Mindszent – 43 jubiláló véradóját köszöntötte Mindszent

Novemberben 15-én, kedden 57, majd 25-én, pénteken 61 mindszenti érkezett véradásra a Kulturális Központba. Mivel e hónapban ünnepeljük a Véradók Napját, így először november 18-án Szentesen köszöntötték a térség jubiláló véradóit, majd 25-én Mindszent Város Önkormányzata köszöntötte fel helyi, 43 kerekszámú alkalmat átlépő véradóját.

Az összesen 118 novemberi véradó között persze találkoztunk elsőként karjukat nyújtókkal is. Volt, aki a tűtől és a vértől is irtózik, mégis elszánta magát, és hősiesen vette az akadályokat. Magonyné Ica pedig a rendszeres véradó kolléganője mellé csatlakozott november 18-án kezdeti bátortalanságát legyőzve. Eddig soha nem szánta el magát eléggé, de végül egyáltalán nem volt rossz élmény számára az első véradás. A kolléganője kísérete volt tehát nála a végső mozdító erő. Így, ha máskor is együtt jönnek, akkor ez már rendszeres program lesz.

November 18-án Szentesen köszöntötték a térség többszörös véradóit, köztük a mindszentieket is. Ám idén a mindszenti önkormányzat a hálavacsorán túl szerette volna egyéb módon is elismerni saját jubiláló véradóit, így a 10 vagy annál többszörös véradókat egy-egy kis plakettel köszöntötte. Mielőtt a vaddisznópörkölt – amely Patak Pál és Szőke István támogatásával Bereczki Lajos, Mihály Máté János, Lénárt Ferenc és Varga István főzőmesterek által elkészítve – az asztalra került a hálavacsorának helyet adó Birka Csárdában, Lucza János véradásszervező köszöntötte a megjelent mintegy 100 főt. Zsótér Gábor önkormányzati képviselőnek adta át a szót, aki többek között arról beszélt, hogy a véradók adománya, a kollégák és szervezők munkája nagy értékű cselekedet, pótolhatatlan a betegek gyógyításában, az életek megmentésében. Hiszen maga a vér, az élő szövet sem pótolható semmi mással az emberi szervezet számára. Mint mondta, a munkája során maga is tapasztalja azt, hogy mekkora jelentőségű is a jelenlévők, és a bármikor, akár csak egyszer is karjukat nyújtók adománya. Mert aki vért ad, az életet ad, esélyt ad.

„Példát mutatnak. Emberségből, önzetlenségből. És ezzel a példával másokat is arra buzdítanak, hogy lépjenek Önök mellé a véradásra jelentkezők sorában. Így az, akit soktízszeres véradóként köszöntünk ma, még annál is többszörös véradó – másokon keresztül.Tisztelettel kérem, hogy tartsák meg e jószokásukat, és ehhez jó egészséget kívánok Önöknek.

És köszönöm adományukat, példamutatásukat Önkormányzatunk nevében és minden beteg ember nevében. Mint ahogy köszönet illeti a Szentesi Vérellátó Központ és a Magyar Vöröskereszt Területi Szervezetének munkatársait, hiszen az ő hittel és tenniakarással teli munkájuk teszi lehetővé az emberi jóság csodájának megvalósulását: azt, hogy a véradó szándéka és a vérre váró szüksége egymásra találjon.”

Agócs Lászlóné, a Magyar Vöröskereszt Szentesi Területi Szervezetének vezetője felidézte a 20 évvel ezelőtti véradásokat, és elmondta, hogy Mindszent mindig megmaradt egy nagyon jó véradó közösségnek. A mostani közösség és véradásszervezés fantasztikus – mondta, hiszen a 6 beütemezett véradás mellett még további alkalmakra is sor kerül. A lakosság 8 százaléka véradó, az országos átlag duplája. Beszámolt az aznap zajlott országos ünnepségről, ahol a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatóságát Véradóbarát Munkahely kitüntető címmel köszöntötték. Hozzátette, a kitüntetés elnyerése főként egy mindszenti véradónak köszönhető, Szécsényi Ferencnek, aki maga is 50-szeres véradó, és évente háromszor 50-60 embert szervez be a közutas véradásokra.

