Makó – Kanyaró – A korábban megszokott rend szerint fogadja a pácienseket a makói kórház

Makó – Kanyaró – A korábban megszokott rend szerint fogadja a pácienseket a makói kórház

A betegfelvételi zárlat feloldása után, szerda reggeltől a korábban megszokott rend szerint fogadja a pácienseket a makói kórház – közölte a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.

Kallai Árpád emlékeztetett arra, március 4-én az intézmény dolgozói között megjelenő kanyarómegbetegedések miatt az Országos Tisztiorvosi Hivatal felvételi zárlatot rendelt el a makói kórház fekvőbeteg-ellátó osztályain és sürgősségi részlegén.
A térség lakóinak ellátását a környező intézmények – a hódmezővásárhelyi és az orosházi kórház, valamint a Szegedi Tudományegyetem klinikái – vállalták. A betegek ellátása a kapacitások maximális kihasználásával kiegyensúlyozott volt. A legszűkebb keresztmetszetet az intenzív terápiás ellátás jelentette, a makói zárlattal hat aktív ágy esett ki, így volt olyan páciens, akit a szentesi kórházban kezeltek – tudatta a szakember.
A főigazgató közölte: a fertőzések észlelése után a gyors és határozott intézkedéssorozattal sikerült megállítani a betegség terjedését. A térségben a makói kórház tíz dolgozójánál és három civilnél igazolták a kanyarót, egyikük az a romániai páciens, aki nagy valószínűséggel behurcolta a fertőzést.
A makói kórházban folytatódik a munkát felvevő dolgozók folyamatos ellenőrzése. Romániából csak a sürgősségi ellátást igénylő betegeket fogadják, amíg megoldás nem születik arra, hogy a tervezett vizsgálatra vagy műtétre érkezőknél miként tudják kizárni a fertőzés lehetőségét – mondta Kallai Árpád.
A makói és a hódmezővásárhelyi kórházban feloldották a látogatási tilalmat.

Forrás: MTI

 

Makó – Vádemelés egy makói gyermekfelügyelővel szemben

Makó – Vádemelés egy makói gyermekfelügyelővel szemben

Egy makói gyermekfelügyelővel szemben emelt vádat az ügyészség, aki azzal gyanúsítható, hogy tavaly év elején bántalmazott két rábízott fiút – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a Makói Járási Ügyészség a férfit – mint a gyermekvédelmi rendszerben foglalkoztatott gyermekfelügyelőt – közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettével vádolja.
A vádirat szerint a férfi az egyik makói gyermekotthonban tavaly január 11-én este az egyik raktárhelyiségében bántalmazott két kiskorú fiút. A vádlott az egyik sértettet nyitott tenyérrel megpofozta, úgy, hogy a fiú fejét a falnak csapta, míg a másikukat szintén tenyérrel jobb oldalon, majd ököllel a másik arcfélen is megütötte.
A bántalmazás következtében mindkét gyerek nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket szenvedett.

Forrás: MTI

 

Makó – Diákok segítő sálfája

Makó – Diákok segítő sálfája

Kérlek, vigyél magaddal, hogyha fázol! – szöveggel ellátott sálak díszítettek kedden egy fát a makói szökőkút mellett. Két, fiatalokból álló szervezet, a FIGYI és a Velnök ezzel az amerikai mintájú kezdeményezéssel kívánta megajándékozni azokat, akiknek nem telik téli nyakmelegítőre. Ugyanis a sálakat bárki elvihette, akinek szüksége volt rá.

A makói Fiatalokért Gyermek-és Ifjúsági Egyesület (FIGYI), valamint a nemrég alakult Velnök tagjai azon gondolkodtak, milyen gesztussal, ötlettel tehetnék egy kicsit szebbé azok Karácsonyát, akiknek nélkülözniük kell. A FIGYI elnöke, Mucsi Tamás olvasott egy kezdeményezést, mely az Egyesült Államokban szinte futótűzként terjed. Vagyis a települések köztéri fáira sálakat tekernek, s egy kis cédulát is erősítenek hozzá, mely szerint bárki elviheti. Ezt valósították meg kedden Makó főterén a diákok.

A Velnök alelnöke, Varga Dénes elmondta: sokan a szeretet ünnepét is az utcán töltik, ezért nekik próbálnak meg egy kis melegséget biztosítani a sálakkal. A szökőkút közelében működik az ifjúsági klub, s akció résztvevői ott gyülekeztek és gyűjtötték össze a sálakat. Dénestől, aki a Návay iskola tizedikese, megtudtuk: neki otthon nem volt feleslegessé vált sála, így ő a boltban vásároltakat kötötte fel a fára.

