Savanyú káposztás harcsa recept

16

Hozzávalók: 4 személyre
– 1,5 kg savanyú káposzta
– 20 dkg vöröshagyma
– 2 evőkanál őrölt paprika
– babérlevél
– só
– borsikafű
– erőspaprika-krém
– 3 dl tejföl
– 1 kg harcsa

Elkészítés:

A harcsafilét nagyobb kockákra szelem és átpergetem sóval, borsikafűvel. A megmaradó fejet, csontvázat, farkat egy lábosban vagy bográcsban felteszem főni a felkockázott hagymával, fél-egy liternyi vízzel és némi sóval. Amikor már a fej is darabjaira esett, átszűröm, átpasszírozom. Az így kapott alaplevet a jól kimosott savanyú káposztával meg babérlevéllel felteszem párolódni. Megszórom az őrölt paprikával, beleteszek egy kis erőspaprika krémet és hagyom rotyogni. Amikor a káposzta teljesen megpuhult, akkor kerül bele a harcsa, de ezzel már elég tíz percet együtt főzni, mert a halhús gyorsan elkészül. Az ételt tejföllel, friss kenyérrel tálalom.

Forrás: www.sztarklikk.hu

Csilis harcsa recept

3

Hozzávalók:
50 dkg harcsafilé
olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
1 fej hagyma
Fűszerek:

római kömény
oregánó
pirospaprika
őrölt csilipaprika

Elkészítés:

A fűszzereket keverjük el az olívaolajjal, majd jol dörzsöljük be a halszeleteket. Hagyjuk kicsit állni a hűtőben, és tetszés szerint serpenyőben vagy a sütőben süssük ropogósra.

Forrás: www.anna.hu

Rakott zöldséges harcsa recept

Rakott zöldséges harcsa recept

15

Hozzávalók:

1 kg burgonya
1 kg harcsa filé
8 szelet bacon
15 dkg gomba (esetleg erdei)
40 dkg paradicsom
1 db erőspaprika
1 csomag újhagyma (5 szál)
4-5 gerezd fokhagyma
0,5 kg tejföl + a díszítéshez
1 kk pirospaprika
egy csipet kakukkfű
1 kk bors

Elkészítés:


Főzzük meg a burgonyát héjában, ha kihűlt hámozzuk meg és szeleteljük fel, Vágjuk fel a zöldségeket is, a tejfölt keverjük ki a pirospaprikával, az apróra vágott fokhagymával és a kakukkfűvel.

Egy tepsit vékonyan olajozzunk ki majd tegyük rá a 4 szelet bacon szalonnát, erre rétegezzük rá a hozzávalókat: főtt burgonya (ennek tetejét sózzuk, borsozzuk), paradicsom, paprika, gomba, újhagyma. A tetejére fektessük rá a tisztított hal szeleteket. Készíthetjük pontyból is, de akkor a halfilét irdaljuk be, hogy nem maradjon szálkás.

A hal tetejére fektessük a maradék bacon szalonnát, majd fedjük be a kikevert tejföllel.

180 C fokos sütőben 40 percig fóliával lefedve, majd a fóliát levéve aranybarnára (kb. 30 perc) süssük.

Tejföllel tálaljuk.

Forrás: www.bolg.xfree.hu

Bakonyi harcsapaprikás kapros juhtúrós galuskával recept

7

Hozzávalók / 4 adag

 A paprikáshoz
  • 80 dkg hal (szürke harcsa)
  • 15 dkg császárszalonna
  • 4 közepes db vöröshagyma
  • 1 közepes db paprika
  • 1 nagy db paradicsom
  • 15 dkg gomba
  • 3 teáskanál fűszerpaprika
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  • 1 teáskanál kakukkfű
  • 3 ek tejföl
  • 1 csapott ek finomliszt

A körethez

  • 40 dkg finomliszt
  • 1 db tojás
  • 3 dl víz
  • 0.5 teáskanál só
  • 10 dkg juhtúró
  • 2 ek tejföl
  • kapor ízlés szerint

