Záhony

Ország: Magyarország

Tiszai szakasz: Felső – Tisza

Település leírása:

Záhony históriája – bár a település nevét egy oklevél 1324-ben említi először – valójában az 1800-as években kezdett íródni, de az igazán nagyléptékű fejlődésre az 1950-es évekig kellett várni. Ez nem véletlen, ugyanis az eredetileg Ung megyéhez tartozó aprócska falut a trianoni békeszerződés után, 1922-ben csatolták véglegesen Szabolcs megyéhez, igaz, közigazgatásilag már 1860-tól Szabolcs vármegye része volt.

A város neve kétségtelenül szláv eredetű, azonos etimológiájú a székelyföldi Zágon helység- és folyónévvel, valamint a gömöri Zahoniska falunévvel. A község neve 1324-ben egy idevalósi ember, bizonyos Paul de Zahun nevében tűnik fel, de viszonylag gyakran szerepel az itt tartott megyegyűlések révén okleveleinkben is. A za + gon összetétel földterület, dűlő mögé-jelentésű, de valódi jelentése mocsaras, lápos terület. A község nevét először egy 1324-ben keletkezett oklevél említi, de már 1212.-ben is feltűnik Zsurk határjárása során. 1325-ben egy okirat a nádor, Druget Fülöp záhonyi jobbágyairól tesz említést, amely szerint az említett jobbágyok vádjaival szemben Lónyai Jakab tesz esküt. Záhony 1371-ben a Drugetek birtoka, de akkor még Ung megyéhez tartozik. A község földesurai gyakran változtak. A XV. század közepén Agócsi Péter volt a tulajdonos, a század utolsó negyedében a Homonnai család birtokolta. A XVII. század közepén a község területe zálogban volt a Barkóczy családnál. Lakossága nagyobbrészt mezőgazdasági termelésből, állattenyésztésből élt, kézműipara alig volt. Elsősorban dohány- és burgonyatermesztéssel, kenderáztatással, halászattal, szarvasmarha-, sertés- és lótenyésztéssel foglalkoztak. A faluban ezen kívül más munkaalkalmat alig lehetett találni.

