Kisköre – Halvándorlási világnap Kiskörén

A halvándorlási világnap alkalmából nyílt napot tartottak Kiskörén. A nyárias időben összesen mintegy százan – köztük iskolások, kerékpárosok, kirándulók – keresték fel a kiskörei hallépcsőt a május 21-i nyílt napon, amely egyike volt annak a háromezer rendezvénynek, amelyet a halvándorlási világnap alkalmából tartottak öt kontinensen. Fejes Lőrinc, a KÖTIVIZIG kiskörei szakaszmérnökségének vezetője fogadta a látogatókat, a tájékoztatással egybekötött „idegenvezetésre” pedig Takács Attila szakaszmérnök-helyettes vállalkozott. Az érdeklődők az ökológia folyosó teljes hosszát bejárva megismerkedhettek a méretét tekintve Közép-Európában egyedülálló műtárgy komplexummal, létrehozásának történetével és működésével.

Forrás: www.tiszatoradio.hu

Szeged – NGM: első alkalommal rendezik meg a Szakmák éjszakája című rendezvénysorozatot

Első alkalommal rendezik meg a Szakmák éjszakája című rendezvénysorozatot országos szinten – mondta el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Cseresnyés Péter kiemelte: a kezdeményezés azért jött létre, hogy minél több fiatalt tudjanak bevonni a szakképzésbe.
A Szakmák éjszakája című rendezvénysorozat Szegedről indult, napjainkban pedig már országos méretűvé vált – tette hozzá.
Az államtitkár a duális képzés kapcsán arról is beszámolt, hogy ezt a fajta képzési formát a kamarákkal, cégekkel, vállalatokkal együttműködve alakították ki, hiszen a cégek érdekeltek abban, hogy részt vegyenek és segítsék a szakképzést.
Kérdésre válaszolva elmondta: azok a szakmák, amelyeket napjainkban tudnak elsajátítani a fiatalok, már kevesebb manuális tevékenységet, inkább több szellemi tudást igényelnek.
Az április 15-én kezdődő eseményről az érdeklődők a www.szakmakejszakaja.hu honlapon tájékozódhatnak.

Forrás: MTI

 

Tokaj – Több mint egy álom az, amit Tokaj szeretne elérni

Tokaj – Több mint egy álom az, amit Tokaj szeretne elérni

Bemutatták a Tokaji Fesztiválkatlan idei programjait.

Tokaj. A Tokaji Bormúzeumban mutatták be a Tokaji Fesztiválkatlan és a város idei programjait.

14

Növekvő turizmus

– A helyi vendéglátók ösztönöztek minket arra, hogy igyekezzünk a kulturális turizmust élénkíteni a településen – mondta köszöntőjében Posta György, Tokaj polgármestere. – Az ösztönzésre nem is nagyon volt szükség, mert több mint egy álom az, hogy Tokaj 2023-ban Európa kulturális fővárosa kíván lenni. Az is tény, tavaly megnövekedett a Tokajban eltöltött vendégéjszakák száma, ami talán köszönhető volt annak is, hogy első idényét tudta maga mögött a Tokaji Fesztiválkatlan. Bízunk abban, hogy sikerül idevonzani nem csupán a magyar turistákat, hanem a kassai régióból és a dél-lengyelországi területekről is egyre többen fognak hozzánk ellátogatni. Ehhez természetesen kell egy olyan programkínálat is, amely nem csupán idehozza, de itt is tartja a vendégeket.

