Makó – Kanyaró – A korábban megszokott rend szerint fogadja a pácienseket a makói kórház

Makó – Kanyaró – A korábban megszokott rend szerint fogadja a pácienseket a makói kórház

A betegfelvételi zárlat feloldása után, szerda reggeltől a korábban megszokott rend szerint fogadja a pácienseket a makói kórház – közölte a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.

Kallai Árpád emlékeztetett arra, március 4-én az intézmény dolgozói között megjelenő kanyarómegbetegedések miatt az Országos Tisztiorvosi Hivatal felvételi zárlatot rendelt el a makói kórház fekvőbeteg-ellátó osztályain és sürgősségi részlegén.
A térség lakóinak ellátását a környező intézmények – a hódmezővásárhelyi és az orosházi kórház, valamint a Szegedi Tudományegyetem klinikái – vállalták. A betegek ellátása a kapacitások maximális kihasználásával kiegyensúlyozott volt. A legszűkebb keresztmetszetet az intenzív terápiás ellátás jelentette, a makói zárlattal hat aktív ágy esett ki, így volt olyan páciens, akit a szentesi kórházban kezeltek – tudatta a szakember.
A főigazgató közölte: a fertőzések észlelése után a gyors és határozott intézkedéssorozattal sikerült megállítani a betegség terjedését. A térségben a makói kórház tíz dolgozójánál és három civilnél igazolták a kanyarót, egyikük az a romániai páciens, aki nagy valószínűséggel behurcolta a fertőzést.
A makói kórházban folytatódik a munkát felvevő dolgozók folyamatos ellenőrzése. Romániából csak a sürgősségi ellátást igénylő betegeket fogadják, amíg megoldás nem születik arra, hogy a tervezett vizsgálatra vagy műtétre érkezőknél miként tudják kizárni a fertőzés lehetőségét – mondta Kallai Árpád.
A makói és a hódmezővásárhelyi kórházban feloldották a látogatási tilalmat.

Forrás: MTI

 

Makó – Új alapokra helyezik a bizalmat

A makói kórház szülészeti-nőgyógyászati osztálya fölött sokáig reális veszélyként lebegett a bezárás veszélye. Bő hónappal ezelőtt azonban új főorvost kapott a részleg, dr. Tóth Zsolt személyében, így a veszedelem elmúlt. A megingott bizalmat azonban újjá kell építeni az orvos-beteg kapcsolatban. Hogy hogyan képzeli ezt az új főorvos, és hogy ebben mi módon tudja segíteni a kórház vezetése, személy szerint dr. Nagy Jenő orvosigazgató, arról beszélgettünk a Rádió 7 keddi Napraforgójában.

Tavasszal röppent fel a hír, miszerint megszűnhet Makón a szülészeti-nőgyógyászati osztály. A pletyka komoly alapokon nyugodott, hiszen két szakalkalmazott is bejelentette távozását, az egyikük ráadásul az osztály vezetője volt. Kérdéses volt, hogy tudják-e záros határidőn belül pótolni a humán erőforrásbeli hiányosságokat.

Szerencsére sikerült: október 1-től dr. Tóth Zsolt tölti be az osztály főorvosi tisztségét, aki előtte a Baranya megyei kórházban, majd a Pécsi Tudományegyetem Szülészet-Nőgyógyászati Klinikáján dolgozott. A főorvos elmondta, hogy a költözésnek több oka is van.

Egyrészt a költözésben nagy szerepet játszott Makó elhelyezkedése, a Maros közelsége is. Másrészt kihívásként éli meg az osztály vezetését, szeretné vonzóvá tenni a részleget mind a dolgozók, mind a leendő orvosok, szakemberek, mind pedig a betegek számára. A legfontosabbnak azonban mégis azt tartja, hogy meglegyen az orvos és páciens közötti bizalmi viszony, amihez elengedhetetlenül hozzátartozik a korszerű környezet is. Céljai megteremtéséhez személyi és dologi feltételek is kellenek – tudtuk meg a főorvostól, hiszen korántsem dolgoznak annyian az osztályon, ahányan kellenének, illetve a jövőben többen is nyugdíjba fognak vonulni, az ő pótlásukra is gondolni kell. Illetve az infrastrukturális háttér megteremtésében is nagyban számít a kórházvezetésre.

Dr. Nagy Jenő orvosigazgató is kiemelte, hogy nem régiben zárult le egy hatalmas beruházás a kórház életében, aminek köszönhetően több osztályon is újítások következtek be, és most várják egyelőre a további pályázati lehetőségeket, hogy újabb fejlesztések valósulhassanak meg a makói kórházat illetően.

Forrás: www.promenad.hu