A magát mára régióközponttá kinövő város egykoron bizony sem területével, sem pedig lélekszámával nem emelkedett ki a környékbeli települések közül. Sőt 1935-ben mindössze 1200-an lakták, míg ekkoriban a közeli Mándok 4146, Tornyospálca 2713, Fényeslitke 2400, Tuzsér 1707 állampolgárt számlált, s a környéken csupán az aprócska Zsurkon és Győröcskén éltek kevesebben, mint Záhonyban. Ráadásul az 1920-as években a község kétezer katasztrális holdhoz közelítő területéből több mint 800 katasztrális holdat (a Tiszától északra eső dűlőket és tanyákat) Csehszlovákiához csatolták. Mindazonáltal közvetve – de talán az is kijelenthető, hogy közvetlenül – Záhony fejlődésének gyökerei az egyébként joggal és okkal bírált, s méltán elhíresült trianoni békeszerződésig, de még inkább a honi nagy ívű vasútfejlesztések idejéig nyúlnak vissza. A záhonyi vasútállomás és ezzel együtt az egész település fejlődését két történelmi esemény indította el: 1.) a település a második világháború után ismét határállomás lett; 2.) az első világháború után Csehszlovákiának ítélt Kárpátalját 1945-ben a Szovjetunió bekebelezte, s az addig ott lévő normál nyomtávolságú vasútvonalakat a szovjet vasút saját fazonjához igazította. Ám mindez azt is jelentette, hogy az áru átrakásához megfelelő helyet kellett találni. Az említett 1800-as évek, mindent egybevetve, jelentős változást hoztak Záhony életében: elsőként cukorgyár, később homokkotró és mészégető létesült, majd hengermalom és fűrészüzem kezdett el működni a községben. Mindezek dacára az 1870-es népszámláláskor csupán 890 záhonyit tartanak nyilván. Az akkoriban lajstromba vettek többsége még tanúja lehetett annak, amikor pesti tőkések és szabolcsi földbirtokosok kezdeményezésével és természetesen ezen körök pénzéből, illetve birtokain 1873-ra megépült a Nyíregyháza-Kisvárda (majd innen Csapig elkészült) vasútvonal. Ekkor Záhonyban, lévén a falu egyszerű vasúti megállóhely, még csak egy szerény, fából épült vasútállomás, no meg a Tiszán átívelő – de ugyancsak fából (!) ácsolt – vasúti híd jelezte: itt gőzmasinák pöfögnek a sínpárokon. A mai vasutas és határvárosként emlegetett Záhonyt ismerőknek bizonyára nehéz elhinni, hogy 1873-ban itt csupán egy jelentéktelen egyvágányos megállóhely volt, miközben a vidék nagyobb községeinél (Kisvárda, Fényeslitke, Komoró és Tuzsér) két-, illetve négyvágányos kis állomásokat alakítottak ki. Némi előrelépést a térség második vasútvonalának, az 1905-ben üzembe helyezett Nagykároly-Mátészalka-Csap HÉV-vonalnak a megépülése hozott, ugyanis az Erdélyt az északi területekkel összekötő sínkígyó Záhonynál csatlakozott a Nyíregyháza-Ungvár vonalhoz. E ténynek köszönhetően Záhony úgynevezett csatlakozó kisállomássá lépett elő. A már emlegetett 1920-as évek természetesen nem jelentettek automatikus fejlődést, hiszen a trianoni békediktátum következtében hazánktól nemcsak jelentős területeket csatoltak el, hanem egyszersmind a korábbi gazdasági kapcsolatok köldökzsinórjait is elvágták. Záhony tehát ekkor határállomás volt csupán, ámbár 1938-ban és egy évvel később a felvidéki és kárpátaljai területek visszacsatolása újabb fellendülést hozott: jelentősen nőtt ugyanis – különösen 1941-től, a Szovjetunió elleni háború idején – a hadi forgalom. Paradox módon Záhony életében a „nagy (ki)ugrást” az jelentette, amikor 1945-ben ismételten csupán határállomás lett belőle, ám az akkori országvezetés e települést szemelte és választotta ki a magyar-szovjet vasúti áruforgalom átrakási helyéül. (A kibontakozó, s a történelmi szükségszerűségből is egyre inkább bővülő szovjet-magyar vasúti kereskedelem ugyanis megkövetelte, hogy a Szovjetunióban szokványos úgynevezett széles nyomtávú sínpályán érkező áruféleségeket átrakják.) Záhonyban az első széles nyomtávú vonalat 1946-ban építették, s közben az állomást is fokozatosan bővítették, de előzőleg újjáépítették a háború idején lebombázott hidat. Az átrakó-pályaudvar fokozatos bővítésével és a szállítási áruvolumen fokozatos növekedésével párhuzamosan látványos egyéb beruházások is megvalósultak: 1948-ban adták át például a Gerő-telep ikerházait, amelyeket a nagy számban betelepülő vasutas családok kaptak lakhelyül.  Alig egy emberöltő kellett tehát ahhoz, hogy a Tisza-menti apró községet Közép-Európa legnagyobb és legkorszerűbb szárazföldi kikötőjeként emlegessék. Záhony nevét a néhány évtized alatt évi húszmillió tonna áru fogadására és átrakására alkalmas vasúti csomópont tette országosan és a határainkon is túl ismertté.

A Záhonyt várossá nyilvánító oklevelet 1989. április 3.-án az akkori miniszterelnök, Grósz Károly adta át Borbély Károly tanácselnöknek. Ettől kezdve van címere és zászlaja a városnak. Ennek különlegessége, hogy Záhony az első magyar város, amelynek címerében vasúti motívum található. A pajzs alakú címer alapszíne a kék, a felső mezőben mozdonykereket közrefogó két madár, az alsó mezőben a Tiszát jelképező ezüstszínű hullámok. A címert Hérics Nándor képzőművész tervezte.

Nevezetessége:

