Poroszló – Karbantartási szünet a Tisza-tavi Ökocentrumban januárban

Poroszló – Karbantartási szünet a Tisza-tavi Ökocentrumban januárban

Téli karbantartási szünet van a Tisza-tavi Ökocentrumban Januárban. A mozi működik esténként, ugyanakkor a többi attrakció nem látogatható – értesült a Tisza-tavi Hírek. Január 21-én nyitnak ki először 2017-ben.

Év elején rendszerint festés, karbantartás van az Ökocentrumban, az a cél, hogy a vendégeket egy folyamatosan megújuló épületben fogadják. Ilyenkor készülnek fel a következő szezonra is – tájékoztatott Kiss János. A Tisza-tavi Ökocentrum igazgatója elmondta, hogy januárban működik a mozi, kiváló filmekkel várják a környékbeli lakosokat. Hozzátette: január 21-én, szombaton nyitnak, amikor bemutatják Az Év Hala internetes szavazás nyertesét, a harcsát. Dr. Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság elnöke tudományos igényű előadásban ismerteti majd a Tisza legnagyobb halát.

Forrás: www.tiszatoradio.hu

Poroszló – Több mint kétszázezer látogatója volt idén is a Tisza-tavi Ökocentrumnak

Több mint kétszázezer látogatója volt az idén is a Tisza-tavi Ökocentrumnak, ahol újabb fejlesztések várhatók – közölte a poroszlói létesítményt üzemeltető Tisza-tavi Ökocentrum Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője hétfőn az MTI-vel.

Kiss János elmondta: immár másodjára teljesítették azt az uniós elvárást, hogy a látogatottság a fenntartási időszak tíz évének valamelyikében érje el a 200 ezret. Hozzátette, hogy a vendégszám a 2012-es nyitás óta folyamatosan nőtt. Az első évi 155 ezerről 2013-ban 168 ezerre, 2014-ben 182 ezerre emelkedett, 2015-ben pedig már 210 ezer volt.
Megjegyezte, hogy nemcsak magyar, de szlovák, lengyel és német turisták is növekvő számban keresik fel a létesítményt.
A vállalt 20 új munkahely helyett az Ökocentrum átlagos munkavállalói létszáma éves szinten meghaladja a harmincat.
Kiss János arról is beszámolt, hogy Poroszló önkormányzata további fejlesztéseket tervez, a Széchenyi 2020 program keretében egy több mint 900 négyzetméteres új akváriumrendszer és bemutatók megépítésére pályáznak, ami hozzájárulhat a Tisza-tó és Poroszló turisztikai vonzerejének további növeléséhez.
A 2012-ben mintegy 2,2 milliárd forintos beruházással, több mint 1,9 milliárd forintos európai uniós támogatással elkészült központot a poroszlói önkormányzat száz százalékos tulajdonában álló Tisza-tavi Ökocentrum Nonprofit Közhasznú Kft. üzemelteti. A beruházás megvalósításához az önerőt kötvénykibocsátás révén a község önkormányzata biztosította.
Az Ökocentrum a 127 négyzetkilométeres Tisza-tó, a Tisza-völgye és Magyarország őshonos vízi élővilágát mutatja be. A víz alatti világ minél élethűbb bemutatását egy hét méter hosszú, 4,5 tonna súlyú víz alatti alagút is segíti, ahol a halak a látogatók feje fölött úsznak el.
Európa legnagyobb, mintegy egymillió literes édesvízű akváriumrendszerén kívül kiállítótermek, 3D-s mozi és kilátó is helyet kapott a 2600 négyzetméter hasznos alapterületű épületben, amely egy 7 hektáros, szabadidőparkként funkcionáló tóparti kert közepén található.

Forrás: MTI

 

Tisza-tó – Poroszlónál és Sarudnál a legnagyobb a horgászforgalom a Tisza-tavon

A Tisza-tavon Poroszló és Sarud térségében a legnagyobb a horgászforgalom, az őszi időszakban a Tiszavalki-medence vizei is népszerűek, ugyanakkor Abádszalóknál kevesen horgásznak – tudta meg a Tisza-tavi Hírek Szabó Istvántól, a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. marketingesétől.

– Évek óta a legnagyobb terhelést a Poroszló és Sarud közötti partszakasz kapja. A Kis-Tisza és a hozzá kapcsolódó kubikok nagy vonzerőt jelentenek. Nagyon jó haltartó hely, minden horgászhal megtalálható arrafelé – fogalmazott Szabó István. Elmondása szerint, a folyó kiemelkedően jó horgászvíz, bár ott számolni kell azzal, hogy a változó vízállás befolyásolja a lehetőségeket. Továbbá nagy látogatottságú a tavaszi és őszi szezonban a Tiszavalki-medence. A szakember fontosnak tartotta hangsúlyozni, az Abádszalók környéki vizek vannak kitéve a legkisebb terhelésnek, ezért azon dolgoznak, hogy az abádszalóki horgászat is jelentős szelete legyen a Tisza-tavinak.