Elkészítés

Paprikás a hangulat

  1. A halat kockázzuk fel nekünk tetsző darabokra, mintha pörköltet készítenénk, majd enyhén sózzuk, borsozzuk és kakukkfűvel megszórjuk, kicsit félretesszük.
  2. A császárszalonnát apró kockákra vágjuk, és egy serpenyőbe tesszük. Lassú tűzön megpirítjuk, és kisütjük a zsírját. Mikor kész, a szalonna darabokat kiszedjük a serpenyőből, és félretesszük, a kisült zsírt pedig felforrósítjuk. Ha elég forró, a befűszerezett haldarabokat hozzáadjuk, és nagy lángon kicsit megpirítjuk. Ha kész, a halat egy tálba szedjük, és félretesszük.
  3. A serpenyőbe visszatesszük a szalonnát, hozzátesszük az apróra kockázott hagymát. Ha szükséges, pótoljuk a zsiradékot, és a hagymát üvegesre pároljuk. Ezután hozzátesszük a fűszerpaprikát, és óvatosan összepirítjuk az egészet, majd hozzáadjuk a felaprított paradicsomot és paprikát, valamint a gerezd zúzott fokhagymát. A gombát daraboljuk ízlés szerinti méretre, majd adjuk hozzá ezt is.
  4. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és egy kevés vízzel felöntjük. Az így kapott “lecsós” alapot közepes lángon főzzük készre, ha szükséges, az elpárolgó folyadékot pótoljuk. Ha elkészült, hozzákeverjük a félretett halat, és együtt főzzük tovább. A hal ilyenkor még fog egy kevés levet engedni.
  5. Ha az egész összeforrt, a tejföllel keverjük el a lisztet, majd apránként a pörkölt levéből adagolva hozzá keverjük el a tejfölös habarást, majd keverjük a halhoz, és magas lángon rottyantsunk egyet rajta.

Csak semmi körítés

  1. A hozzávalókból keverjünk nokedli tésztát, majd forró, sós, olajos vízbe szaggassuk ki.
  2. A juhtúrót egy tálba lazítsuk fel egy kis tejföllel, majd keverjük össze a még meleg galuskával, hogy egy laza bevonatot képezzen rajta. Ízlés szerint hintsük meg kaporral, és keverjük össze.
  3. A paprikással együtt melegen tálaljuk.

Forrás: www.nosalty.hu

Gombás harcsapaprikás

7

Hozzávalók:

  • 1 kg afrikai harcsa (filé)
  • 50 dkg gomba
  • 1 vöröshagyma
  • 1 ek sertészsír
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 paprika
  • 2 paradicsom
  • 1 ek fűszerpaprika
  • 2 dl száraz fehérbor
  • 350 g tejföl
  • 1 ek étkezési keményítő
  • só ízlés szerint
  • őrölt bors ízlés szerint
  • őrölt chili ízlés szerint

Elkészítése:

A zsíron megdinszteljük a felaprított vöröshagymát és az apróra vágott fokhagymát.

Felszeleteljük a gombát és a paprikát, majd rádobjuk a hagymára, sózzuk, borsozzuk, és addig pirítjuk, míg zsírjára nem sül. Sűrűn megkeverjük.

Ezután rászórjuk a pirospaprikát, és beleaprítjuk a paradicsomot, felöntjük borral, és fedő alatt főzzük.

Közben a halat 2-3 centis kockákra vágjuk, és ha a paradicsom is szétfőtt, a gombás alaphoz adjuk. Nem kell sok a halnak, a forrástól számított 10-15 percen belül megfő.

A tejfölt csomómentesre keverjük a keményítővel, kevés forró szaftot merünk bele, összekeverjük, majd visszaöntjük a halhoz. Óvatosan keverjük, hogy a hal ne törjön. Első forrásig főzzük.

Tipp:

Leginkább nokedli, vagy túrós csusza illik hozzá, de kifőtt tésztával is tálalható.

Forrás: www.receptneked.hu

Korianderes-köményes harcsaszelet cukkini lepénnyel

5

Hozzávalók:

Hozzávalók a harcsaszelethez:

  • 2 db afrikai harcsafilé
  • 1/2 ek koriander
  • 1/2 ek római kömény
  • 1/2 citrom leve
  • 1/2 dl olívaolaj

Mentás-kapros cukkini lepény hozzávalói:

  • 1 kisebb cukkini
  • 1 kisebb vöröshagyma
  • 2 db tojás
  • 2-3 ek liszt
  • őrölt bors
  • kapor (ízlés szerint)
  • menta levél (ízlés szerint)
  • 3-4 ek olívaolaj

Elkészítése:

A koriandert és a római köményt tegyük bele egy teflon serpenyőbe, majd állandó keverés mellett 1-2 perc alatt pörköljük meg. (vigyázzunk nehogy megégjen!!!!)

