Tiszabercel

Ország: Magyarország

Tiszai szakasz: Felső – Tisza

Település leírása:

Tiszabercel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Rétköz nyugati részében található. Észak felől Sárospatak külterülete, keletről Paszab, délről Buj, nyugatról Gáva határolja. A település maga a Tisza bal partján található, de határát majdnem pontosan kettévágja a folyó. Területe 3.138 kh, a földek minősége iszapos, illetve fekete homok. A bal parti rész jellegzetesen felső tiszai: agyag és vályogtalaj. A lakosság száma jelenleg 2090 fő, az emberek többsége mezőgazdálkodással foglalkozik. A gazdálkodás középpontjában a búza, kukorica, napraforgó és a szálastakarmányok termelése áll, az állattartás középpontjában a szarvasmarha, sertés és baromfi.
A település neve: törzs illetve népnévi eredetű falunév. A neves kutató, Győrffy György véleménye szerint a duktátusi területen (Nógrád, Szabolcs) idegen nyelven neveztek \” Bercelnek \” egy bolgár néptöredéket amely a magyarsághoz csatlakozott. A Tisza előtag földrajzi nevére utal. Mai nevét az 1898. évben hozott IV.t.c.2§-a alapján kapta. 1335-ben a Bogát – Radvány nemzettségből származó izsépiek birtokába került. A XIV. sz. utolsó harmadában az Olasz család és az Izsépi utódok osztoztak Bercelen. 1371-ben kettő is van belőle: Egyházas Bercel és István fia Bercel. Az Olasz család nevét nevezték Egyházas Bercelnek, az Izsépi-részt István fia Bercelnek. 1371-ben Báthory László pert indított, hogy megszerezze Olasz Jakab birtokait. A per vége az lett, hogy az országbíró Olasz Jakab és felesége kezében hagyta a birtokokat. Olasz Jakab megváltoztatta nevét a Berczeli vezetéknevet vette fel. 1416-ban Zsigmond király közreműködésével Bulyi Lőrincz, Berczeli Jakab gyerekeinek Miklósnak, Györgynek és Erzsébetnek adományozta Berczelt és Jánostelket. 1488-ban Berczeli Pál kezébe került Egyházas Berczel. Berczel történetében a Bessenyeiek is rendkívül fontos szerepet játszottak. A Bessenyei család a XIII. századi szlovák nemzettségből kiváló egyik ősi ág, amely 1322-ben megszerezte a heves megyei Bessenyőt. Ennek a nemzettségnek a sarja Márk akitől a Bessenyei család származik, ősi fészkük (Nagy) Bessenyő volt. Bessenyei család házasodás útján került a Felső-Tisza vidékére, így Berczelre is a XV-XVI. sz. fordulóján amikor Bessenyei György feleségül vette Berczeli Helénát (1502). Heléna egyetlen testvérének Jánosnak két leánygyermeke született, Orsolya és Kata s ezzel a Berczeli nevet viselő családnak magva megszakadt. Nem tudjuk, hogy a Bessenyei család mikor helyezte át rezidenciáját Bercelre.
A Bessenyei család tagjai közül az egyik kiemelkedő személyiség Berczel történetében Bessenyei György (1747-1811).Ifjú korában Mária Terézia testőrségében szolgált. Költő és egy új művelődési korszak a felvilágosodás megteremtője volt. 1773-ban megválik a testőrségtől és a Magyar Református Egyház követe lesz Bécsben.1779-ben áttért a katolikus hitre. A királynő jutalmazásképpen kinevezte címzetes kormányőrnek. Mária Terézia halála után Bessenyei György hazatért berczeli birtokára. 1787-ben végleg Puszta-Kovácsiba költözik. Itt élt és gazdálkodott élete végéig. Tiszabercel társadalomszerkezete rendkívül színes skálát mutat. A XVIII. XIX. sz. fordulóján a nemesség számaránya rendkívül nagy volt. A legnagyobb földesúr a jászói konvent volt 22 jobbággyal és zsellérrel, mellette több jobbágytartó köznemes, s még ezeken kívül jó néhány jobbágytalan kisnemes is gazdálkodott. A XX. század elején a falu magyarnak számított. Származásukat tekintve azonban csak a régi gazdákat nevezhetjük magyaroknak, ők elkülönültek a többiektől, akik sváb, tót és ruszén jövevények voltak.
Nagygazdáknak volt tekintve: Okolicsányi Lajos, Orosz Endre, Déry Pál. A svábok házasodás útján kerültek be a faluba, de már beszélték a nyelvünket.
A tótok (Iváncza, Csicsvári, Andrikó, Hullár, Ocsenás) mezei munkásként, drótostótként, vagy a Tisza-gát építésére jöttek. A ruszinok (Humicsku) \” szálas tót \”-ként jöttek.