Néhány idősebb jóakaró is érkezett. Köztük volt Borka Imre is. – Ritkán nézek fel az egyik legnagyobb közösségi oldalra, de most szerencsére így tettem, s ott láttam meg a fiatalok azon felhívását, hogy sálakkal szeretnének segíteni a rászorulókon – árulta el a 69 esztendős férfi. Imre bácsi szólt a párjának, aki egy nagy szatyorba bele is tette a használt, de még nagyon jó állapotban lévő nyakmelegítőket. Imre bácsi nem csupán elhozta, hanem fel is kötötte a fára a sáljaikat.

A téren sétálók közül páran érdeklődve figyelték a diákok, illetve néhány felnőtt ténykedését. – Nagyon érdekes, korábban még nem láttam ilyet, így fogalmam sem volt, mi lehet ennek a célja – mondta Molnár Róbert. A középkorú férfi, miután megtudta, miért kerültek fel a színes textíliák a fára, hozzátette: amint hazatér, körbenéz a szekrényekben, mert szerinte neki is van olyan sálja, amit már úgy sem fog használni, s elhozza.

Forrás: www.promenad.hu

 

Makó – Korszerűsítést igényel a makói közlekedés

Makó – Korszerűsítést igényel a makói közlekedés

Makó közlekedési rendjében ésszerűsítésre, egyértelműsítésre és korszerűsítésre van szükség. Hogy mindezt hogyan képzeli el az önkormányzat, mit tett és mit szándékozik tenni a problémák megoldása érdekében, kiderült a csütörtöki Napraforgóban. Czirbus Gábor alpolgármesterrel, dr. Hadik György önkormányzati képviselővel és Mózes Sándor közlekedési szakértővel beszélgettünk a Rádió 7 műsorában.

A régmúltban gyökerező problémát kíván Makó önkormányzata orvosolni a város közlekedési rendjének felülvizsgálatával. Ennek érdekében felfogadták Mózes Sándor közlekedési szakértőt, hogy vizsgálja meg elsőként a belváros, majd a külső településrészek közlekedési viszonyait. Emellett a lakosok véleményére is kíváncsiak voltak a vezetők. Mindenféle fórumon jelezhették a makói polgárok, ha az utakon valamilyen anomáliát tapasztaltak, de egy külön erre készített kérdőíven is kifejthették véleményüket. Az első szakasz (vagyis a belváros) kiértékelése már lezajlott.

Közel száz beadvány érkezett mind a képviselőktől, mind a lakosoktól, mit és hol kellene megváltoztatni. Mózes Sándor ezek alapján, illetve saját eredményeit felhasználva készített egy rengeteg fotóval illusztrált hatástanulmányt, amelyet az önkormányzat november 30-i testületi ülésén elfogadott. Ebben a szakember megoldásokat is javasol a felvetett problémákra. Mózes Sándor kiemelte a Hold utca és az Iskola utca találkozását, valamint a Szegedi utca és Lonovics sugárút határolta részt. Előbbivel kapcsolatban nem javasolta a szakember az egyirányúsítást, helyette parkolási lehetőség kialakítását vetette fel. Utóbbival kapcsolatban felmerült a műsorban, hogy megoldás lehet-e a körforgalom vagy a jelzőlámpa. A körforgalom Mózes Sándor szerint nem kivitelezhető, a jelzőlámpára az önkormányzat javaslatot tehet az út kezeléséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt-nél. Egy másik frekventált terület a Kálvin utca és a gimnázium előtti terület, ahol tiltani kell a megállást.

A kivitelezést folyamatosan fogja végrehajtani az önkormányzat. A felmerült problémák között akadnak olyanok (például a táblák megfelelő magasságban való elhelyezése), amelyek nem igényelnek külön pénzforrást. Számos esetben azonban nagy tőkét kell megmozgatni. Így a kiértékelést követően számításokat fog végezni az önkormányzat, és a felmerülő kiadásokat a jövő évi költségvetésébe fogja beépíteni.

Jelenleg is zajlik a felülvizsgálat második, külső részeket érintő üteme. Az ezzel kapcsolatos kérdőívet a www.mako.hu-n lehet majd elérni.

Forrás: www.promenad.hu

Makó – Támogatott makói újraélesztés

Nem csupán átadták, hanem a használatát szakember be is mutatta csütörtökön annak a defibrillátornak, amit többek között nyert a makói Deák Ferenc utcai idősek otthona. Egy 26 millió forintos pályázatnak köszönhetően újulhatott meg az intézmény.

