Szentes – Dohányboltba akart betörni

Szentes – Dohányboltba akart betörni

Egy dohányboltba akart betörni Szentesen egy férfi , akivel szemben a Szentesi Rendőrkapitányság vádemelést javasol.

A 42 éves férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. október 12-én valamivel 20 óra után egy szentesi dohánybolt ajtajának üvegét betörte, majd oda bement. Az üzlet riasztója bekapcsolt, amely megzavarta a gyanúsítottat. Az egyenruhások perceken belül a helyszínre értek és a feltételezett elkövetőt előállították.

A férfi gyanúsítotti kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte. Ellene lopás bűntettének kísérlete miatt indult eljárást.

A Szentesi Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes ügyészségnek.

Forrás: www.promenad.hu

Szentes – Élettársát próbálta meggyilkolni egy szentesi nő

Szentes – Élettársát próbálta meggyilkolni egy szentesi nő

A gyanú szerint felvágta élettársa ereit egy szentesi nő, az asszony ellen emberölés kísérlete miatt indult eljárás – tájékoztatta Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.

Huber Krisztián közölte, a gyanú szerint a 61 éves asszony kedden valamivel 9 óra után felvágta élettársa ereit. A történteket egy közeli ismerősük vette észre, aki értesítette a mentőszolgálatot. A férfit életveszélyes állapotban szállították kórházba.
A rendőrség emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, a nő kihallgatásán elismerte a bűncselekményt. Az asszonyt őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását – tudatta a főhadnagy.

Forrás: MTI

 

Szentes – Új nevet kapott a szentesi uszoda

Szentes – Új nevet kapott a szentesi uszoda

Vasárnap Dr. Rébeli Szabó József nevét kapta a Szentesi Városi Sportuszoda, melyen Hódmezővásárhely vízilabdasportjának örökös bajnokainak küldöttsége is részt vett Dr. Aranyossy Zsolt vezetésével, aki az avató ünnepségen a vásárhelyi vizes sportok képviselőinek üdvözletét tolmácsolta:

“Tisztelt Hölgyeim, Uraim!

Elöljárójában engedjék meg, hogy ezen örömteli eseményen a szentesi uszoda névadó rendezvényén – elöljárójában tolmácsoljam a szomszéd város Hódmezővásárhely vízilabdasportjának vezetői és sportolói Hódmezővásárhely vízilabdasportjának örökös bajnokai jókívánságát és nevükben is köszöntsem Önöket és gratuláljak ezen nemes kezdeményezésüknek, melyet siker koronázott, hisz mától a szentesi uszoda a legendás játékos, edző Dr Rébeli Szabó József nevét viseli, viselheti.

Szinte felfoghatatlan, hogy Jozsó már több mint öt éve nincs közöttünk, de mint játékos és mint edző, mint közéletben tevékeny részt vállaló ember maradandót alkotott, nemcsak itt Szentesen, hanem nálunk Hódmezővásárhelyen is, hisz 1981-ben amikor a HVSC OB I-be került Török Sándor csapatát felkészítette az OB I-re, kollegája Török Sanyi váratlan betegségekor.

Nekem megadatott, hogy mint játékossal is találkoztam vele 59-ben és 60-ban Szentes – Hódmezővásárhely OB II-es bajnoki mérkőzéseken. Az természetes, hogy a vízben ellenfelek voltunk, a medence parton azonban sportbarátok.
„Egy maradandó emléket is őrzök, amikor anno gólt lőttem róla, úgy betakart, hogy a fülészeten kötöttem ki, de az is ő volt, aki elsőként látogatott meg és jobbulást kívánt. Kemény, következetes és sportszerű ellenfél volt.”

Dr Rébeli Szabó József által meggyújtott lángot az utódok ne hagyják pislogni, pislákolni, netán kialudni, hanem ez a pólós láng égjen, lobogjon itt Szentesen, Hódmezővásárhelyen, Szegeden és szerte Magyarországon.

Isten éltesse Önöket és a közelgő ünnepek alkalmából családjuk körében meghitt békés karácsonyt és vidám szilveszter után pedig, egészségben, sportsikerekben gazdag békés boldog újesztendőt kívánok.

Hajrá Szentes! Hajrá Hódmezővásárhely! “

Forrás: Baranyai Antal; www.promenad.hu

Szentes – Indiai kendert termesztett egy szentesi férfi tanyáján

Indiai kendert termesztett a gyanú szerint egy szentesi férfi tanyáján, a házkutatás során három kilogramm marihuánát találtak nála a rendőrök – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.