Musical, operett, opera

– Arra törekedtünk, hogy a lehető legtöbb hétvégére kínáljunk megfelelő programot – mondta Fazekas Tamás, a Tokaji Fesztiválkatlan ügyvezetője. – A szezon május elején kezdődik, amikor egy komoly vendéglátóhely fog megnyílni a Katlan területén, de természetesen idén is a kulturális programokra helyezzük a fő hangsúlyt. A gyereknap alkalmából lesz egy egész napos ingyenes programsorozatunk. Júniusban Halász Judit koncertjével nyitunk, majd még ugyanebben a hónapban a Budafoki Dohnányi Zenekar a John Williams Filharmonikusok előadásával látogat hozzánk, a Star Wars zeneszerzőjének munkáiból álló koncertnek az áprilisi fővárosi premiere után nálunk lesz a második előadás. Július elején Nemzetközi Cirkuszfesztivált láthat a közönség a Fővárosi Nagycirkusz közreműködésével, majd az operettszínház látogat hozzánk a Rómeó és Júlia musicallel, amely két egymást követő estén is látható lesz. Ezt követi a 25. Zempléni Fesztivál előzeteseként a Carmina burana és a Bolero balett a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Győri balett közreműködésével, majd az Experidance hozza el első nagy sikerű előadását, az Ezeregyévet. Még mindig júliusban látható lesz az Ome­ga musical, majd augusztus elején a békéscsabai színház hozza el a Légy jó mindhalálig musicalt. Ezt követi az Operettszínház Mágnás Miska-előadása, majd a Zempléni Fesztivál keretében a Sevillai borbély operaelőadás kerül színpadra. Péntekenként pedig igyekszünk kisebb programokkal, koncertekkel, Dumaszínházzal Tokajba invitálni a látogatókat.

Forrás: www.eszak.hu

Abádszalók – AZ ÉV ELSŐ NAGY TISZA-TAVI GASZTROFESZTIVÁLJA

Abádszalók – AZ ÉV ELSŐ NAGY TISZA-TAVI GASZTROFESZTIVÁLJA

Közeleg az idei év első nagy Tisza-tavi gasztronómiai rendezvénye a TISZATOR Böllérfesztivál. Aki még szabadon hagyta a naptárában március 12-ét, most bejegyezheti: 2016. 03. 11.-13. Abádszalók!

 8

Ebben az évben a jubileumi, X. alkalommal megrendezésre kerülő Böllérfesztivál, mely az abádszalóki Füzes Kemping területén kerül megrendezésre, szeretettel várja a hagyományos, falusi disznótoros ízek kedvelőit, minden érdeklődőt.

A pénteki nap az építkezésé: a nevezett csapatok felhúzzák Böllérfalvát – ki-ki a saját portáját.

A fő attrakció a szombati napon lesz, ekkor zajlik a hagyományos, falusi hangulatú disznótor egyszerre 15-20 portán.

9

Aki részt vesz a X. Tiszator böllérfesztiválon, megjegyzi, hogy Abádszalókra nem csak a nyári idegenforgalmi szezonban érdemes ellátogatni! A rendezvényen felelevenítik, megőrzik és tovább adják az évszázados, disznóvágással és feldolgozással kapcsolatos hagyományokat, miközben a látogatók egész nap portáról-portára járva ízlelik az elkészült finomságokat.

10

Közben a  szakértői zsűri elbírálja, hogy ki főzi a legfinomabb orjalevest, melyik csapat készíti a legjobb hurkát, kolbászt, toros káposztát. De a nap végére kiderül az is, kié lesz “Az év böllére” megtisztelő cím!

Eldől a vita, hogy ki főzette a legzamatosabb pálinkát az adott évben, vagy ki sütötte aznap reggel a legfinomabb pogácsát.

Egész napos gazdag program a nagyszínpadon, valamint  népi kézműves termékek, fazekasok, bőrösök, mézeskalácsosok kirakodó vására, Hungarikumok kiállítása várja a látogatókat.Többek között Karcagi Nagy Zoltán nótaénekes, az Éneklő Szakácsok és a Balkán Fanatik szórakoztatja a nagyérdeműt. A nap hangulatfelelőse Kató néni ( Ihos József) , háziasszonya pedig a Gasztroangyal: Borbás Marcsi lesz.

