került, 1950-től 2007-ig gyermekotthonként működött.

A leromlott állapotú kastély felújítását 2011-ben határozta el a fenntartó Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat. Erre a célra 1,7 milliárd forint uniós támogatást nyert el, a fennmaradó önerőösszeget pedig kötvénykibocsátásból fedezte. A beruházás kivitelezési szerződését 2010 decemberében írták alá, a munkálatokra kiírt közbeszerzési eljárást a Harcon–Ke-Víz konzorcium nyerte el.

Az egész épületet érintő teljes külső és belső rekonstrukció keretében korszerűsítették a tetőszerkezetet, a csatorna- és vízhálózatot, elvégezték a gépészeti munkálatokat, restaurálták a kastély belső tereit és szobáit, valamint korhű bútorokat vásároltak. Az épületegyüttes körül lévő tizenötezer négyzetméteres park is megújult, amelyben tiszafákkal határolt, középkori liliomot kirajzoló bukszuslabirintus található. A kastélyban a tervek szerint egész évben állandó és időszakos kiállítások, valamint különböző programok várják majd az érdeklődőket.

D_ATI20151207009

Az épület, mely az eredeti tervek szerint 2012 márciusára készült volna el, 2013-ban az önkormányzattól a megyei intézményfenntartó központhoz került át, amely később teljes jogutódlással beolvadt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságba. Az épületet fenntartója és üzemeltetője jelenleg a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ.

D_ATI20151207001

A kastély megnyitása ősszel éaz Országgyűlésben is szóba került: Tukacs István MSZP-s képviselő november 23-án kérdéssel fordult Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterhez az ügyben. A szocialista képviselő akkor megemlítette, hogy az interneten található tájékoztatás szerint „bizonyos engedélyek beszerzéséig” nem látogatható az épület. Az ellenzéki politikus hozzátette, a „helyi népnyelv” úgy tudja, a kancelláriaminiszternek is volt az ügyben kellemetlen tapasztalata.

Lázár János válaszában elmondta, hogy valóban megkísérelt bejutni az épületbe, de kapukba ütközött, amelyek másokat is megakadályoznak abban, hogy a kastélyt megnézzék.

A beruházás úgy zárult le, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak sem pénze nem volt, sem koncepciója, hogy mit kezdjen a felújított épülettel, ezért kezdeményezte, hogy kerüljön át a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ üzemeltetésébe, és még idén nyissa meg kapuit – közölte a miniszter.

Lázár hozzátette, erre kénytelen lesz a műemlékvédelem országos főigazgatója a „nyakát ráhelyezni, a szónak abban az értelmében, hogy alkalmassági kérdésnek tekintem, hogy a magyar állam az épületet azonnali hatállyal adja birtokba az érdeklődők számára”. A Forster-központ hétfői közleménye szerint a kastély és parkja keddtől vasárnapig 10-től 16 óráig látogatható.

Forrás: www.mno.hu

2015.12.07. Megnyílik a tiszadobi kastély a látogatók előtt

2015.12.07. Megnyílik a tiszadobi kastély a látogatók előtt

tiszadob-e1449478535808

Tiszadob – Hétfőn délelőtt 10 órakor megnyitja kapuit a látogatók előtt a tiszadobi Andrássy kastély – számolt be a Tiszai Kaland Turisztikai Információs iroda honlapján megjelent hírre hivatkozva a tion.hu.

A hírt dr. Vinnai Győző, a térség országgyűlési képviselője jelentette be pénteken este egy civil szervezetek számára rendezett konferencián Tiszavasváriban.

A térség és a megye szempontjából kiemelten fontos turisztikai attrakció az után ébred fel “Csipkerózsika-álmából”, hogy a napokban az Országgyűlés plenáris ülésén Tukacs István MSZP-s képviselő kérdést intézett a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez. Lázár János elmondta: kezdeményezte, hogy az intézményt vegye át a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ, és hogy azonnal nyissák meg. Úgy tudjuk, hogy Vinnai Győző, dr. Hosszú József, a Tiszavasvári Járási Hivatal hivatalvezetője és Bán György polgármester pénteken meglátogatták a kastélyt, ahol tájékozódtak a helyszínen folyó munkáról.

Forrás: www.szon.hu

2015.10.20. Befejeződött az alsó-szabolcsi szennyvízelvezetési és -tisztítási projekt

Befejeződött a Tiszaeszlár, Tiszadob, Nyírtelek, és Tiszalök csatornahálózatának több mint 4 milliárd forintos fejlesztése – közölte az Alsó-szabolcsi Víziközmű Beruházási Társulás pénteken az MTI-vel.

A Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében, uniós támogatással megvalósult projekt eredményeképpen kiépült Tiszaeszlár és Tiszadob csatornahálózata, valamint bővült Nyírtelek, és Tiszalök csatornahálózata. Új szennyvíztisztító telep épült Tiszadobon, korszerűsítették és bővítették Nyírtelek és Tiszalök szennyvíztisztító telepét.

A fejlesztéssel megnőtt a csatornahálózaton elvezetett – és a jogszabályi követelményeknek megfelelően kezelt, illetve tisztított – szennyvíz mennyisége. A pályázatnak köszönhetően a négy településen élő több mint 15 ezer lakos életszínvonala és életminősége javul – áll a közleményben.

A többéves projekt során összesen közel 143 kilométer bekötő vezeték épült, több mint 140 házi átemelőt helyeztek el.

A projektre kiírt közbeszerzést a SADE-Magyarország Mélyépítő Kft. által vezetett SADE-Veolia konzorcium nyerte el, nettó 4 milliárd 50 millió forinttal. A konzorcium további tagjai: a “KE-VÍZ 21” Építőipari Zrt., valamint a Zemplénkő Kelet-magyarországi Építőipari Fővállalkozó és Bányászati Kft.

Forrás: www.referer.stop.hu

2015.10.06. Egy évnyi kastély a Tisza ölelésében

Van Magyarországnak egy olyan pontja, ahol azt hinné az utazó, hogy a Loire völgyében jár. Ha Tiszadobra, az Andrássyak kastélyához vetődik az ember, akkor megint csak a magyar múlt egyik gyönyörű darabkájával találkozik, ami annyi hányattatás után 2014-re elnyerte ismét méltó formáját.

A 19. és 20. század fordulóján Klösz György is járt itt fotóapparátjával, és be is ment a neogótikus kastélyba. Öt felvételét most a fortepan.hu-n is tanulmányozhatjuk.

A Felvidéken birtokos Andrássyak 1741-ben szereztek birtokokat a környéken, magát a kastélyt a volt miniszterelnök, a „szép akasztott ember”, gróf Andrássy Gyula (1823–1890) építette Meinig Arthur tervei alapján 1880 és 1885 között. És bár első látásra leginkább egy Loire-menti kastélyra hajaz, ha jobban szügyre vesszük, bizony régi magyarországi épültek részleteit fedezhetjük fel rajta. A szembeszökő 12 torony inkább Vajdahunyad (várnagyi lakótorony) és Törcsvár arányait idézi, a kiegészítő épületelemeken pedig felfedezhetők a brassói Katalin bástya, vagy a marosvécsi reneszánsz kapuzat részletei.

Hogy aztán a szabadságharcos szerepléséért jelképesen kivégzett, majd amnesztiát kapó grófot és Erzsébet királynét összeboronáló népi képzeletnek mennyi igazsága van, azt nem lehet tudni, de a helyiek még mindig arról beszélnek, hogy a pompás hajlékot Gyula gróf szerelmének tiszteletére építtette. Az biztos, hogy készült bele a 4 bejárat, 12 torony, 52 helyiség és 365 ablak mellett királyi és királynéi lakosztály is. Északon egy máig élő buxuslabirintus és angolpark, keleten a Tisza határolja, és délen és nyugaton is parkerdők veszik körül.

Belső terei egykoron kimondottan gazdagon díszítettek voltak, ami a Klösz György által készített belső felvételeken is látszik. A középkori hangulatot gobelinek és falikárpitok, reneszánsz bútorok, páncélok és fegyverbokréták biztosították. Később a fővárosból ide, a télikertbe telepítették a Rippl-Rónai ebédlőt, aminek teljes rekonstrukciója 2002-re készült el. A kastélyt 1918 végén „forradalmárok” kirabolták, és amit nem tudtak magukkal vinni, azt módszeresen összetörték.

Így lettek az enyészeté a velencei tükrök és csillárok, vagy a nehezen mozdítható bútorzat és a kerámiák nagy része is. Az „öreg” gróf fia, ifjabb Andrássy Gyula az életéből hátra lévő 11 év alatt a helybeliek szerint nem is tért ide többet vissza. Jöttek viszont 1945-ben az oroszokkal együtt a románok, akik katonai kórházat rendeztek be az ismerős épületben. Utánuk a Görögországból menekülő kommunisták gyerekeit gyűjtötték ide össze. 1950-ben aztán gyermekváros lett a kastélyból és ez az állapot tartott egészen 2007-ig, amikor a gyerekek egy új épületbe költöztek. Az épület 2,5 milliárdos felújítása 2010 és 2014 között zajlott, most teljes pompájában magasodik a szőke Tisza partján.

Forrás: www.mandarchiv.hu