Ezután öntsük bele egy mozsárba, és törjük alaposan össze.

Egy tálkába öntsük bele az olajat, majd adjuk hozzá a citromlevet, az összetört fűszereket, és ízlés szerint sót. Ezután keverjük alaposan össze, majd dörzsöljük be vele a halszeleteket. Hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek jól átjárják a hal húsát.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, és helyezzük rá a bepácolt halszeleteket, majd kanalazzuk rá a visszamaradt fűszeres-olajat.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 20-25 percig.

A cukkinit nagyobb lyukú reszelőn reszeljük le, majd enyhén sózzuk be. Hagyjuk legalább egy fél órát állni, majd alaposan nyomkodjuk ki belőle a vizet.

Ezután tegyük bele egy tálba, majd adjuk hozzá az apróra felvágott vöröshagymát, a kaprot, és a mentát. Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, majd adjuk hozzá az egész tojásokat, és a lisztet.

Keverjük alaposan össze, hogy egy sűrű masszát kapjunk. (ha szükséges akkor adjunk hozzá több lisztet, mert nem szabad hogy folyós legyen)

Egy teflon serpenyőbe öntsük bele az olajat, majd hevítsük fel. Amikor már elég forró, tegyünk bele egy evőkanálnyi masszát, majd kissé lapogassuk el. (nekem egyszerre 3 db fért bele a serpenyőbe)

Ezután közepes lángon süssük a lepénykék mindkét oldalát szép pirosra. (én sütés közben kétszer átfordítottam, hogy kellően átsüljenek)

A tálaláshoz ízlés szerint keverjünk simára tejfölt, vagy joghurtot sóval, és őrölt borssal ízesítve.

Tálaláskor tegyünk 2-3 db cukkini lepényt a tányérra, majd helyezzük rá a pirosra sült harcsaszeletet. Ízlés szerint kanalazzunk rá az ízesített tejfölből, majd szórjuk meg apróra összevágott kaporral és úgy kínáljuk.

 Forrás: www.receptneked.hu

Harcsacsíkok bundában

3

Hozzávalók:

  • 50 dkg bőr nélküli afrikai harcsafilé
  • 15 dkg csiperkegomba
  • 2 db tojás
  • 7-8 evőkanál liszt
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor petrezselyem
  • bors
  • 1 citrom leve
  • bő olaj a sütéshez

Elkészítése:

A harcsát ujjnyi csíkokra vágom, sózom, borsozom, meglocsolom a citrom levével és 20 percet pihentetem.

A gombát, hagymát, petrezselymet finomra vágom, majd a tojással és a liszttel palacsintatészta-sűrűségű masszává dolgozom (sót, borsot ebbe is teszek).

A halcsíkokat lisztbe forgatom, utána a sűrű gombás masszába is megforgatom és forró olajban pár perc alatt készre sütöm.

Köretként a hagymás-majonézes krumplisaláta, a rizibizi vagy akár a sült krumpli is passzol hozzá.

Forrás: www.receptneked.hu

Harcsabrassói

1

Hozzávalók:

  • 50 dkg afrikai harcsafilé (bőr nélkül)
  • 70 dkg sütni való burgonya
  • 1 citrom
  • 2 gerezd fokhagyma
  • fehér bors
  • petrezselyemzöld
  • kevés olíva olaj
  • olaj a sütéshez

Elkészítése:

A halat ujjnyi csíkokra vágom, sózom, borsozom, meglocsolom a fél citrom levével. 20 percet pihentetem. A krumplit meg hámozom, hasábokra vágom és olajban kisütöm.

A halat forró olíván pár perc alatt megsütöm, a végén teszem hozzá a fokhagymát és a petrezselymet, majd összeforgatom a friss burgonyával. Fogyasztás előtt citromot csepegtetek rá.

Tipp:

Ha a sült krumplit kétszer sütöd (először csak félig, lecsepegteted, hagyod kihűlni és utána készre sütöd), akkor kívül ropogós, belül omlós lesz, érdemes kipróbálni.