A Tiszator története:

2006 őszén tíz lelkes abádszalóki ember gondolt egy merészet, és elhatározta, hogy mer újat álmodni, élére állni egy új, nagyszabású kezdeményezésnek. Miért is? Ezer okot lehetne felsorolni. Íme néhány: mutassuk meg ország világnak, hogy Abádszalókra nem csak a nyári idegenforgalmi szezonban érdemes ellátogatni! Elevenítsük fel, őrizzük meg és adjuk tovább az évszázados hagyományainkat! Itt a remek alkalom, hogy szakértői zsűri bírálja el azt, hogy ki készíti a legjobb májas hurkát, vagy ki főzi a legfinomabb orjalevest. Dőljön el a vita, hogy ki főzette a legzamatosabb pálinkát az adott évben, vagy ki sütötte ma reggel a legfinomabb pogácsát!

Megszületett tehát a böllérverseny ötlete.

Tapasztalatszerzés céljából a Napkoron rendezendő eseményt látogatták meg a szervezők, és az ottani ötletgazdától „kikérve” a rendezés jogát nekiláttak továbbfejleszteni az eredeti ötletet. Így született meg a kóstoló jegyes árusítás, a pálinka és pogácsa verseny ötlete, és a komplett versenyszabályzat.

12

A rendezvény látogatói belépőjegyet váltanak – ez érvényes a csapatokkal érkező vendégekre is. A belépő ára:

  •   felnőtt – 500 Ft,   
  •   gyermek 300 Ft
  •   kóstolójegy: 300 Ft.

Kóstolójegy a jegypénztárban és a rendezvény több pontján vásárolható.  A versenyző csapatok bármely terméküket kóstoltathatják a vendégekkel. A kóstolójegy egyben szavazólap is: a csapatok a verseny végén elszámolnak a szavazócédulákkal a versenybíróságnak.

A közönségdíjat a legtöbb szavazócédulát gyűjtő csapat nyeri el.

Forrás: www.gyereatiszatora.blog.hu

 

Tokaj – A borvidék változatosságát mutatja be a Tokaji Március

Tokaj – A borvidék változatosságát mutatja be a Tokaji Március

Tokaj-Hegyalja nem egyetlen település, nem egyetlen szőlőfajta – a borvidék változatosságát mutatja be március 19-én a Tokaji Március Nagykóstoló, több mint 70 borász legszebb tételeivel, településszintű összefogásokkal, gasztronómiai és turisztikai kiállítókkal, mesterkurzusokkal.

4

Azt már tudjuk, hogy a tokaji bor jövője a furmint, de még keressük a lehető legjobb klónt, még kutatjuk a Tokaj-hegyaljai talajt, még kísérletezünk a borkészítési módokkal. Közben Hegyalja települései építik egyéni márkáikat, próbálnak felnőni a ma turisztikai igényeihez. A Winelovers rendezvények szervezőiként az is egyértelmű számunkra, hogy a borszeretők nyitottak minden egyes újabb borászatra, minden új információra, minden új rendezvényre, akár vidéken is. Ezért népszerűsítjük idén is egy hónapon át a Tokaji borvidéket.
A Winelovers prémium boros rendezvények 2016-ban új lendülettel, még magasabb színvonalon igyekeznek közelebb hozni egymáshoz a borokat, a borszeretőket és a borászokat. Rendezvényeink mostantól nevükben is az egységet, és az egy-egy hónapon át tartó programsorozatokat hirdetik: a soron következő Tokaj Grand Tokaji Március néven folytatja sikersorozatát, felsorakozva a Kékfrankos Április, a Pezsgő Június, az Olaszrizling Október és a Bordói November mellé.
Tokaj-Hegyalja nem egyetlen település, nem egyetlen szőlőfajta
A Tokaji Március programsorozat célja, hogy a figyelem középpontjába állítsa mindazt, ami Tokajt hazánk kiemelkedő borvidékévé teszi. Az eseménysorozat a legfontosabb pincészetek mellett felvonultatja a borhoz köthető tokaji szervezeteket, programokat, a terület turisztikai, gasztronómiai, illetve művészeti kínálatát is. Az országos akció legfontosabb helyszíne Budapest mellett természetesen maga a Tokaji borvidék.
5
A Tokaji Március kiemelkedő eseménye a Tokaji Március Nagykóstoló lesz, március 19-én, a Corinthia Hotel Budapestben. Tokaj színes, Tokaj-Hegyalja nem egyetlen település, és nem kizárólag egy szőlőfajta vagy két bortípus. Ezt itt több mint 70 borász legszebb tételei mellett településszintű összefogások, gasztronómiai és turisztikai kiállítók igyekeznek majd bizonyítani. Nem egyéb a mesterkurzusok célja.
A Település és bora, mint márka című előadáson a borvidék települései boraikon keresztül is bemutatkoznak. A Tokaj Kereskedőház, a körzet integrátora átfogó megújulásról beszél, a Tokaj Oremus elmúlt 15 évének legkiválóbb tételeit hozza, Demeter Zoltán mesterkurzusán pedig egyszerre több tétel premierjére is sor kerül. A Tokaj Hétszőlőtől azt tudhatjuk meg, hogy mire képes a hegyaljai lösz.
Ne maradj le Tokaj-Hegyaljáról, ismerd meg több szőlőfajtáját, bortípusát és települését, figyelj rá egész márciusban, hiszen a világhír itthon kezdődik!
További információk a honlapon!
Forrás: www.boraszportal.hu