A jubiláló véradókat a vacsorán mind a területi szervezet, mind az önkormányzat köszöntötte:

10-szeres véradásért:

Bánfi Ferenc, Bereczki Zoltán, Blaskó Mónika, Dézsi Ferenc, Elekesné Huszka Erzsébet, Ferenczi Tibor, Mészáros Katalin, Mihály Róbert, Rédecsi László, Rédecsiné Huszka Csilla

20-szoros véradásért:

Juhászné Szécsényi Katalin, Szunyi Ildikó, Szunyiné Marton Edit, Zsótér Ferenc

30-szoros véradásért:

Barna Zsolt, Fülöpné Lantos Réka, Gál Sándorné, Hevesi Zoltánné, Horváth János, Juhász Éva Judit, Ladányi Péterné, Szabó Lajos, Szobácsi Irén, Terbán Erzsébet

40-szeres véradásért:

Bakó Jenő, Gálné Tóth Anikó, Szabados József, Széchenyi Józsefné, Szunyi Kálmán

50-szeres véradásért:

Bereczki István, Köteles István, Makra Mihály, Sebők Ferenc, Szécsényi Ferenc, Szitó József

60-szoros véradásért:

Balog Gáborné, Bereczki Lajos

70-szeres véradásért:

Balog Gábor, Debreczeni János, Herczeg Ferenc

80-szoros véradásért:

Fülöp Tamás, Halál Sándor

90-szeres véradásért:

Annus Ferenc

Gratulálunk!

 

Forrás: Juhász Éva, www.promenad.hu

Mindszent – Közmeghallgatás lesz Mindszenten

Közmeghallgatást tartanak Mindszenten, november 23-án, szerdán 17 órakor.

A KÖZMEGHALLGATÁS HELYE: a Mindszenti Általános Iskola Dózsa-telepi Tagintézmény tornacsarnoka.

NAPIREND:

1.  Beszámoló az önkormányzat jelenlegi működéséről.

2. Az önkormányzati fejlesztések és pályázatok jelenlegi állásáról szóló beszámoló.

3.  Közérdekű kérdések, javaslatok.

Forrás: www.promenad.hu

Mindszent – Hevesi: ennél nem lehettünk takarékosabbak

Többen megkeresték szerkesztőségünket, hogy nem tisztázott: a mindszenti csatornázás során befizetett lakossági önerő visszafizetésekor miért kapnak vissza ingatlanonként 45 ezer forinttal kevesebbet a helyiek. A témában Hevesi Istvánt, a Mindszenti Víziközmű Társulat elnökét kérdeztük.

– A Mindszenti Víziközmű Társulat nyolcéves működése során számos költség felmerült. Az első körös pályázathoz többek között biztosítani kellett az önerőhöz szükséges hitelbírálati díjat. Ezen kívül alkalmaztunk jogászt, könyvelőt és irodai munkatársat is – válaszolt megkeresésünkre Hevesi István. A társulat közgyűlése ezért korábban úgy döntött: működési költségként ingatlanonként 45 ezer forintot állapít meg, amit a lakosoknak kell megtéríteniük.

– Ha lebontjuk, akkor ez háztartásonként évente alig több mint 5 ezer forintot jelent. Hozzá kell tenni, hogy a társulat tisztségviselői, intéző és felügyelő bizottsági tagjai nem kaptak pénzt az elvégett munkájukért. Ennél takarékosabban nem tudtunk működni – ismertette az elnök.

Aki befizette a csatornázáshoz szükséges önerőt, az ezzel együtt a működési költséget is teljesítette. Azonban vannak, akik még egy forinttal sem járultak hozzá a szennyvízberuházáshoz. Tőlük az incasso rendszer alapján a munkabérből, a nyugdíjból, vagy segélyből vonják le az összeget.

Megyeri József

Forrás: www.promenad.hu

Mindszent – Elektromos kerékpáros és biciklis ütközött

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten történt kék híreket dr. Szenti Szabolcs rendőr alezredes, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság kapitányságvezető-helyettese foglalta össze.

