Szolnok – Huszonöt kísérőprogram a hatvanegy versenyfilm mellett a szolnoki képzőművészeti filmfesztiválon

Huszonöt, filmhez és képzőművészethez kapcsolódó kísérőprogram is várja a résztvevőket október 12. és 15. között a nemzetközi képzőművészeti filmfesztiválon Szolnokon, ahol tizennyolc ország 61 versenyfilmje lesz látható. A programok között kiállításmegnyitók, workshopok, szakmai beszélgetések szerepelnek, valamint a 35 évvel ezelőtt A légy című filmjéért Oscar-díjjal kitüntetett, idén 70 éves Rófusz Ferenccel is találkozhatnak a fesztiválozók.

A rendezvénynek immár negyedszázada otthont adó Tisza mozi tájékoztatása szerint október 12-én a filmszínház kávézójában Verebes György festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője nyitja meg Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész Anamorfózisok című kiállítását.     A fesztivál szervezői az utóbbi években kiemelten figyelnek a jövő filmes generációjának az elérésére, ezért nemcsak vendégül látnak mintegy száz filmes képzésben résztvevő egyetemi hallgatót, de bemutatkozási és tanulási lehetőséget is biztosítanak számukra. Ennek köszönhetően működik majd a Szegedi Egyetem hallgatóinak Kreatív üzenőfal elnevezésű audiovizuális projektje, illetve a Kaposvári Egyetem és a Metropolitan Egyetem diákjai és tanárai közös animációs workshopokat rendeznek a Tisza moziban a fesztivál keretében.     Október 13-án este a 35 évvel ezelőtt az első magyar Oscar-díjat nyerő, idén 70 éves Rófusz Ferenccel, Fülöp József animációs filmrendező és Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja beszélget majd a szolnoki filmszínház nagytermében.     Egy nappal később, október 14-én ugyanitt vetítik az 1956-os forradalom 60. évfordulójára dvd-sorozatot megjelentető MaNDA jóvoltából az Angi Vera című filmet. Ezt követően Báron György filmkritikus beszélget Fazekas Eszterrel, a dvd szerkesztőjével és Eörsi László történésszel. Filmes csemegének ígérkezik a Zsigmond Vilmosról készült francia dokumentumfilm premier előtti vetítése is a fesztivál ideje alatt.     A XVII. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál október 15-i, szombati díjátadó gáláját a város Festészet napi kiállításának a megnyitója előzi meg az egykori zsinagógában, a mai Szolnoki Galériában.     Immár hagyomány, hogy az estéket koncert zárja a szolnoki filmes fesztiválon. A négy estén így közönség elé lép az Amadeus, a Cabaret Medrano, a Tapasztalt ecsetek és az Origó együttes.     A fesztiválra olyan 2013. január elseje után készült filmeket vártak a szervezők, amelyek képzőművészeti alkotások filmes eszközökkel történő bemutatására, újraértelmezésére vállalkoznak, illetve egy, vagy több képzőművész (művészeti csoport) életéről, annak egyes szakaszairól készültek. A szervezők emellett a képzőművészet egyes irányzatait, korszakait, társadalmi összefüggéseit feltáró alkotásokat is vártak és a képzőművészet eszközeinek felhasználásával készült művekkel – például  kísérleti és animációs filmekkel – is lehetett nevezni.
Hagyomány, hogy a rendezők a fesztivál televíziókban is futó szignálfilmjének elkészítésére is pályázatot írnak ki magyarországi, filmes képzésben résztvevő felsőoktatási hallgatók számára. Erre a felhívásra nyolc pályamű érkezett, amelyek már elérhetőek a filmfesztivál honlapján.       Az első képzőművészeti filmfesztivált 1969-ben rendezték meg, az 1902-ben alapított Művésztelepéről is ismert Szolnokon. Az első fesztivál 120 percnyi versenyprogramját akkor még három helyi filmszínház vetítette, míg a kísérőprogramoknak a Művésztelep mellett a Damjanich János Múzeum és a Szolnoki Galéria adott otthont. A rendszerváltásig hat alkalommal rendezték meg a fesztivált (1969, 1971, 1975, 1982, 1985, 1988), amely 1993-ban, a Tisza Mozi Kft. és ügyvezetője, Demeter István jóvoltából éledt újjá. A kétéves rendszerességre 1998-ban tértek át a rendezők, akik 2000-től nemzetközivé szélesítették a fesztivált.