Forrás: www.tiszatoradio.hu

Kisköre/Poroszló – Meglepetésre kikapott a Kisköre, Poroszló viszont nyert

Meglepetésre kikapott a Kisköre, viszont nyerni tudott a Poroszló a Heves megyei labdarúgó Megye II. legutóbbi fordulójában. Tiszanána továbbra is nyeretlen.

A hetedik fordulóban Erdőtelekre látogatott a Kisköre. A Tisza-tavi csapat 3:1-es vereséget szenvedett, a vendégek becsületgólját Túró szerezte a 39. percben. Az Erdőtelek teljesen más szinten játszott. Poroszló idegenben szerzett győzelmet és az ahhoz járó három pontot, most a Detk csapatát múlták felül 4:2 arányban. Fükő Tiborék kezdték jobban a mérkőzést, végig kezükben tartották a találkozót. Ugyan zárkózott a hazai csapat, a Poroszló legyőzéséhez most ez kevés volt. A Poroszló négy gólját Oláh, Kiss és Fükő szerezte.

Miközben Tiszanána továbbra is nyeretlen, Poroszló az 5., Kisköre a 6. a bajnokságban.

Forrás: www.tiszatoradio.hu

Poroszló – Két játszótér újult meg a közelmúltban Poroszlón

Két játszótér újult meg a közelmúltban Poroszlón. Egyrészt, a Piac téren lecserélték a régi játszótér eszközeit, új és modern, az Európai Uniós előírásoknak megfelelő játékeszközökre. Másrészt, az óvodában is sikerült a Tisza-tavi Ökocentrum segítségével új játszótéri játékelemeket beszerezni. Így idén már két új játszótér várja a kicsiket Poroszlón – hangsúlyozta Bornemissza János Poroszló polgármestere a Tisza-tavi Híreknek.

Elmondta: a késő délutáni, kora esti órákban jó látni, hogy főleg jó időben “tömeg” van a játszótéren. A gyerekek és szülők nagyon örülnek az új játékoknak, a megújult és biztonságosabb környezetnek. Kérték a helyieket, “óvják és vigyázzák”, hogy sokáig szolgálhassa a Tisza-tó parti közösséget. Kiemelte, a játszótér minősített, engedéllyel rendelkezik és körbekerített, így a biztonságot is szolgálja.

Forrás: www.tiszatoradio.hu

Poroszló – Önerőből fejlesztik az úthálózatot Poroszlón

Évek óta önerőből fejlesztik az úthálózatot Poroszlón, folyamatosan javítják a rossz állapotú utak burkolatát – mondta el a Tisza-tavi Híreknek nyilatkozva Bornemissza János Poroszló polgármestere.

Mint a településvezető fogalmazott, “most már harmadik éve, 5-6 utcát sikerül újraburkolni minden évben, ezek 30 millió forintos nagyságrendet képviselnek”. Bornemissza János kiemelte: ezek a beruházások teljes mértékben önerőből finanszírozottak. Egyelőre azt látják, hogy jövőre is tudják folytatni a három éve megkezdett útjavítási, felújítási programot. Már körvonalazódik, hogy alakulnak az önkormányzat bevételei, mekkora lesz a mozgástere – ismertette. Az interjúban beszélt a temető kerítésének felújításáról. Bornemissza János azt mondta, közel 160 méteres a front rész, és mintegy 800 méteres szakaszt kell hátulról körbekeríteni. Hangsúlyozta, a közmunkaprogram keretében kovácsoltvas kerítés kerül a front részre, hátul pedig dróthálós megerősítés lesz.

Forrás: www.tiszatoradio.hu

Tiszafüred – Fejlesztik a kerékpárutat Tiszafürednél

A kormány döntése szerint 3,5 milliárd forintból befejezik a Tisza-tó körüli kerékpárutat, megépül a még hiányzó szakasz Tiszafüred és Poroszló között – közölte a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos vasárnap az MTI-vel, miután ellátogatott a tiszafüredi Decathlon tavi napokra.