A neve és hite elárulta, hogy ki milyen származású. A magyarok Farkas, Vass, Görömbey, Hegedűs, Varga, Szűcs, Bodnár, Liszkay, Gönczi, Kövér, Zsíros, Fekete, Bíró vagy hasonló nevűek voltak, s egytől egyig reformátusok voltak. A tót és sváb származásúak római katolikusok voltak, a ruszinok pedig görög katolikusok. A római katolikusokat tótoknak, a görög katolikusokat pedig oroszoknak nevezte a falu népe. Voltak zsidók is a faluban akik többnyire kereskedők voltak.A lakosság túlnyomó többsége azonban református volt. A 140-150 cigány a falun kívüli vályogvető gödör melletti ( ma a bányató melletti rész ) \” putrikban \” lakott. A legműveltebb ember a faluban a pap, a jegyző, a tanító volt és ezek családtagjai. A legmagasabban iskolázott ember a pap volt. Az iparosok is az \” intelligenciához \” közelítőnek, vagy tartozónak számítottak. A segédjegyzők, írnokok azonban iskolákból kimaradtak vagy kicsapottak voltak. A földek a faluban állandóan aprózódtak. Akiknek már két holdas földjei voltak, az \” jó gazdának számított. Voltak olyan családok is akiknek a földjükön 3 sor krumpli fért el hosszában. Háromnyomásos gazdálkodás folyt a három nagy dűlőben. A földművelésen kívül marhatenyésztésből éltek a lakosok. Szabad legeltetés volt. Gulyás őrizte a marhákat. Ló kevés, sertés és juh sok volt.
A halászat engedélyezve volt, de általában a szegények és a lusták halásztak. Iparosok is éltek a faluban.3 zsidó iparos volt valamint egy egy géplakatos,  két kovács, egy kerékgyártó, egy szabó, egy ács, egy borbély és két hentes. A Tisza szabályozásának következtében gátakat építettek így csökkent az árvízveszély. Lecsapolták a mocsarakat. 1860-70 között megépítették a Belfő csatornát Bezdédtől Tiszabercelig és hozzá a 22 mellékcsatornát. 1879-1882 között megépítették a Lónyay – övcsatornát. Megyénk legrégebbi közüzemű szivattyútelepe a tiszaberceli.A zsilipek és a szivattyútelepek feladata a belvízek elvezetése volt. 1983 – ban a szivattyútelepet műemlékké nyilvánították. Másik nevezetesség volt Tiszabercelen a Téglagyár épülete,melyet a 80-as évek végén leromboltak, csak a kémény maradt épségben.A 90-es évek végén azonban ezt is lerombolták.Sok családnak nyújtott biztos megélhetést a gyár, amíg üzemelt. A szájhagyomány útján terjed, hogy Bercel 7 dombra épült, ugyanúgy mint Róma. Ezek a következők: Sárga – domb, Templom – domb, Rácz – domb, Rigó – part, Szőlős – domb, Boronkay – domb és a Bessenyei – domb. Bizonyos ásatások során kiderült az is, hogy már a kőkorszak idején is laktak itt emberek valamint a réz bronz és vaskorszak idejében már fejlett emberi kultúra volt itt. Az oktatás a Bessenyei emlékházban kialakított tanteremben zajlott. Az elemi iskola 6 osztály volt s a gyerekek délután is jártak iskolába.A mai általános iskola 80-as évek elején épült. A kultúrát a faluban a vallásos esték jelentették. Falukönyvtár is működött a községházán de, népszerűsége nem volt nagy. Karácsonykor és húsvétkor népszínműveket adtak elő. Szórakozási lehetőség a bál volt, majd később az 1949-ben épült mozi. Ez a rendezvény mindig más háznál volt.
Azóta már jelentős változások mentek végbe. Változatos rendezvények, kulturális események színesítik a község lakóinak életét. Évek óta rendszeresen megrendezik például a Bessenyei Nyelvész Versenyt és a Bessenyei – emlékestet, a község híres szülötte Bessenyei György tiszteletére. A május elsejei majális, valamint a május első hétvégéjén megrendezésre kerülő mezőgazdasági kiállítás és vásár szintén fontos esemény. Ugyanakkor nagy népszerűségnek örvend a Pünkösdi lovasnap, melyet harmadik alkalommal rendeztek meg. Ezen a napon a változatos programok mellett egy régi népszokást is felelevenítenek: a pünkösdi király választást. Szintén harmadik alkalommal rendezték meg az idén augusztus második hétvégéjén az Országos Halászléfőző-versenyt melyet a gátszínházi nap előzött meg. Minden évben decemberben kerül megrendezésre a Sportbarátok napja. Ezek a rendezvények, események bizonyítják, hogy mennyit fejlődött a község szellemi és kulturális élete az utóbbi években. De az infrastrukturális fejlődés is jelentős volt. A szennyvíz hálózat kiépítése, a telefon és a gáz bevezetése nagy nagy mértékben megkönnyítette a lakosság életét. Egy új egészségházzal, könyvtárral és öregek otthonával gazdagodott a község, valamint kibővítették az általános iskolát is és az utak rendbetétele is megtörtént. A helyi önkormányzat mindent megtesz azért, hogy Tiszabercel minél magasabb színvonalra emelkedjen. 1999-ben megalakult a Barátok Tiszabercelért Egyesület, mely szintén nagy mértékben hozzájárult a község felemelkedéséhez. Az egyesület egyik alapító tagjától Garainé Nagy Évától kapta Tiszabercel a községi zászlót melyen a címer található.