Szeged – Keresztes Ildikó Drakulával táncol a Szabadtérin

Szeged – Keresztes Ildikó Drakulával táncol a Szabadtérin

Misztikus, boszorkányos karakter bőrébe bújik a népszerű énekes-színésznő, Keresztes Ildikó idén nyáron a szabadtérin. A Drakula utolsó tánca című produkcióban Novák Péter is szerepel a Dóm téren.

6

Idén júliusban vérszomjas vámpír vadászik fiatal nőkre a szegedi éjszakában: a legendás vámpírgróf, Drakula mágnesként vonzza majd magához a megbűvölt asszonyokat. A Szegedi Szabadtéri Játékok 2016-os évadának egyik izgalmasnak ígérkező bemutatója lesz a Drakula utolsó tánca című táncprodukció.

Keresztes Ildikó, aki nemrég a Sztárban sztár című műsorban is bebizonyította, hogy sokoldalú és fáradhatatlan tehetség, különleges színészi feladatot kapott a látványos produkcióban. Az énekesnő buja, rekedt hangjával, vadságával, zabolázhatatlan energiáival jó választásnak tűnik az előadás titokzatos boszorkányának szerepére. A darab ráadásul erdélyi környezetben játszódik, nagy hangsúlyt kap benne az erdélyi népzene sokszínű dallamvilága és az ott élők virtuóz táncai. A marosvásárhelyi születésű művésznőnek márpedig a vérében van az erdélyi virtus.

Az előadás a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel kerül színre július 8-án és 9-én, a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán rendezésében. Az idősebb Drakulát a rendező alakítja majd, a fiatal gróf Sánta Gergő lesz. A vándor-mutatványos szerepében Novák Pétert láthatják a nézők. A forgatókönyvet Vincze Zsuzsa írta.

Keresztes Ildikó különleges színészi feladatot kapott a látványosnak ígérkező nyári, Dóm téri táncprodukcióban.

Forrás: www.delmagyar.hu

Szentes – ByeAlex a szentesi karnevál sztárvendége

Az árpádhalmiak csörögét sütnek majd, Derekegyház a fesztiváljain népszerűvé vált palacsintákkal mutatkozik be.

– Internetes szavazás eredményeként ByeAlex lesz a szombati szentesi karnevál esti fellépője, az egész napos mulatozásban a környékbeli falvak is részt vesznek – mondta a hétfői sajtótájékoztatón Szentes polgármestere, Szirbik Imre.

– Az árpádhalmiak csörögét sütnek majd – tette hozzá Szarka Attila, a község vezetője.