2016. 11. 05-én 12 óra 30 perc körüli időpontban Mindszenten, a Szabadság utcán lévő kerékpárúton közlekedett egy elektromos kerékpáros személy, aki a kerékpárúton utolért egy kerékpárost, akivel annak megelőzése közben összeütközött és mindkét kerékpáros elesett. A balesetben az elektromos kerékpáros 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

2016. 11. 05-én 16 óra 07 perc körüli időpontban Hódmezővásárhely lakott területén a Szántó Kovács János utca és a Jókai utca kereszteződésében történt anyagi káros közlekedési baleset, amikor a forgalmat szabályozó lámpa úgynevezett „teli zöld” szabad jelzését követően egy balra kanyarodni szándékozó személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget a szintén szabad jelzésre elinduló, egyenesen továbbhaladni szándékozó járműnek és azzal összeütközött.

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indult eljárás három férfi ellen Hódmezővásárhelyen. A feltételezett elkövetők tűzijátékot robbantottak egy ház ablakában.

A férfiak 2016. november 5-én egyikük gyermekének a születését ünnepelték. A feltételezett elkövetők 21 óra körül úgy döntöttek, hogy tűzijátékot robbantanak, amit végül egy Rákóczi úti lakóház ablakába helyeztek el. A robbanás hatására az ablak betört, illetve az ablakpárkány megrongálódott. Az esetről a ház tulajdonosa bejelentést tett a rendőrségen. A nyomozók 3 órán belül elfogták a három helybéli férfit, akiket gyanúsítottként hallgattak ki és a bűncselekményt elkövetését elismerték. Ellenük a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.​

Forrás: www.promenad.hu

Mindszent – Veterán randevú Mindszenten

Már 8. alkalommal gyűltek össze a különlegesebbnél különlegesebb, nosztalgiát hozó vagy épp a nyugatot megidéző motorok és autók Mindszenten a Veterán Jármű Találkozón június 4-én. A nap nem csupán a benzingőz szerelmeseinek kínált élményt, az egész család jól érezhette magát a mindszenti strandon.

A rendezvényt Zsótér Károly polgármester nyitotta meg, aki kiemelte annak jelentőségét, hogy ez a nap nem csupán egy rétegnek vagy rétegeknek szól, hanem mindenkinek. Azt, hogy a szervezők mennyire komolyan és mennyire hosszútávra terveznek, jól mutatja, hogy május óta már bejegyzett szervezetként, a Mindszenti Veteránjármű Egyesület kereteiben folynak az előkészületek.

Már reggeltől érkeztek a veterán járművek a regisztrációhoz, míg végül mintegy 150 autó és motor csekkolt be a megmérettetéssel egybekötött bemutatkozásra. Egy-egy jármű mellett egész csoportok, hosszas beszélgetések alakultak ki: alkatrészek, festés mustrálása, „nekem is ilyen volt 1970-ben” múltidézés. Volt, aki a gép korának egész miliőjét odavarázsolta homokkal, napernyővel, nyugággyal, és volt, aki feltüntette a jármű vagy épp a saját gyűjtőszenvedélye történetét a kiállított darabon. Fentről nézve – a Kovács Gépszer munkagépének 15 méteres magaslatából – egy óriásgyermek játékautó- és motorgyűjteménye tárult elénk.

Szakmai zsűri és a közönség is bírálta a kiállított járműveket. A szakma az autók közül Dr. Ávéd János 1984-es Zsiguli 2101-ének adta az első helyet, míg a második az 1972-es Moszkvics 412 lett, ami Marosi Andrea tulajdona, a harmadik pedig Martonos Imre 1964-es Wartburg 311-e. A motorok közül egy 1926-os modell, Sánta István BMW R42-je nyerte el az első díjat. A második Liska János 1952-es Cz 150-e, míg a harmadik Bujáki Frigyes motorja lett: egy Dnyeper 750 Military 1957-ből. A közönség Mihály Dávid autóját választotta a legszebbnek, ami egy Polski Fiat 126 1982-ből, a motorok közül a legtöbb voksot egy szintén 1982-es Jawa 350 kapta, Varga László tulajdona. A legkülönlegesebb jármű egy Ford F 350 lett 1964-ből, így Szolnoki Dominik nyerte el a címet.