Nevezetessége:

  • Bessenyei emlékház

Egészen az 1980-81-ben történt műemléki kutatásokig élt Tiszabercelen az a néphagyomány, hogy nem a jelenlegi Emlékház a költő szülőháza, hanem az annak közelében álló egyszerű parasztházban született Bessenyei György. Erdész Sándor néprajzkutató vizsgálódásai azonban kiderítették, hogy az utóbb említett épület a XIX. században épülhetett, így semmi esetre sem lehet a költő szülőháza. Valószínű, hogy azt a házat tartotta a hagyomány Bessenyei szülőházának, melyben egy 1843-as összeírás szerint egy Bessenyei Anna nevű nemesasszony lakott.
A Szabolcs-Szatmár megye műemlékei című topográfia a jelenleg is álló kúria építését 1720 körülre teszi, s úgy véli, hogy az a Bessenyei István 1668. évi végrendeletében említett udvarház helyén épült. A végrendelet így hangzik: „… Udvar hazamat magam épitettem Fundamentumtul fogva… tehát az meg nevezett Berczeli Udvar házamat… is hagyom Feleségemnek, mivel ő véle kerestem…”
Erdész Sándor a már említett műemléki kutatásai során más megállapításokra jutott: szerinte az 1720 körüli datálásra alkalmat adó barokkos oromfal és párkánydísz nem az épület szerves része, hanem csupán utólagos hozzáépítés eredménye! Erre utalnak a párkányba, az utcai oromfalba valamint az alapfalba beépített 1752-es évszámos téglák, amik az ekkor történt jelentősebb átépítés idejét jelzik. A költő ekkor 5-6 éves lehetett, ami alapján feltételezzük, hogy ebben a házban született.
Széll Farkas, aki 1890-ben jelentetett meg kötetet a Bessenyei családról, így ír ezen időszakról: „Gyermekkora a kis Györgynek, sőt ifjúsága is jó részben, e ház falai közt folyt le; még akkor szülei meglehetős jólétnek örvendettek, gazdasági tiszteket, hajdúkat tartottak, szakács látta el az úri szék alkalmából rendszerint egybegyűlt vendégek asztalát, kik azonkívül is sűrűn keresték fel a hagyományosan vendégszerető udvarházat.”
Erdész szerint a Bessenyei udvarház barokkos átalakítását a költő édesapja, Bessenyei Zsigmond végeztette el. Bessenyei Zsigmond ebben az időszakban Szabolcs megyei szolgabíró, majd táblabíró volt. Jómódjáról, bőkezűségéről tanúskodik az a tény, hogy 1744ben kijavította a romladozó református templomot is. Saját udvarházának átépítését két dolog is indokolta: egyrészt az épület állaga leromlott, renoválásra szorult, másrészt szükségesnek tartották a kor ízlése szerinti barokkos átalakítást. Korocz József helybéli református lelkész 1915 körül írt, egyháztörténetet feldolgozó kéziratából tudjuk, hogy az épület mellékfalaiból az 1912-es átalakítás során 1745-ös datálású téglák is előkerültek, ami azt bizonyítja, hogy az udvarház a költő születésének idején (1747-ben) már állt. Erdész Sándor szerint azonban ekkor csak egy kisebb átalakítás történhetett, amikor is mindössze egy ajtónyílást helyezhettek át (valószínűleg a nagyobbik szoba ajtaját tették a tornácra).