  • Református Templom Cím: 4625, Záhony Petőfi út

A záhonyi református templom egy alig felfedezett csodálatos építészeti kincs, amiről igazából írás, irodalom nem emlékezik meg. A megjelentekben sok műemlék jellege miatt kap rövid említést. Kevés anyag maradt fenn, amihez különböző okok miatt nem volt könnyű hozzáférni. Záhony Trianon előtt az Ungi Református Egyházhoz tartozott, ott volt minden irat. Az elcsatolás után igyekeztek megsemmisíteni mindent az oroszok, ami agyarországra emlékeztette őket. A reformáció előtt Csappal együtt a kisráti, illetve a császlói római katolikus plébániához tartozott. 1618 -ban azonban a salamoni református egyháznak volt leányegyháza. A reformáció előtt korán behódolt községnek már a XVII-XVIII. században fatemploma és faharanglába volt, mely a településsel együtt a Tisza árterületében feküdt. A gyakori árvizek miatt1770-ben a templomot szétszedik, és védettebb helyen építik fel. Ugyanekkor a falu is továbbköltözik a Tiszától. (Erre vall az ,,Ócska falu” elnevezés is.) A templom „romladozott” fatornyában két harang volt: ’’ A nagyobb 275 font, illy felyül való írással: A Záhonyi Reformáta sz. Ekklésia öntette a’ maga költségén 1794. A’ kisebb113 font, illy felülirással: Isten Ditsőségére öntette a’ maga költségén maga számára 1778.

A 8 öl hosszú és 3 és fél öl széles fatemplom azonban rozogasága és szűk terjedelme miatt többé nem felelt meg a megszaporodott gyülekezet igényeinek, egy új kőtemplom építésének gondolatával foglalkozik az egyház, sőt az önállósulás eszméjét is latolgatja. Ez azonban igen nagy feladat volt, mert Záhonyban ekkor zár alá került a templom s csupán magán istentisztelet gyakorlására szorult a hívő sereg. A nyílt szolgálat helye Salamon, a mater volt, melyet azonban a gyakori árvizek miatt alig látogathatott a filia népe. Ez időben Nagy György és Tóth András tiszasalamoni lelkészek gondozása alatt van a gyülekezet., mely ekkor (1786) 347 lélekből állt. A záhonyiak szorult helyzetükben a koronához fordulnak. II. József meg is hallgatja őket és segítséget nyújt. Záhony tehát elszakadt Salamontól, s mint az Egyetemes Névtár is jelzi, 1792-ben már, mint anyaegyház szerepel a traktusban, Győröcskével társítva. Hozzákészülődik kőtemplomának építéséhez. A templom 1805-1817-ig készült késő barokk jellegű copf stílusban. A copf stílusra jellemzően a pompa és hatás további fokozását látjuk XV. Lajos korában egy olyan kifejezési módnak, amelyet gúnynéven rokokónak, vagy copfnak (hajfonat) neveznek. Ebben nem józan szerkezeti építés, hanem festőiség és díszítés a fő feladat, meglepő, hogy ez a kor – kimerítve mindent, amit eddig Európa művészlelke alkotott, – ismét visszatér keletre, ahonnan új erőt akar meríteni szeszélyes kicsapongásaihoz. Jellemzője, hogy már nem részarányos, mint a barokkban, hanem felemás, aszimmetrikus. A templom egy 1863. évi tűzben annyira leégett, hogy csak a falai maradtak meg. 1864-65-ben emelték a 32 méter magas tornyát, amely szintén copf stílusú és zsindelytetős. Ugyanakkor megújították a templomot is. A zsindelytetőt tűzveszélyessége miatt 1894-ben bádogtetőre cserélték, amelyet 1925-ben felújítottak újabb bádogtetőre. A toronybejárat fölött egy kőtáblán ezt olvassuk:
„AO 1809 BÁTFÁN LAKOZÓ NS ÉS NZS cc BOSNYÁK PÁL ÚR EZEN TEMPLOMRA ADOTT 400 Rfor.”