A járművek között kelve-járva számos egyéb program is kínálkozott a kilátogatóknak. Táncos-zenés műsor, rekeszmászó és sörivó verseny, valamint a Sole-Mizo jóvoltából vagy 30 körös túrórudi-evő verseny, amelyben főként a gyerekek jeleskedtek, de egy-két felnőtt is kipróbálta magát. Mindeközben zajlott az a 6 állomásos akadályverseny, ami szintén minden korosztálynak kihívást és szórakozást hozott: lisztből labdát kifújni, betűtésztából szavakat kirakni, egymást bekötött szemmel etetni, patkót dobni, és még hasonló vicces, ám korántsem könnyű feladatok vártak a csapatokra.

A gyerekek között első Kispál Lili, Nóri és az őket kísérő anyukájuk lett, második Borda Nikoletta, harmadik Fülöp Nóra és Cserenyecz Kata. A felnőttek között az első helyen a Székkutasi Motoros Csajok végeztek, míg ebben a kategóriában is jól szerepelve a második helyet bizony gyerekek vitték el: Gál Imre Kelemen és Kolosi Gergő, míg harmadik Bujáki Frigyes lett.

Közben a szegedi Léhman’s Dog Sport mutatta be hogyan is kell egy kutyát megtanítani az alapvető feladatokra: mint ülni, feküdni és apportírozni vezényszóra, vagy egyszerűen csak a gazdi mellett sétálni nem törődve tömeggel vagy más zavaró tényezővel. De a kutyabemutató során rátértek az őrző-védő mutatványokra is, ahol az önként jelentkezők maguk is kipróbálhatták, hogy bizony ezek a kutyák komolyan gondolják, ha zsákmányt kell szerezni vagy rosszfiút elkapni és nem ereszteni.

A veterán járművek végül Mindszent utcáin is megmutatták magukat, hatalmas konvojban járták végig a települést a nézelődők ámulatára. Majd egy igazán leleményes tombolahúzás vette kezdetét, ugyanis ezeket a szelvényeket nem megvásárolták, hanem az elmúlt hetekben vásárlás vagy fogyasztás során megkapták a résztvevők a mindszenti vendéglátó- és üzlethelyiségekben. A regisztrációs sátornál a gyűjtőládába bedobva a szelvényt már játékba is kerültek az értékes nyereményekért, melyek közül fődíjként Hevesi István felajánlására, egy disznó tulajdonosai lehettek.

A koradélutánban volt talán a legvegyesebb a Magyaro(c)k közönsége, hiszen már érkezni kezdtek a koncertre várók is sorban. Hiszen színpadra várták a Screaming Melody-t, a Farkasvér zenekart, az Edda Tribute Official-t, a VL 45 zenekart, az FSC Band és barátait, valamint a Twinners zenekart.

Forrás: www.promenad.hu, Juhász Éva

 

Mindszent – Lovas gyermeknapra készül Mindszent

Május utolsó hétvégéjén egy példaértékű összefogás eredményeként valósul meg az idei gyermeknapi program Mindszenten. A rendezvényre egy emberként készülnek helyi intézmények és civil szervezetek.

A május 28-i Fiatal Lovak Kvalifikáló Versenyét követően 29-én, vasárnap tartják Mindszenten a Városi Gyermeknapot, amelyet idén a lovas pályán szerveznek meg. Zsótér Károly polgármester úgy fogalmazott az előkészületek kapcsán, hogy figyelemreméltó és egyszersmind példaértékű ez az összefogás. A Mindszenti Lovas Klub kért lehetőséget arra, hogy kvalifikáló versenyüket követően rendhagyó helyszínen, a lovas pályán kerülhessen sor a rendezvényre.

A Lovas Klub, a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ, az iskolák és óvodák munkatársai, valamint számos civil szervezet tagsága dolgozik együtt azért, hogy egy feledhetetlen gyermeknappal fogadhassák a mindszentieket. Mindenki azzal segíti a rendezvényt, amivel tudja: eszközeivel, erejével, önkéntes munkájával. Egy szóval: érdemes lesz kilátogatni május 29-én a lovas pályára, és nem csupán a gyerekeknek.

Csatordai Lajos, a Lovas Klub elnöke elmondta, nagyon örülnek, hogy otthont adhatnak a rendezvénynek: „Az előkészületek már zajlanak, az érintett szervezőkkel már több egyeztetésen vagyunk túl annak érdekében, hogy egy színvonalas napon vehessen részt a város lakossága. A Kulturális Központ és a civil szervezetek vezetőivel olyan változatos programokat tudunk megszervezni, ahol mindenki megtalálhatja a számára megfelelő kikapcsolódási lehetőséget. Mindenkit szeretettel várunk!”