Csütörtökön – ha rövid időre is – de egészségügyi oktatóhellyé alakult át a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény (ENI) Deák Ferenc utcai idősek otthonának nagyterme. Ugyanis a helyi mentőállomás vezetője, Farkas László bemutatta, hogyan is kell szakszerűen használni a defibrillátort és a lélegeztető berendezést. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően az intézmény – többek között – ezeket az eszközöket is beszerezhette.

– Összesen 26 millió forintos fejlesztés fejeződött be az ENI ezen létesítményében – nyilatkozta dr. Ákosi Ádám csütörtökön a helyszínen. Az önkormányzat hatósági csoportjának vezetője elmondta: 19 millió forintot pályázaton nyertek, az önerőt pedig a város biztosította. Elősorban olyan újításokat végeztek el az épületen, mely az ott lakók életkörülményeit teszik könnyebbé.

– Még tavaly írta ki közösen három minisztérium a szakosított szociális ellátásokra vonatkozó pályázatot, melyen a makói önkormányzat is nyert – vette át a szót Tóthné Balázs Andrea, az ENI intézményvezetője. Ennek köszönhetően szépülhetett meg az idősek gondozóháza. A 32 férőhelyes létesítményben ebből az összegből teljesen megújulhatott a konyha is.

– Még tavaly írta ki közösen három minisztérium a szakosított szociális ellátásokra vonatkozó pályázatot, melyen a makói önkormányzat is nyert – vette át a szót Tóthné Balázs Andrea, az ENI intézményvezetője. Ennek köszönhetően szépülhetett meg az idősek gondozóháza. A 32 férőhelyes létesítményben ebből az összegből teljesen megújulhatott a konyha is.

Forrás: www.promenad.hu

Makó – 100 ezer forint a nyomravezetőnek

A Makói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntettének gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. Az ügyben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 100.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki.

A rendelkezése álló adatok szerint az ismeretlen tettes 2016. március 30-án 20 óra körül Nagylakon, a buszmegállóban egy alkalommal ököllel arcon ütött egy férfit, akit pénzének átadására szólított fel. Az elkövető ezután elvette a sértett pénztárcáját és készpénzét.

Kérjük, hogy aki a bűncselekménnyel összefüggésben információval rendelkezik, hívja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-62-562-423-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 100.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.

A díjkitűzés visszavonásának jogát a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja.

Forrás: police.hu, www.promenad.hu

Makó – Halálra gázoltak egy nőt Makón

Meghalt egy földeáki nő, akit egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Makón – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.

Szabó Szilvia közölte, a baleset kedd délután történt a makói Csanád vezér téren. A földeáki asszony a balesetben olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítása után életét vesztette.
Az ügyben büntetőeljárás indult – tudatta a százados.

Forrás: MTI

 

Makó – Új alapokra helyezik a bizalmat

A makói kórház szülészeti-nőgyógyászati osztálya fölött sokáig reális veszélyként lebegett a bezárás veszélye. Bő hónappal ezelőtt azonban új főorvost kapott a részleg, dr. Tóth Zsolt személyében, így a veszedelem elmúlt. A megingott bizalmat azonban újjá kell építeni az orvos-beteg kapcsolatban. Hogy hogyan képzeli ezt az új főorvos, és hogy ebben mi módon tudja segíteni a kórház vezetése, személy szerint dr. Nagy Jenő orvosigazgató, arról beszélgettünk a Rádió 7 keddi Napraforgójában.

Tavasszal röppent fel a hír, miszerint megszűnhet Makón a szülészeti-nőgyógyászati osztály. A pletyka komoly alapokon nyugodott, hiszen két szakalkalmazott is bejelentette távozását, az egyikük ráadásul az osztály vezetője volt. Kérdéses volt, hogy tudják-e záros határidőn belül pótolni a humán erőforrásbeli hiányosságokat.

Szerencsére sikerült: október 1-től dr. Tóth Zsolt tölti be az osztály főorvosi tisztségét, aki előtte a Baranya megyei kórházban, majd a Pécsi Tudományegyetem Szülészet-Nőgyógyászati Klinikáján dolgozott. A főorvos elmondta, hogy a költözésnek több oka is van.

Egyrészt a költözésben nagy szerepet játszott Makó elhelyezkedése, a Maros közelsége is. Másrészt kihívásként éli meg az osztály vezetését, szeretné vonzóvá tenni a részleget mind a dolgozók, mind a leendő orvosok, szakemberek, mind pedig a betegek számára. A legfontosabbnak azonban mégis azt tartja, hogy meglegyen az orvos és páciens közötti bizalmi viszony, amihez elengedhetetlenül hozzátartozik a korszerű környezet is. Céljai megteremtéséhez személyi és dologi feltételek is kellenek – tudtuk meg a főorvostól, hiszen korántsem dolgoznak annyian az osztályon, ahányan kellenének, illetve a jövőben többen is nyugdíjba fognak vonulni, az ő pótlásukra is gondolni kell. Illetve az infrastrukturális háttér megteremtésében is nagyban számít a kórházvezetésre.