Derekegyház első embere, Szabó István arról számolt be, hogy ők a fesztiváljaikon népszerűvé vált palacsintákkal mutatkoznak be.

Szebellédi Endre, Nagymágocs polgármestere pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy bár ők is részt vesznek a városi karneválon, náluk aznap falusi disznótort rendeznek, amelyre örömmel várják az érdeklődőket.

Antal Balázs Tibor szentesi képviselő azt mondta: reméli, hagyomány lesz abból, hogy együtt vigadnak a járás települései. A csörögéért és a palacsintáért becsületkasszába lehet majd fizetni, a teljes összeget a szentesi Rigó-iskolának adják.

Forrás: www.delmagyar.hu

Szeged – Hömpölygő csoki- és embertömeg Szegeden

Szeged – Hömpölygő csoki- és embertömeg Szegeden

Negyedik alkalommal vált Szeged a csoki fővárosává. Csupa különlegességgel lepték meg a Valentin-nap hétvégéjén is az érdeklődőket: ízben és látványban is temérdek attrakció a belvárosi bevásárlóközpontba látogatókat.

7

Rekordszámú kiállító lepte el a szegedi bevásárlóközpont legalsó emeletét. A legfinomabb csokikülönlegességek, kézművesremekek mosolyogtak a standokról. Bárki Gombóc Artúrnak érezhette most magát: nehéz volt eldönteni, melyik standnál ragadjunk le (így inkább sorra vettünk mindent). A variációk széles kínálatának csak a fantázia szabott. Néha még az sem.

9 8

A pénteki nap legnagyobb szenzáció kétségtelenül a gyönyörű Ford Mustang (a 2015-ös Bod

ensee Tuning World különdíjas autója), amit teljes mértékben bevontak az este folyamán csokoládéval. Így jött létre a világ legnagyobb Mustanggal töltött bon-bonja.

10

A zenei élményről Molnár Ferenc Caramel és a DocPiano Band gondoskodott, de nem hagyták program nélkül a szervezők (Kisházi Sándor fővezényletével) a gyerekeket sem: csokigyurmával ügyeskedhettek a bátrabbak. A gyerekekre pedig egy más módon is gondoltak. Szeged csokimanufaktúrájának ötlete nyomán mindkét nap elárvereznek egy-egy hatalmas tábla csokoládék, és a befolyt összeget teljes mértékben a Szegedi Újszülött Életmentőszolgálat Alapítvány javára ajánlják fel.

11

Aki szombaton látogatna ki a Csokifesztiválra, az sem fog unatkozni. Látványban ezen a napon a láncfűrészes csokoládészobrászat fogja vinni minden bizonnyal a prímet, de már csak az ízélmény miatt is megér Szeged egy misét.

12

Forrás: www.promenad.hu

Polgár – Idén is lesz Hurka-pite Fesztivál Polgáron

Polgár – Ebben az évben is megrendezi, immár a harmadik alkalommal, a Polgári Hurka-pite fesztivált a település önkormányzata – döntött a napokban megtartott ülésén Polgár Város Alapítvány kuratóriuma.

Az esemény március 19-én, szombaton lesz a település főterén. A kuratórium döntött arról is, hogy böllérkedésre és az országosan egyedülálló polgári étel elkészítésére, bemutatására és kóstolására hat helyi közösséget kér fel.

Forrás:  www.haon.hu

Szeged – Nyitva a dóm látogatóközpontja

Szeged – Nyitva a dóm látogatóközpontja

A szegedi székesegyház látogatóközpontja hivatalosan február 9-én, kedden 9 órakor nyílt meg.

10

A belváros felőli torony akkortól lesz látogatható; a 46 méter magasan lévő kilátóteraszra 287 lépcsőn lehet feljutni. Az első ideiglenes kiállítás várhatóan március közepétől nézhető meg. Az altemplom és a látogatóközpont – hasonlóan a mostanihoz – keddtől vasárnapig 9-től 17 óráig tart nyitva.

Forrás: www.delmagyar.hu