-A programok 10 és 18 óra között tartanak. Kezdésként az óvodások és iskolások lépnek színpadra: látható lesz a Károly Óvoda Ficánka csoportja, a Mindszenti Általános Iskola Tagintézményének osztályprodukciói és az Icinke-Picinke Néptánc Csoport. Ezt 11 órától a Szentesi Voltige Team lovas akrobatika bemutatója követi – ismertette Mezeiné Bodnár Henriette.
A Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ művelődésszervezője hozzátette, ezután, 11 óra 30 perctől egy órán át a budapesti Tátika Zenekar zenés, interaktív vadnyugati gyermekműsorát élvezheti a közönség.

Helyi csoportok, a Mindszenti Karate Csoport, valamint a Ritmus Tánc- és Fitnesz Stúdió hódmezővásárhelyi vendégei is a nagyérdemű elé állnak 14 óra és 15 óra 30 perc között, majd 16 óra 30 percig western kaszkadőr show lesz, Piroch Gábor kaszkadőrszakértő és csapata közreműködésével.

16:30 és 17 óra között a Szegedi Linedance Klub country táncbemutatójával, majd 17 óra és 17 óra 30 perc között country táncházával zárják a gyermeknapot.
Kísérőprogramokként Lóvá tett lovasok elnevezéssel családi akadályversenyt rendeznek a Központi Általános Iskola és tagintézménye, a Károly Óvoda és tagintézménye, a Kulturális Központ, valamint a Mocorgó UFC közreműködésével.

Ezen kívül lesz kézműves foglalkozás, arcfestés, helyi kézműves portékák vására, lovaskocsizás, lovagoltatás, horgászjáték, ingyenes ugrálóvár, étkezési lehetőség, valamint finom falatok az „Együtt Egymásért a Fiatalokkal” Mozgáskorlátozottak Egyesülete, a Mindszenti Kézilabda Club és Mindszent Város Önkormányzata, valamint a Mindszenti Idősekért Alapítvány támogatásával.

Megyeri József

Forrás: www.promenad.hu

Mindszent – Felezték a lakosság telekadóját

Mindszent- Felére, 15 forintra csökkentették a képviselők a magánszemélyek négyzetméterenként számolt telekadóját a tegnapi mindszenti testületi ülésen.

Korábban azt állapították meg, hogy belterületen 30 forintot kell fizetni négyzetméterenként, ez azonban jelentős emelést eredményezett volna a kisvárosban, aminek nem örültek a helyiek.

Ezért felezték és csökkentették a magánszemélyekét, míg más adóalanyoknál maradt a 30 forintos telekadó. A módosítás miatt a fizetési határidő is változott, március 31-éről április 30-ára.

Forrás: www.delmagyar.hu

Mindszent – Érmeket és díjat osztottak Mindszenten

Mindszent – Érmeket és díjat osztottak Mindszenten

A március 15-ei megemlékezések mellett, Mindszenten átadták a város Közéletéért Emlékérmeket és Ifjúsági Díjat is. A kitüntetéseket Zsótér Károly polgármester adta át a díjazottaknak.

24

Az idei évben két személynek ítélték oda a Mindszent Közéletéért Emlékérmet. Egyrészt a mindszenti születésű Klímó Lászlóné kapta, aki annak idején két cikluson keresztül a városi tanácsnak is tagja volt. 1980-tól a helyi Nyugdíjas Klub vezetője lett, de ezenkívül az Alkony Népdalkörnél is hasonló tisztséget tölt be.

A népdalkörrel az Országos Minősítő Versenyeken is részt vesznek, ahol három arany és egy Aranypáva díjat kaptak eddig, legutóbb különdíjasok lettek.

25

Klímó Lászlóné ezek mellett a Városvédő Egyesület, a Mozgáskorlátozottak Egyesületének és a Mecénások a kultúráért egyesületnek is tagja. A Mindszenten szervezett Dél-alföldi Dalos Találkozó egyik főszervezője, aki becsülettel, tisztességgel és önzetlenül szolgálja a települést – fogalmazott Zsótér Károly.