Dr. Nagy Jenő orvosigazgató is kiemelte, hogy nem régiben zárult le egy hatalmas beruházás a kórház életében, aminek köszönhetően több osztályon is újítások következtek be, és most várják egyelőre a további pályázati lehetőségeket, hogy újabb fejlesztések valósulhassanak meg a makói kórházat illetően.

Forrás: www.promenad.hu

Makó – Rovarritkaság Makón

A makói híd pillérein a telelésre készülődő,rovarászati kuriózumnak számító nyelesszemű legyeket figyeltek meg.Az európai nyelesszemű legyet 1997-ben találták a Maros folyó partszegélye mellett, rokon fajai kivétel nélkül trópusi területeken élnek. Azóta is csak itt, illetve a Tisza folyó torkolatánál, Titelnél jegyezték le előfordulását.

Ez a meglepő külsejű, aprócska, alig 4 mm-es légy igazi rovarászati kuriózumnak számít, mivel a nyelesszemű legyek családjának egyetlen mérsékelt övi képviselője. Rokon fajai kivétel nélkül trópusi területeken élnek.

Az október végi, november eleji napsütéses időszakban ezek az apró legyek rendszerint megjelennek a Maros makói hídjának pillérein. Egy madármegfigyelő teleszkóppal akár a folyópartról is jól megfigyelhetők. Nappal élvezik a napsütést, az éjszakákat pedig valószínűleg a pillérek réseiben töltik, készülődnek a telelésre. A hideg évszakot általában a függőleges partfalakban lévő kis lyukakban, résekben vészelik át. Tavasszal, április tájékán jönnek elő, ekkor kezdődik a párzási időszakuk.

Az európai nyelesszemű légynek a test tengelyére merőleges nyélen elhelyezkedő szemei kölcsönöznek egyedi megjelenést, innen kapta a nevét is. Szárnyai átlátszóak, potroha fényes.

Cikk: Körös-Maros Nemzeti Park

Forrás: www.promenad.hu

Makó – Lemondott a makói fürdő igazgatója

Scheitzner Beáta, a Makói Gyógyfürdő Zrt. igazgatósági elnökének a lemondását elfogadták a hétfői rendkívüli testületi ülésükön a képviselők. Egyben Gergely Gábort, a Glorius Hotel volt vezetőjét választották meg helyette, aki december elsejével kezd a Hagymatikumban. Scheitzner Beáta a következő hónaptól a miskolci fürdőkomplexumot fogja irányítani.

Rendkívüli és zárt ülést tartottak hétfőn a makói képviselők, melynek egyetlen témája volt: a Hagymatikum jelenlegi igazgatósági elnökének a lemondása és az új megválasztása. – Scheitzner Beáta lemondását a grémium elfogadta és ugyancsak megszavaztuk a helyére Gergely Gábor érkezését – foglalta össze a zárt ülésen történteket Farkas Éva Erzsébet polgármester.

– 2013. április elsején kaptam meg azt a megtisztelő feladatot, hogy vezessem az akkor még kft.-ként működő céget – nyilatkozta Scheitzner Beáta. A leköszönő igazgató elmondta: egy újabb kihívás miatt döntött így, ugyanis felkérték a Miskolc Holding Zrt.-nél lévő fürdődivízió vezetésére. Ez azt jelenti, hogy négy létesítményt, vagyis a Miskolc-Tapolcai Barlangfürdőt, a tapolcai strandfürdőt, a miskolci Selyemréti-fürdőt, valamint a diósgyőri fürdőt kell majd irányítania.

A lemondott vezető helyére a grémium hétfőn Gergelyt Gábort választotta. – Nemrég kerestek meg az önkormányzattól, hogy vállaljam el ezt a feladatot – vette át a szót a Glorius Hotel egykori igazgatója. Gergely Gábor elmondta: a Hagymatikum irányításának marketinges része nem ismeretlen előtte, hiszen korábban közösen képviselték a várost Scheitzner Beátával különféle turisztikai rendezvényeken.

A december elsejével kezdő új fürdőigazgató kiemelte: nagyon örül annak, hogy az elődje olyan csapatot épített ki, akik neki is megkönnyítik majd a munkáját. Gergely Gábortól megtudtuk, hogy fél esztendő próbaidőt kért, hogy jobban megismerhesse mind a fürdőt, mind a dolgozókat.

Forrás: www.promenad.hu