A templom mennyezete kazettajellegű, egyszínű kékre festett, sík deszkából készítették. A rajta lévő aranyszínű csillagok az égboltot jelképezték. Ha a templom közepén állunk, és felnézünk, egy gyönyörű festett képet láthatunk, ami jól elkülönül a kazettás mennyezeten. A színe tört fehér, kör alakú, kalász és szőlőfüzér kerettel. A kalászt és a szőlőfürtöt szinte kivétel nélkül együtt alkalmazták, ábrázolták. A Bibliában József történetében, ill. a fáraó álmában bukkan fel először a kalász jelképesen. (1Móz.41) A református szimbolikában a kalász az úrvacsorai kenyeret ábrázolja, de jelenti a feltámadást is, mert a romlandóságra elvetett magból új élet fakad (1Kor.15,42). Református értelmezés szerint a szőlőfürt Krisztus vérére emlékeztet, ill. az úrvacsorai bort szimbolizálja, azonban a két jelkép aránylag újkeletű a református egyházművészetünkben. A körben egy lantot látunk, a felső jobb ágán egy világoskék szalag van megkötve. A lanton egy könyv van kinyitva, amely mindig a Bibliát jelképezi. A lant alatt egy pálmaág, ami máig élő szimbólum, mint diadalmi jelvény. Megjelenik a pálma, mint az élet fája a Paradicsomban. Ha bármelyik református templomban járunk, azt látjuk, hogy a fal fehérre, vagy valamilyen halvány színre van meszelve. Csak néhány templomban látjuk, hogy a mennyezet tarka színekben pompázik, ami kifejezetten magyar szokás. A fal színe korábban mindig fehér volt, most kapott egy halvány drapp árnyalatot. Három ablak van a belső térben a copf stílusnak megfelelő formában. A templom központjában áll az a szék, ahonnét Isten Igéje elhangzik, ez a szószék. E fölött van a hangvető, amelynek a rendeltetése az, hogy a lelkész hangjának irányt szabjon. Előnye még, hogy világító testeket lehet rajta elhelyezni. A szószék feljárója szabja meg a lelkipásztori szék, a Mózesszék helyét. Valamennyi gazdag díszítésben, a copf stílushoz igazodva készült.
Az Úr asztala közvetlenül a szószék előtt van. Körülötte tágasabb a térség, ahol az Úrvacsoraosztás, konfirmáció, keresztelő és egyéb ünnepségek
végbemennek. Az asztal egy kerek alakú kő lapon helyezkedik el pontosan középen. A láthatóság és hallhatóság szempontjából jó, hogy kb. 15cm-rel van magasabban a padozattól. Az asztal lapját egy nagy alapú fehér -, ill. egy bordó bársonyterítő borítja. Ha az asztalról levesszük azokat, meglepően szép látvány tárul a szemünk elé. Három oszlopos láb tartja az asztal lapját. Köríve mintha arany levelekkel lenne kirakva. Közepén még jól látható rajz van: egy kehely, és egy kenyérszelet tányéron. Szöveg is olvasható:
A HÁLÁTADÁSNAK POHÁRA? MELLYET MEGÁLDUNK AVAGY NEM A KRISZTUS VÉRÉVEL VALÓ KÖZÖSSÉGÜNK-É? A KENYÉR, A’MELYET A’ KRISZTUS VÉRÉVEL VALÓ KÖZÖSSÉGÜNK-É? A KENYÉR A’MELYET MEG-SZEGÜNK AVAGY NEM A KRISZTUS TESTÉVEL VALÓ KÖZÖSSÉGÜNK-É?”

Az asztal alatt egy kis szekrényke található, (amely most két kupát őriz.) a színe világoskék , a rajta lévő díszítés és a virág aranyszínű. A templom belső elrendezésénél nagy figyelmet fordítottak a padok elhelyezésére is. A 9×20 méteres belső térben 340 ülőhely van. A szószéktől balra ülnek kisebb helyen a férfiak, jobbra pedig nagyobb helyen a nők. A szemben lévő padokat régen ,,urak széké”-nek nevezték, ma már itt gyakrabban gyerekek ülnek. A karzatok azért épültek, hogy még többen elférhessenek egy-egy alkalommal. A szószék mindkét oldalára építették, hogy jól láthassák az igehirdetőt. Az orgona is itt kapott helyet. A záhonyi református templom orgonáját Kerékgyártó István építette 1910-ben 6 változattal. A Tiszakönyök -ben máshol is találkozunk a nevével:
Eperjeskén 1906 -ban épített 6 változattal, Mándokon 1904-ben 9 változattal, Lónyán 1903-ban 3 változattal. Kerékgyártó Istvánnak debreceni műhelye volt, Erdélyben is épített 23 orgonát. A templom felújítási munkálatait a Presbiteri Jegyzőkönyvben nyomon követhetjük. torony műemlékjellegét lényegesen befolyásolta a második
világháborúban kapott súlyos sérülés, majd az ezt követő szakszerűtlen helyreállítás. A háború alatt a torony faszerkezete ledőlt, a bádog átlövöldözve, a fal felső része megrongálódott. A helyreállítást gyenge szakértelemmel végezték az egyébként is hiányos anyagkészletből. A fal alacsonyabb lett, a toronysisak sem az eredeti stílusban lett helyreállítva.

