Szeged – Végrehajtás alatt álló ingatlanokkal üzérkedőket ítéltek el Szegeden

Végrehajtás alatt álló ingatlanok áron aluli megszerzését ígérő csoport tagjait ítélte el másodfokon csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla.

Az ügy három vádlottját befolyással üzérkedés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a táblabíróság. Ezért három év és négy és fél év közötti börtönbüntetéssel sújtotta őket, emellett 6 és 46 millió forint közötti vagyonelkobzást is elrendelt velük szemben.
Több vádlott – döntő többségében vesztegetés miatt – kapott még kisebb tartamú, egy részük felfüggesztett szabadságvesztést, másokat különböző időtartamú közérdekű munkára ítélt a bíróság, és volt, akiket próbára bocsátott. A táblabíróság hét embert egyes vádpontokban – az elsőfokú ítélettől eltérően – felmentett, ezért esetükben lehetséges a fellebbezés. Az ítélet egyebekben jogerős.
A másodrendű vádlott nő hitel- és ingatlanközvetítéssel foglalkozott. A most más ügy miatt szabadságvesztését töltő elsőrendű vádlott pedig üzletkötőként dolgozott nála. 2004 őszétől ügyfeleiknek piaci ár alatt kínáltak megvételre végrehajtás alatt álló ingatlanokat. Azt ígérték, hogy – egyes esetekben több millió forintot is elérő – előleg fejében elintézik, a végrehajtó az adott ingatlan árverését úgy bonyolítsa le, hogy kizárólag az ügyfél vegyen részt rajta. A velük kapcsolatban lévő végrehajtókat nem nevezték meg, és a lakásokat is csak be nem azonosítható módon jelölték meg, arra hivatkozva, hogy az ügyfelek az ingatlanban lakó adósokat nem zaklathatják. A vádlottak az ügyfeleket részben személyesen, részben közvetítők útján keresték meg, vádlott-társaik időnként a pénzátvételben is részt vettek.
A beszervezett ügyfelekkel az egyes lakások megszerzésére adott határidők lejárta után általában az elsőrendű vádlott tartotta a kapcsolatot, és különböző magyarázatokat adott, hogy az ingatlanok megszerzése miért késik.
Az ügy két főszereplője 2005 őszén összeveszett, de az elsőrendű vádlott – mások bevonásával – a bűncselekmény-sorozatot egészen 2006 tavaszáig folytatta.
Az ügyfelek hiába fizettek a vádlottaknak, egyetlen tényleges ingatlan-adásvételre sem került sor.
A befolyással üzérkedő vádlottak összesen mintegy 100 millió forintot kaptak ügyfeleiktől.

Forrás: MTI

 

Tisza-tó fővárosában családi ház eladó

Ár: 15 900 000 Ft
Helység: Tiszafüred
Kategória: Ház
Szobák száma: 5 vagy több szobás
Állapot: Jó állapotú
Fűtés típusa: gáz konvektor
Szintek száma: 1
Lift: Nincs
Ingatlan típusa: tégla
Kilátás: udvari
Erkély: Nincs
Bútorozott-e: nem
Parkolás: Udvarban
Méret: 210 m²
Korábban vendégházként funkcionáló, csodás, 210 m2-es lakóház várja befektetők jelentkezését a Tisza-tó fővárosában, Tiszafüreden, rendkívül jó helyen.
Vállalkozásra, vendéglátásra alkalmas ingatlant kínálunk a maga 4 szoba + nappali, konyha, étkező, 2 fürdő elrendezésében vagy egy nagyobb család számára lakhatásra, összeköltözésre, vagy beruházók részére, kiváló lehetőségként.
Az épület műanyag ablakokkal rendelkezik, fűtését kiegészítendő és az ingatlan hangulatát emelve cserépkályha is található benne.
A házhoz tartozik garázs, gazdasági épület (80m2), parkosított udvar, kihagyhatatlan ajánlat ebben az árkategóriában.
Budapest-Monor vonzáskörzetében csere is számításba jöhet ügyfeleinknek, várjuk jelentkezésüket.
Teljes Kínálatunkat Megtalálja: www.haziko.hu
Irodánkba naponta érkeznek újabb ajánlatok, amit igyekszünk publikálni. Előfordulhat, hogy az Ön álomháza ott pihen valamelyik értékesítőnk asztalán. Kérjük hívjon minket!
Hitel Ügyintézés Minden Ügyfelünk Részére 14 BANK Ajánlatával, Díjmentesen, Garanciával.
12 Éve Az Önök Bizalmában!
Házikó Ingatlaniroda Kft.2200, Monor, Ady Endre u. 130. (Ady Endre – Szélmalom u. sarok)
Forras: www.jofogas.hu