26

Az elismerést Tóth Pálné is megkapta, aki a Máltai Szeretet Szolgálat tagjaként mindig önzetlen és segítőkész volt, néhány évvel ezelőtt is, amikor hosszú időn keresztül súlyos betegségben szenvedett. Ő is tagja több helyi egyesületnek, komolyan veszi a közdolgait, becsülettel és tisztességgel dolgozik – méltatta a díjazatott a polgármester.

27

Átadták a Mindszent Város Ifjúsági Díjat is, amelyet az idei évben Pálinkó Dávid Dezsőnek ítéltek oda. A fiatalember kiemelkedő tanulmányi teljesítményéért kapta a díjat. Jelenleg az SZTE Mérnöki Karán tanul gépészmérnöknek. Dávid az elmúlt évben az Országos Tanulmányi Versenyen első helyen végzett.

Zárásként emléklappal jutalmazták Bordás Annamáriát is, aki jelenleg Dunakeszin teljesít rendőri szolgálatot, sport teljesítményével (kick-box) már korábban kiérdemelte az ifjúsági díjat.

Forrás: www.promenad.hu

Mindszent – Buszmegállókat rongálnak

Mindszent – Buszmegállókat rongálnak

Mindszent – Sorra törik be a buszmegállók üvegeit Mindszenten. Egy ablak pótlása 44 ezer forint. A polgármester kamerákat szereltetne fel.

– Felháborító. Nem is tudom, hogy mit lehet erre mondani – reagált megkeresésünkre Zsótér Károly, Mindszent polgármestere. Hogy valaki szórakozásból randalíroz a buszmegállók környékén, vagy az erejét fitogtatja, nem tudni, de az biztos: a településen az utóbbi hetekben több alkalommal is betörték a buszmegállók üvegeit. A Dózsa-telepi városrészben és a temetőnél mindkét megálló zavart valakit.

Buszmegálló, Mindszent. Fotó: Antal Sándor
Buszmegálló, Mindszent. Fotó: Antal Sándor

– A legutóbb 88 ezer forintot fizettünk ki a vállalkozónak, mert két üveglapot kellett kicserélni – tette hozzá Zsótér. Feljelentést tettek a rendőrségen, a mezőőrök és a közterület-felügyelő is jobban odafigyel ezekre a helyekre.
Mindszenten néhány éve újították fel a buszmegállókat és a buszöblöket. – Az utóbbi években nem volt divat a rongálás, de most valakinek újra eszébe jutott. 10-12 ezer forint építményadót fizetnek átlagosan a háztartások. Egy üvegtábla cseréjére négy ember adója megy el – mondta a polgármester. Mindszenten most azt tervezik, hogy kamerákat vásárolnak és szerelnek fel, a pályázatot most készítik elő.

Forrás: www.delmagyar.hu

 

Mindszent – Nem volt tökéletes a Mindszent felkészülése

Mindszent – Nem volt tökéletes a Mindszent felkészülése

A hétvégén megkezdődnek a megyei labdarúgó első osztály tavaszi küzdelmei. A Mindszent idegenben kezdi az idei évet, az UTC otthonában lépnek pályára.

19

Nem sikerült jól a Mindszent felkészülése a tavaszi idényre, Tóth Csaba edző hírportálunknak elmondta, hogy a létszám sem volt tökéletes az edzéseken, de az időjárás miatt igazán pályára se tudtak menni.

A Téli Bajnokság mérkőzésein viszont javarészt ott volt a csapat. Az első játéknapon csoportelsőként jutottak tovább, majd a Tiszaszigettől kikaptak, a vásárhelyiekkel pedig döntetlent játszottak, majd a büntetőpárbajban maradtak alul. Az utolsó Kistelek elleni meccsre már nem tudtak ellátogatni, sok játékos nem ért rá munkahelyi elfoglaltságok miatt.

A téli szünetben három játékos távozott a csapattól. Keller Zoltán és Szakál Attila Mezőkovácsházára igazoltak, míg Terbán György Szegváron vállalt játékos-edző feladatkört. Az érkező labdarúgók oldalán Máté Viktor nevét említhetjük, aki a megye kettes vásárhelyi csapattól tette át székhelyét Mindszentre.

A mérkőzést szombaton 10 órától játsszák a csapatok.

szcs

Fotó: szegedma.hu archívum

Forrás: www.promenad.hu