1990. május 20-ra az egész tetőszerkezetet lecserélték Varga Sándor lelkipásztori szolgálatának idején. (két holland lelkipásztor jelentős anyagi támogatásával.) 1991-ben elkezdődhetett a templom külső falának felújítása. Látványosabban 2000-ben szépült ujjá a bádogtető és a külső vakolat festésével Molnár Elemér irányításával. Azóta belülről is fokozatosan újul, szépül a belső tér. A fűtés bevezetése után visszateremtődtek az eredeti színek: a fakazettás menyezettől egészen a padok színéig. Mostanra teljesen kicserélődött a templom belső burkolata, úgy, hogy a műemlék jellege megmaradjon. Büszkék lehetünk egyetlen műemlékünk mai állapotára, nemcsak mi, református lelkek, de az egész Záhony város lakói is.

  • Római Katolikus Templom, Harangláb Cím: 4625 Záhony, Petőfi út

 

  • Görög Katolikus Templom Cím: 4625 Záhony, Szebecse út 1.

 

  • Tájház Cím: 4625 Záhony, Ady Endre út 74.

A polgármesteri hivatal 1998 -ban építette újjá a megye népi építészetének egyik legszebb épületét, az Ady Endre u. 74 szám alatt. A cél az volt, hogy az egyre városiasodó Záhony múltjából egy kicsiny szeletet megmentsenek az utókornak. A ház alkalmassá vált egy állandó néprajzi kiállítás bemutatására, jól lehet az eredeti berendezési tárgyakból csak néhány bútordarab és használtai tárgy maradt fenn, ám a hagyományszerető városlakók és muzeológusok a környékről összegyűjtötték a berendezéshez hiányzó hiteles darabokat. A hagyományos elrendezésű kőoszlopos. oldaltornácos, felső csonkakontyos, cseréptetős ház 1895 körül épült, s bár többször gazdát cserélt a tulajdonosok alig változtattak rajta. Kár, hogy a ház “erényét”. a konyhában lévő szögletes kemencét a bl sarkában rakott spórral nem sikerült hitelesen helyreállítani. A lakóházat az 1930 -as éveknek megfelelően rendezték be, helyiségei földpadlózatosak, a falak kívül-belül fehérre meszeltek. Az épület bútorzata felszereltsége középparaszti szintre utal: igényesen megmunkált esztergált karnisok, fogasok, függőlámpa, komód, családi fotók, üveg és kerámiák, butellák, csészék találhatók benne, a hagyományos bútordarabok között a komód épp úgy dísze a háznak, mint a karos láda, valamint az úgynevezett amerikásláda. A díszítőelemek között szép darabnak számít a tükör, a házi áldás, a háziszőttes abrosz és a gyári készítésű törökmintás ágyterítő. A ház legfőbb ékessége a porcelán festett függőlámpa. A konyhában, a stelázsin láthatók a mindennapi konyhai eszközök és edények. A kis szobában időszaki kiállítás keretében mutatják be a kenderfeldolgozás és vászonkészítés eszközkészletét. Látható itt gereben, fonalgombolyító, rokka, talpas guzsaly, egy felvetett szövőszék és a kész házi vászon is.

  • Főtéri Díszkút

1988 ban épült mészkő-bronz alkotás, melyet Kampfl József budapesti szobrászművész készített. A kút a város főterén helyezkedik el, ékesítve ezzel városunkat.

 

  • Kelet Kapuja Emlékmű

Az emlékmű 1986 -ban lett átadva. A szobor Marosits István szobrászművész alkotása. Szimbolikus vasút-emlékmű. 8 méter magas beton, 200 cm épített domb, lépcsős fel és lejárókkal, padokkal.

 

 

 

  • I. II. Világháborús Emlékmű

A Petőfi parkban található II. Világháborús emlékművet Schmidt Sándor vásárosnaményi népi iparművész fafaragó munkáját 1994 -ben avatták. Míg a 20-as években, Győröcskével közösen állított második világháborús turulmadár alakú emlékművet 2001- rekonstruálták.

Közérdekű adatok:

Polgármesteri Hivatal

Cím: 4625 Záhony, Ady Endre út 35.

Telefon: 06 45/ 525-528

E-mail: zahony@zhnet.hu

Forrás: www.zahony.hu

Vélemény, hozzászólás?