Eladó parasztház Tisza-tó mellett

Eladó parasztház Tisza-tó mellett
Ára: 6.200.000 Ft
Elérhetőség: +3670/333-9669
Helység: Poroszló
Kategória: Ház
Szobák száma: 3 szobás
Állapot: Felújítandó
Fűtés típusa: gáz konvektor
Szintek száma: 1
Lift: Nincs
Ingatlan típusa: egyéb
Kilátás: udvari
Erkély: Nincs
Bútorozott-e: igen
Parkolás: Udvarban
Méret: 100 m²
Poroszló belterületén levő ingatlan eladó !! Az ingatlanhoz tartozó terület nagysága 4220 négyzetméter. Az ingatlan a település központjában helyezkedik el közelben az Ökocentrummal,de bővebb információt szívesen adok a 06304433081-es telefonszámon.
 12 13
14 15 16 18 19 20
Forrás: www.jofogas.hu

Szeged – Eladó lakás Szeged, Szeged, Tisza-part mellett

IGAZI GYÖNGYSZEM IDE CSAK KÖLTÖZNIE KELL!

Szeged, Tisza-part szomszédságában exkluzív, 52 m2-es, nappali-étkezős, hálószobás, erkélyes 4. emeleti társasházi lakás liftes házban eladó. Belső kialakítását az igényesség, praktikusság és a minimál stílus jellemzi. A tágas előtérből nyílik a nappali-étkező, mely a lakás központi része, ahol egy dolgozó sarok is kialakításra került. Innen nyílik a háló és a közel 6 m2-es erkély. Az erkélyen egy gyárilag kialakított tárolóhelyiség is szolgálja a lakás komfortját. A konyhában kerámia főzőlap, beépített sütő, beépített mosogatógép került, de ezen kívül még egy kamrával is rendelkezik. A tágas fürdőszobába kád került beépítésre és egy törölközőszárító radiátor is helyet kapott. A szobák laminált parkettával, a többi helyiség járólappal burkolt. Fűtése házközponti.További előnyök:energiatakarékosságköz pontilag klimatizáltkorszerű külső szigetelésmodern beléptetőrendszerközponti kamerarendszerbelső zárt parkosított udvarenergiabesorolás: A+Parkolni a mélygarázsban lehetséges.Igény esetén a bútorzat is megvásárolható. Ajánlom azoknak, akik elegáns, modern álomotthont szeretnének ahol minden a magas színvonalat sugározza. …

TOVÁBBI, TÖBBEZRES INGATLAN KÍNÁLAT: www.gdn-ingatlan.hu – GDN azonosító: 136680

9 10 11 12 13

Forrás: www.aprohirdetesingyen.hu

2015.10.27. Megveszem, felújítom, eladom? – Jobban fogy a lelakott ingatlan

Hiába szeretnénk teljesen felújított lakást vásárolni, ha nincs elegendő pénz a zsebünkben. Ezért van az, hogy a lelakott ingatlanokat jobban el lehet adni, mint a teljesen felújított otthonokat.

– Szegeden vegyes a kép azzal kapcsolatban, ki milyen lakást szeretne vásárolni: teljesen újat, felújítottat vagy átalakításra szoruló ingatlant – magyarázta Göröncséri Hajnalka egyéni ingatlanközvetítő. – Sokan gondolják, hogy jó befektetés, ha kevés pénzért vesznek egy lepukkant otthont, amit majd szépen felújítanak. Igen ám, de ezek se igazán olcsók. Ami pedig nagyon rossz állapotú, azzal már más problémák is lehetnek, a lépcsőháztól kezdve egészen a tetőig.