Huber Krisztián közölte, a szentesi nyomozók hétfőn házkutatást tartottak egy 45 éves férfi nagytőkei tanyáján, ahol kilenc tő indiai kendert, a termesztésükhöz szükséges eszközöket, valamint több mint 3000 gramm zöld növényi törmeléket – az elsődleges vizsgálat alapján marihuánát – találtak.
A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, ellene kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás – tudatta a főhadnagy.

Forrás: MTI

 

Szentes – Egy szentesi férfi kirablóit ítélte el jogerősen a bíróság

Öt és tizennégy év közötti szabadságvesztéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a három férfit és két nőt, akik 2014 tavaszán kiraboltak egy szentesi férfit.

A járásbíróság a három férfit csoportosan elkövetett rablás, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése és társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntettében mondta ki bűnösnek, és ezért kilenc év, tizennégy év, illetve tíz fegyházra ítélte. A bíróság a két női vádlottat csoportosan elkövetett rablás és magánlaksértés miatt bűnsegédként marasztalta el, és kilenc év fegyház, illetve öt év börtönt szabott ki rájuk. A többszörös visszaeső másod- és negyedrendű vádlottat a bíróság kizárt a feltételes szabadság lehetőségéből
A vádlottak közül három férfi és egy nő – három testvér és egy unokatestvér – 2014. március 17-én Szolnokon kábítószert fogyasztott és italozott. Este elhatározták, Szentesre mennek, mert a harmadrendű vádlott úgy tudta, a későbbi sértett nagyobb összegű készpénzt, fegyvereket, illetve jelentősebb mennyiségű marihuánát tart otthonában.
Az autót az ötödrendű vádlott, egyikük sógornője vezette, mivel csak neki volt jogosítványa és egyedül ő nem ivott. Fél tíz körül értek a sértett házához, ahova – a vagyon elleni bűncselekmények miatt már többször büntetett – negyedrendű vádlott azzal az indokkal, hogy vizet kér, becsöngetett. A férfinak azonban gyanús volt az asszony, ezért nem engedte be a lakásba.
A nő visszatért a közelben, az autóban várakozó társaihoz, akikkel elhatározták, annak ellenére megszerzik az értékeket, hogy a sértett otthon van. A három férfi, arcát nejlonharisnyával eltakarva, kesztyűt viselve ment vissza a házhoz, a két nő az utcán figyelt, illetve az autóban várta őket. A férfiak átmásztak a kerítésen, berontottak a házba, az ágyra lökték a sértettet, akinek kezeit egy kábellel, míg lábait egy derékszíjjal összekötözték, miközben megöléssel fenyegették és a kábítószert és értékeit követelték tőle.
Az egyik vádlott a sértettet őrizte, miközben két társa összeszedte az értékeket – 42 ezer forint készpénzt, műszaki cikkeket, ruhaneműket és négy őztrófeát – mintegy 1,6 millió forint értékben. A vádlottak a megkötözött férfit magára hagyták, és visszaindultak Szolnokra, útközben a zsákmányt Tiszakécske külterületén, egy nádasban elrejtették.
A sértettnek sikerült kiszabadítania magát és értesítenie a hatóságokat.

Forrás: MTI

 

Szentes – Idős betegeket kifosztó ápoló ellen emelt vádat az ügyészség

Két év alatt mintegy húsz idős beteget fosztott ki egy ápoló a szentesi kórházban, az ügyészség vádat emelt ellene – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a Szentesi Járási Ügyészség kifosztással, lopással, illetve foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfit.
A vádirat szerint a szentesi kórházban két éve ápolóként dolgozó férfi anyagi problémáit úgy kívánta rendezni, hogy 2014 márciusától idős betegeket károsított meg. A vádlott kihasználta, ha a páciensek elhagyták kórtermüket, de előfordult, hogy az öntudatlan, védekezésre képtelen állapotban lévő beteg fülbevalóit vette ki, aranygyűrűjét húzta le vagy kézitáskájából vett el készpénzt. A kórházból a vádlott 170 ezer forint értékben egészségügyi eszközöket is ellopott.
Egy álmatlanságra panaszkodó betegnek orvosi utasítás nélkül olyan gyógyszert adott, amelytől a páciensnek leesett a vérnyomása. A beteg a gyógyszermérgezés miatt további kezelésre szorult – tudatta a csoportvezető ügyész.

Forrás: MTI

 

Szentes – Félezer karatést várnak a szentesi vb-re

Huszonkét országból félezer résztvevőt várnak a szervezők a kyokushin karatésok korosztályos világbajnokságára, amelynek Szentes ad otthont június 25-én.