Forrás: www.receptneked.hu

Csőben sült harcsa sütőtökkel

10

Hozzávalók:

  • 30 dkg harcsafilé
  • 30 dkg sütőtök
  • hal fűszerkeverék
  • 1 citrom leve
  • 10 dkg sajt

Besamelmártáshoz:

  • 5 dkg vaj
  • 1 ek liszt
  • 3 dl tej
  • 10 dkg reszelt sajt
  • őrölt fehér bors
  • szerecsendió

Elkészítése:

A sütőtököt vágjuk fel kisebb kockákra, majd pár perc alatt főzzük félpuhára. Ezután szűrjük le, és hűtsük ki egészen.

A harcsafilét szintén vágjuk fel kisebb kockákra, majd ízlés szerint szórjuk meg hal fűszerkeverékkel, sózzuk, és facsarjuk rá a citromlevet. Ezután alaposan forgassuk össze, majd hagyjuk legalább fél órát állni, hogy az ízek jól átjárják.

Közben készítsük el a besamelmártást.

Egy serpenyőben hevítsük fel a vajat, majd adjuk hozzá a lisztet, és pirítsuk világos zsemleszínűre. Ezután vegyük le a tűzről, majd keverjük hozzá az előzőleg felmelegített tejet. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg szerecsendióval, és keverjük simára.

Tegyük vissza a tűzre, és kézi habverővel kevergetve főzzük sűrűre, csomómentesre. Végül keverjük hozzá a reszelt sajtot, majd vegyük le a tűzről.

Egy sütőtálat (v. kisebb tepsit) kenjünk ki vékonyan vajjal, majd kanalazzunk bele pár kanál besamelt.

Egy tálba tegyük bele a halat, és adjuk hozzá a kihűlt sütőtököt, majd öntsük rá a maradék mártást. Ezután óvatosan forgassuk össze, majd öntsük a formában lévő mártás tetejére.

Végül reszeljük rá a maradék sajtot, mielőtt betennénk a sütőbe.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 30-35 perc alatt szép pirosra.

A sütőből kivéve tálalás előtt hagyjuk egy kicsit hűlni.

Forrás: www.receptneked.hu

Kukoricadarás harcsafilé cukkini raguval

5

Hozzávalók:

Harcsaszelet:

  • 8 kisebb harcsaszelet
  • 1 ek kukoricadara
  • 1 ek rozsliszt
  • 1 tk pirospaprika
  • bors
  • kevés citromlé
  • kakukkfű
  • 2 ek olaj

Cukkini ragu:

  • 1 kisebb cukkini
  • 1 kaliforniai paprika, vagy pritamin paprika
  • 2 szál újhagyma, vagy 1 kisebb póréhagyma
  • 2 paradicsom
  • 1 kisebb csili paprika
  • bors
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 mk méz
  • 2 ek olívaolaj

Elkészítése:

Harcsaszelet készítése:

A halat  frissen facsart citromlével locsoljuk meg, majd szórjuk be kakukkfűvel és frissen őrölt borssal. Fél órát hagyjuk pihenni.

Szedjük törlőkendőre, sózzuk, majd forgassuk bele a kukoricadara, rozsliszt, paprika keverékébe.

Teflonserpenyőben kevés olajat hevítünk, tegyük bele a bepanírozott halszeleteket. Amikor az egyik oldala megpirult, fordítsuk meg a halat, és a serpenyőt 2-3 percre fedjük le.

A sütési ideje kb.  8-10 perc a halszelet vastagságától függően.

Cukkini ragu készítése:

A zöldségeket daraboljuk fel tetszőleges méretűre.

Egy teflon serpenyőben 1 ek olajon a  hagymát és a paprikát megdinszteljük. Kicsit megsózzuk, majd rátesszük a felkockázott cukkinit, a fokhagymát, kis csilipaprikát, a mézet és a frissen őrölt borsot. Így együtt pároljuk, majd rárakjuk a koktél paradicsomot, ezzel azonban már csak 2-3 percig sütjük.

Ha szükséges, utána ízesítünk.

Tipp:

A hal mellé a cukkini ragun kívül még ropogós tepsis burgonyát kínáltam. Ennek receptje itt megtalálható: http://receptneked.hu/koretek-receptjei/ropogos-tepsis-burgonya-2/

Forrás: www.receptneked.hu