Az ingatlanos szerint van fizetőképes kereslet és igény is a nagyon szép, ízléses, ráadásul energiatakarékos otthonokra. Megmutatott két olyan lakást, amelyekbe úgy be lehetne költözni, hogy valaki csak a ruháit és a személyes tárgyait hozza magával. Az egyik a Kálvária téren található, 50 négyzetméteres, 2 külön bejáratú szobával, étkezős konyhával, erkéllyel rendelkezik. A ház 8 éve épült, tehát a hirdetésekben használt zsargon szerint újszerű. A vételára megüti a négyzetméterenkénti 240 ezer forintot. A Zoltán utcában található másik lakás, amit kiadásra hirdettek meg, hét nyelven beszél. A ház napkollektoros, a fűtést hőszivattyúval oldották meg, vagyis minimális a rezsi. A beépített konyha, a fürdőszoba és az összes műszaki, valamint belsőépítészeti megoldás a lehető legkorszerűbb. A négyzetméterenkénti ára 400 ezer forint lenne, ha eladnák.

– Irodánk tapasztalatai szerint még mindig sokkal többen keresnek felújítandó lakást, mint felújítottat – mondta Bozsó Bence, a LIMIT Ingatlaniroda Kft. ügyvezetője. – Olcsóbbak a felújítandó lakások, és a felújított ingatlanok egyébként is saját ízlésről és igényszintről árulkodnak – ami nagyon különböző. A legjellemzőbb tehát az, hogy mivel az ár mindent meghatároz, a legnagyobb kereslet a nem felújított lakások iránt van.

Forrás: www.delmagyar.hu

2015.09.30. Legyen észnél, aki lakást vesz

Szeged – Ha lakást vásárol, saját érdekében körültekintően kell megvizsgálnia, valóban tehermentes-e az ingatlan. Sajnos nem mindig bízhatjuk ezt az ügynökre, mutatja egy olvasónk esete.

Mondanom sem kell, mennyire felháborodtam, amikor megtudtam, hogy közösköltség-tartozás van a lakáson, amit megvásároltam. Én abban a hitben éltem, hogy az ingatlanos utánanéz ennek, és ha azt mondja, hogy a lakás tehermentes, akkor az úgy is van – panaszolta egy neve elhallgatását kérő olvasónk. Ha az eladó nem tünteti fel a tartozást a tulajdoni lapon, akkor ő tehetetlen – közölte vele az ingatlanügynök.

Kíváncsiak lettünk, vajon tényleg nem tartják-e szükségesnek az ingatlanirodák, hogy egy kicsit nyomozzanak.

– Különösen panellakás vásárlásakor elengedhetetlen, hogy ne csak a tulajdoni lapot ellenőrizzük, hanem a tulajdoni törzslapot is, hiszen a tartozásokat, pereket ezen tüntetik fel. Ha valaki ingatlanirodán keresztül értékesíti a lakását, az irodának kötelessége ingatlanelemzést végezni, ami jogilag, pénzügyileg, műszakilag felkészíti az ingatlant az eladásra. Adásvételi szerződés megkötése előtt pedig figyelmezteti az eladót, hogy a közös költségről és a közművektől is hozzon nullás igazolást – mondta Vörösné Fülöp A. Erika, a Kaas Ingatlangaléria ügyvezető igazgatója.

Megtudtuk tőle, hogy az ingatlanügynöknek kell a legnagyobb kételkedőnek lennie. Ha ő mégsem teszi meg ezeket a lépéseket, akkor a vásárlónak célszerű az eladóval menni a közművekhez, hogy együtt töltsék ki a szükséges iratokat, hiszen az eladó megszünteti a közművekkel való szerződést, a vevő pedig újat köt.

– A panelprogram-tartozásról árulkodó lehet például egy túl magas közösköltség-számla is. A legfontosabb az, hogy a vásárló tudja, neki semmit nem kell kifizetni abból, amit az eladó halmozott fel a közműveknél vagy a közös képviselőnél. Ezért az okiratot ellenjegyző ügyvéd általában visszatartja a vételár utolsó 5 százalékát, amellyel ilyen esetben fedezni lehet a költségeket – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Forrás: www.delmagyar.hu