A keddi budapesti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a gyerekektől kezdve egészen a 25 évesek korosztályt mozgósítja a hónap utolsó szombatján zajló esemény, amelyen a magyar kiós társadalmat 300 versenyző reprezentálja. A vb-n küzdelemben és formagyakorlatban osztanak ki érmeket
Brezovai Sándor főszervező elmondta, hogy Európán kívül Ausztráliából is jön válogatott, Romániából négy csapat is indul, a legtöbben pedig a szovjet utódállamokból érkeznek. Az esemény fővédnöke Simicskó István honvédelmi miniszter.
Mészáros János, a Magyar Karate Szövetség elnöke, egyúttal a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke kitért rá, hogy a karate ott lesz a 2020-as tokiói olimpián, ezért különösképpen fontos az összefogás, az egység erősítése a stílusszervezeteknél is. Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy a szentesi vb-n minden nagyobb hazai kyokushin szervezet képviselteti magát.

Forrás: MTI

 

Szentes – Iskolában kábítószert árusító szentesi fiatalok ellen emelt vádat az ügyészség

Iskolában kábítószert árusító szentesi fiatalok ellen emelt vádat az ügyészség – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, az elkövetéskor már felnőttkorú férfit és fiatalkorú társát új pszichoaktív anyaggal, illetve kábítószerrel visszaélés vétségével vádolják.
A vádirat szerint az idősebbik fiatalember 2014 végén egy internetes oldalról marihuánát rendelt, amit a gyermekotthonként is működő szentesi intézményben el is fogyasztott. A fiúnál tartott házkutatáson kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket, illetőleg a csekély mennyiségű marihuánát találtak a rendőrök.
Tavaly március 4-én a fiú 3 gramm új pszichoaktív anyagot adott el – a szintén az otthonban nevelt – fiatalkorú társának. Az üzletről az egyik közösségi oldalon állapodtak meg, a vevő az épület előtt kifizette a drogot, amit az eladó szobája ablakából dobott le neki. A fiatalkorú vádlott a pszichoaktív anyag egy részét megtartotta, másik felét pedig – némi haszonnal, fél grammonként ezer forintért – továbbértékesítette két kiskorú és egy felnőtt nevelt társának – tudatta a csoportvezető ügyész.

Forrás: MTI

 

Szentes – Férfi vízilabda világliga – Nem jutott a szuperdöntőbe a magyar válogatott

A magyar férfi vízilabda-válogatott kedden 13-10-re legyőzte a vendég Görögországot a világliga csoportkörének utolsó fordulójában, de nem jutott a kínai szuperdöntőbe.

A görög és a magyar válogatott patraszi mérkőzésén, december 1-jén 12-8-as hazai siker született, ezért Benedek Tibor szövetségi kapitány csapatának a keddi találkozón Szentesen legalább öt góllal kellett volna győznie a továbbjutást jelentő csoportelsőséghez.
A 13-10-es siker azt jelenti, hogy a jobb egymás elleni eredménynek köszönhetően Görögország zárt a kvartett élén.

Eredmény, 6. (utolsó) forduló:
Magyarország-Görögország 13-10 (2-4, 5-2, 2-2, 4-2)
—————————————————
a magyar csapat gólszerzői: Varga Dénes 4, Vámos 3, Hárai 2, Hosnyánszky 2, Varga Dániel 1, Zalánki 1

további eredmény:
Románia-Grúzia 17-8 (5-1, 4-4, 5-2, 3-1)
A csoport végeredménye: 1. Görögország 15 pont, 2. Magyarország 15, 3. Románia 6, 4. Grúzia 0

A világliga szuperdöntőjét június 21. és 26. között rendezik a kínai Hujcsoúban. A sorozat fináléjának a házigazda kínaiak mellett a három európai selejtezőcsoport győztese – Görögország, Szerbia, illetve Olaszország vagy Horvátország -, valamint az interkontinentális selejtező első négy helyezettje lesz a résztvevője. Utóbbi tornát keddtől vasárnapig Japánban, Jokohamában rendezik.

Forrás: MTI

 

Szentes – A Szentes legyőzte a Debrecent

A nyolccsapatos alsóházban éllovas Debrecen két góllal vesztett a harmadik Szentes vendégeként a férfi vízilabda-bajnokság szombati játéknapján.

Eredmény, E.ON férfi ob I, középszakasz, alsóház:
Valdor-Szentes – Debreceni VSE 8-6 (2-2, 2-0, 2-1, 2-3)

korábban:

Kaposvár-KSI SE 11-7 (3-2, 3-1, 3-2, 2-2)

később:

UVSE-Hunguest Hotels – EBP Tatabánya 19.00
PVSK-Mecsek Fűszért  – PannErgy-MVLC 19.00

Forrás: MTI