Szeged – Huszonegy év fegyházra ítélték

Szeged – Huszonegy év fegyházra ítélték

A Szegedi Ítélőtábla szerdán jogerősen huszonegy év fegyházra ítélte azt a fiatal férfit, aki 2013-ban brutálisan meggyilkolta Cibakháza idős plébánosát.

A táblabíróság aljas indokból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek az elkövetéskor 19 éves vádlottat.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei község plébánosa a bűncselekmény idején 73 esztendős volt, számos betegség gyötörte. A budapesti vádlottat 2013 tavaszán mutatták be neki. A fiatal férfit nyáron legalább két éjszakára befogadta a plébános, aki ígéretet tett neki arra, hogy tervezett tanulmányait anyagilag támogatni fogja.
A vádlott Tiszafüreden akart iskolába járni, szeptember 9-én el is utazott a városba, hogy beiratkozzon, de nem jár sikerrel. Ezután elment Cibakházára, hogy a plébánostól anyagi segítséget kérjen, a pap vendégül látta és szállást is biztosított neki éjszakára. Másnap reggel – mivel rokonlátogatóba indult – megkérte a férfit, hogy távozzon a plébániáról.
Az esti mise után a vádlott újból megjelent a paplakban, és miután nyilvánvalóvá vált számára, hogy nem kap pénzt, vitatkozni kezdett a sértettel, akit kétszer meg is pofozott. A plébános elküldte, de a vádlott fél óra elteltével visszatért, egy mellékajtón beosont az épületbe, felébresztette az ágyában alvó sértettet, akit többször megütött, fojtogatni kezdett, majd egy íróasztalon talált késsel 14-szer megszúrt. A holttestet ezután egy használaton kívüli pincéhez vitte és a mélybe lökte.
A vádlott ezt követően visszament a házba, pénz után kutatott, eközben megtalálta a plébános által használt autó kulcsait, majd a fővárosba hajtott, ahol balesetet szenvedett. A helyszínről elmenekülő férfit szeptember 12-én fogták el.
A táblabíróság döntésével súlyosította az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék által kiszabott tizennyolc év fegyházbüntetést. Az ítélőtábla álláspontja szerint a törvényszék nem vette figyelembe kellő súllyal, hogy a vádlott háromszorosan is minősülő emberölést követett el.

Forrás: MTI

 

Tiszaalpár/Kecskemét – Illegális bevándorlás – Elítéltek egy embercsempészéssel vádolt tiszaalpári férfit

Egy év tizenegy hónap börtönbüntetésre ítélt a Kecskeméti Járásbíróság hétfőn egy embercsempészéssel vádolt tiszaalpári férfit, aki harmincegy migránst akart Ásotthalom közeléből Budapestre szállítani; a sértettek sanyargatását mint minősítő körülményt nem állapította meg a bíróság – közölte a Kecskeméti Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Sárközy Szabolcs tájékoztatása szerint a bíróság a vádlottat vagyoni haszonszerzés céljából elkövetett embercsempészés bűntettében találta bűnösnek. És bár a vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet, az ügyész súlyosításért fellebbezett, így az nem jogerős.
A vádirat szerint a 32 éves férfi egy kisteherautóval akart Ásotthalom közeléből Budapestre csempészni 31, a szerb-magyar határt illegálisan átlépő migránst, de az M5-ös autópályán, Kecskemét közelében elfogták. A pénzügyőröknek az úton folyamatosan imbolygó kisteherautó lett gyanús, amelynek a hátulja szinte a földet súrolta. A vádlottat a Németországba tartó 24 férfi, 3 nő és 4 gyermek átcsempészésével egy ismeretlen ember telefonon bízta meg.
A raktérbe zsúfolódott migránsokat a szállítás – a levegőhiány, a sötétség, a meleg és a kiszáradás veszélye – testileg és lelkileg egyaránt megviselte.

Forrás: MTI

 

2015.10.09. Elítélték az autókat feltörő, a Bodrogon átúszva menekülő férfit

Jogerősen két és fél év fegyházbüntetésre ítélt a bíróság egy 28 éves férfit, aki Tokajban a szüreti fesztivál idején kilenc autót tört fel, majd a Bodrogon átúszva próbált meg elmenekülni a rendőrök elől.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője, Martossy György tájékoztatása szerint a többszörös visszaeső férfi a múlt hétvégén, Tokajban ittas állapotban kilenc autó ablakát törte be egy bottal, illetve egy esetben betondarabbal, hogy a járművekből értékeket tulajdonítson el, míg a járművek tulajdonosai a Tokaj-Hegyaljai Szüreti Napok elnevezésű rendezvényen szórakoztak.

Hozzátette, a férfi készpénzt és autósrádiót vitt el. Két esetben az ablakbetörésen túl egyéb kárt is okozott, ugyanis szétszakította a gyújtáskapcsoló alsó borítását és az ott lévő kábeleket, az egyik esetben pedig a vezető oldali légzsákot is megrongálta.

Martossy György közölte: két járókelő észrevette az esetet, emiatt a férfi a Bodrog partjára menekült és elbújt a bozótosban, majd az időközben helyszínre érkező rendőrök elől menekülve átúszott a folyó túlpartjára. Kis idő elteltével, azt feltételezve, hogy a rendőrök már elhagyták a helyszínt, visszaúszott. A rendőrök, akik egy kajakkal már a vízen voltak, úszás közben elfogták.

A Szerencsi Járási Ügyészség az őrizetbe vett férfit lopás és rongálás vétsége miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé. A bíróság a vádlottat az elkövetéstől számított két napon belül két és fél év fegyházbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.

Forrás: www.hvg.hu