Révész Máriusz tájékoztatása szerint a beruházás magában foglalja a Tisza-híd konzolos kiegészítését, és két kisebb híd megépítését.
Ezzel a fejlesztéssel 65 kilométeres szakaszon a Tisza-tavat teljesen körbe lehet kerékpározni, biztonságos módon, a forgalomtól teljesen elzárt körülmények között – mondta.
A városvezetés gondos előrelátásának köszönhetően már kész tervek vannak a kerékpárút megépítésére, a közbeszerzést követően rögtön indulhat a beruházás – tette hozzá Révész Máriusz.     A Decathlon tavi napokat szombat-vasárnap tartják Tiszafüreden, célja a Tisza-tó bemutatása. A fesztiválba integrált Tisza-tó expo keretében bemutatkoznak a környező települések és a Hortobágyi Nemzeti Park is.

Forrás: MTI

 

Poroszló – Orvosi rendelő fejlesztésre, és az Ökocentrum bővítésére pályázik Poroszló

Az orvosi rendelő fejlesztésére, és a Tisza-tavi Ökocentrum bővítésére pályázik Poroszló 2016-ban, a Terület és Településfejlesztési Operatív Program, a TOP keretében – ismertette a Tisza-tó Rádió hírműsorának nyilatkozva Bornemissza János.

Poroszló polgármestere elmondta: amikor évekkel ezelőtt bekérték a települések fejlesztési elképzeléseit, Poroszló Önkormányzata a helyi vállalkozások, szervezetek, szolgálatok bevonásával ötletbörzét tartott. Ennek eredményeként egy 26 milliárd forintos fejlesztési elképzelés-csokor jött össze a község vonatkozásában. A településvezető hozzátette, ezek nagy része nem a TOP forrásaiból valósulhat meg, hiszen Füzesabony térsége vonatkozásában 2 milliárd forintos keret áll rendelkezésre.

Bornemissza János az idei tervekről szólva úgy tájékoztatott, Poroszló idén a TOP keretében az orvosi rendelő fejlesztésére, átalakítására, valamint a Tisza-tavi Ökocentrum bővítésére pályázik. Megjegyezte, utóbbi elképzelés látványtervei megtekinthetők a település honlapján.

Forrás: www.tiszatoradio.hu

Poroszló, Tisza – A napokban harcsázni Poroszló környékén érdemes

A napokban harcsázni Poroszló környékén érdemes – közölte a friss horgásztapasztalatokat a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. Hozzáteszik: a Tisza apadóban van, átlátszósága 30 cm körüli. Harcsákat továbbra is a poroszló környéki vizeken fognak többen, süllőre a holtágakon érdemes horgászni, valamint csatornák közelében – írja a halgazdálkodási társaság. Megjegyzik: az utóbbi időszakban szép fogásokról hallottak a tározó minden területéről.

Tájékoztatásuk szerint a pontytilalom feloldása óta egyre többen tértek vissza a békéshalas pecához. A visszahelyezendő telepített kétnyaras pontyokon kívül néhány méretes példány is horogra akadt, továbbá kárászt és keszeget is sokan fognak.

Forrás: www.tiszatoradio.hu

Poroszló – Védjegyet kapott a poroszlói Aranyosi dombi udvarház

Védjegyet és elismerést kapott a poroszlói Aranyosi dombi udvarház kisvendéglő – értesült a Heol. Egy első hely, egy különdíj és a Tradicionális Magyar Konyha védjegy használatának joga a poroszló szívében található Aranyosi dombi udvarház kisvendéglő jutalma a május elején megrendezett Országos és Kárpát-medencei gasztronómiai minősítő verseny után.

– A kisvendéglőnk hároméves működése során mindig is nagy figyelmet fordított arra, hogy vendégei megismerjék a „Tanyánktól az asztalig” mottó lényegét. A lehetőségek szerint saját családi gazdaságban megtermelt termékek, alapanyagok kerülnek a hozzánk betérők asztalára – osztotta meg a megyei portállal Józsa Gábor konyhafőnök.

A lap azt írja: különdíjat ért a poroszlói harcsapaprikás házi túrógombóccal, és medvehagymás puliszkával. Az első díjat a tárkonyos mangalica ragulevesükkel hódította magához az Aranyosi dombi udvarház csapata. Mindezeken túl a vendéglő mégis a védjegyre a legbüszkébb. Az Országos és Kárpát-medencei gasztronómiai minősítő verseny célja a tradicionális magyar konyha értékeinek, ízvilágának megőrzésén túl a mai kor divatjának megfelelő tálalási lehetőségek bemutatása volt, valamint az, hogy visszaállítsák a magyaros konyhát üzemeltető éttermek imázsát, hogy büszkék lehessünk újra a magyaros konyhára.

Forrás: www.tiszatoradio.hu