Forrás: MTI

 

Szolnok/Belföld – Múzeumok Őszi Fesztiválja – Utazókiállítás Szolnokon, múltidéző túra Óbudán, szüreti bál Szennán

Szolnoki utazókiállítás, az egykori kiskocsmák helyszíneit bemutató múltidéző túra Óbudán és szennai szüreti bál is szerepel a héten kezdődött Múzeumok Őszi Fesztiválja programjai között – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Kajári Gabriella, a szentendrei Szabadtári Néprajzi Múzeum koordinátor referense emlékeztetett: a Múzeumok Őszi Fesztiválja idén november 13-ig tart, ez idő alatt 82 településen több mint 150 múzeumban 10 tematikába rendezve közel 1700 program várja a közönséget.
Október elsején, szombaton az Óbudai Múzeum az eltűnt helyi kiskocsmák nyomába kalauzoló múltidéző városnéző túrát szervez Isten veletek, ti boldog Vendelinek címmel, míg a szennai skanzenben október 9-én a helyi közösségekkel karöltve rendeznek egész napos, hagyományos népi mesterségeket is bemutató szüreti búcsút – emelte ki a programok közül.
Kajári Gabriella hangsúlyozta azt is: az 1956-os forradalom 60. évfordulójához kapcsolódva sok intézmény szervez megemlékezéseket, témanapokat, a szentendrei skanzenben például az 50-es évek falusi életmódját elevenítik fel.
Pató Mária, a szolnoki Damjanich Múzeum munkatársa arról beszélt: a fesztiválhoz kapcsolódva az első világháborús hátország életét bemutató utazókiállítással járják a szolnoki iskolákat, az interaktív tárlat egyebek mellett Zádor István grafikáit, festményeit és harctéri fotóit tartalmazza.

Forrás: MTI

 

Szolnok – Szolnok táncol

A program időpontja: 2016. június 3.

A program helyszíne: 5000 Szolnok, Hild J. tér 1., Aba-Novák Agóra Kulturális Központ

A program leírása:

A “Szolnok Táncol” nevet viselő program gyökerei egészen 2010-ig nyúlnak vissza, amikor az Aba-Novák Kulturális Központ közreműködésével a szolnoki táncélet meghatározó szereplői összefogtak és adománygyűjtést szerveztek a vörös iszap katasztrófa áldozatainak.

A Szolnoki Táncgálán résztvevő tánciskolák lehetőséget kaptak a bemutatkozásra – nemcsak a család tagok, hanem egymás előtt is – és az est végén valamennyi stílus képviselői együtt táncoltak a parketten. Ilyen jellegű, mindenkit megmozgató táncos rendezvény korábban még nem került megrendezésre Szolnokon.
Bár egyszeri alkalomnak indult, akkora sikert aratott, hogy a szervezők eldöntötték, lesz folytatás. Érdemes előrevetíteni, hogy az érdeklődők az est folyamán olyan táncstílusokba nyerhetnek majd betekintést, mint a versenytánc, a társastánc, a modern tánc, a hastánc, a salsa, a break és a balett. A rendezvény fő mottója ezúttal is az: Összetartozunk!
Nem az számít, hogy valaki profi versenyzőként hány kupát és érmet birtokol, hogy hobbi szinten űzi ezt a szép sportot és az “Érzésért” táncol, hogy valaki hét éves vagy hetven…
Az számít, hogy az est részt vevői a Szolnoki Táncközösséghez tartoznak. A szolnoki táncélet valaha pezsgett, és most újra élővé válik, teret adva ezzel azoknak, akik szereik a zenét, a mozgást, a szép ruhákat, a könnyed eleganciát, a vidámságot, összegezve: a mozdulatokból álló önkifejezést. Szolnok újra táncol, mindenkit várunk szeretettel!
Forrás: www.szolnoktersegiprogramok.hu

Szolnok – Legendák a levegőben Repülőnap

A program időpontja: 2016. június 3 – 5.

A program helyszíne: 5000 Szolnok, Kertész út 35., Szandai reptér

A program leírása:

Legendák a levegőben repülőnap 2016-ban, Szolnokon is!
Dunakeszi, (2016. május 20-21-22) után Szolnokra röppen át a jövőre már nemzetközivé váló program!

Szolnok – 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyv Napok

A program időpontja: 2016. június 2 – 7.

A program helyszíne: 5000 Szolnok, Kossuth tér 2., Verseghy Ferenc Könyvtár

A program leírása:

Az egyhetes rendezvénysorozat célja az olvasás népszerűsítése, a mai magyar irodalom jeles képviselőinek bemutatása.