Az épület eredeti építésének idejét a műemléki kutatások alapján Erdész Sándor az 1630-as évek közepe tájára teszi, de az építtető személyét nem Bessenyei Istvánban feltételezik, aki a már említett végrendeletet írta, hanem a költő ükapját, Bessenyei Boldizsárt (1599-1652) nevezi meg. Feltételezését arra alapozza, hogy ő volt az, aki – gazdag ember lévén – birtokait jelentősen növelte. Az 1630-as években újjáépíttette a helyi református templomot, sőt 1634-ben egy új harangot is csináltatott. (Ez az ún. „Boldizsár-harang” egészen 1944-ig szolgálta az egyházat, mígnem a visszavonuló németek a templomot felrobbantották, s a harang is darabokra tört.) Az udvarház építésének idejét Erdész a Bessenyei Boldizsár első házassága (1633) utáni évekre (1635-36) valószínűsíti, amit a falakban talált kézzel formált, üvegszerűre kiégetett téglák anyaga és méretei, a mészhabarcs kötőanyag és a technikai megoldások alapján feltételez.
Akár a műemléki topográfiában szereplő Bessenyei István, akár a költő ükapja, Bessenyei Boldizsár építette is a XVII. században az ősi családi udvarházat, biztosnak látszik, hogy a jelenleg is álló épület ugyanaz a kúria, s nem az annak helyén a XVIII. században épült másik udvarház!
S még egy – elég hosszú ideig élt – tévhitet oszlattak el az 1980-as évek elején végzett épület-kutatások: ez az udvarház külső megjelenése és formája, amit egy 1890-ben a Vasárnapi Újságban megjelent rajznak köszönhettünk. Itt ugyanis a művész „Bessenyei György szülőháza Berczelen” címmel egy magas, meredek hajlású tetővel ellátott, mindössze három boltívvel rendelkező tornácos épületet ábrázolt, amiből az utókor arra következtetett, hogy a negyedik boltív a századfordulón folytatott épületbővítés eredménye. Nos, a kutatások során kiderült, hogy az udvarház jelenleg is ugyanolyan alapterületű, mint volt az építés idején, semmilyen bővítésnek nincs nyoma. A múlt század végén készült rajz tehát nem hiteles, hanem a valóságot átértékelő művészi alkotás.
A Bessenyei család tiszaberceli tagjainak családfáját a XIX-XX. századból alig ismerjük. A XIX. század eleji nagy református egyházi építkezések (tanítói lak és iskola, majd prédikációs ház építése, a templom renoválása) donátorai között ott találjuk Bessenyei Anna (1767-1859) s a költő unokaöccsei, Csoma László és Csoma Sándor nevét. Úgy tudjuk, hogy a költő testvére, Csoma Józsefné Bessenyei Mária (1808-ban Tiszabercelen) még a Bessenyei házban lakott, azt tőle László és Sándor fiai örökölték. De Tiszabercelen lakott még Bessenyei József is ( a költő László nevű tervérének a fia), továbbá Bessenyei András (valószínűleg a költő Zsigmond nevű testvérének az unokája), aztán egy másik Bessenyei Anna, akinek 1836—ban Rozália nevű leánya született. Nem tudjuk, hogy Tiszabercelen ki volt az utolsó Bessenyei, hogyan és mikor került a Bessenyei udvarház az Inczédi család, majd Groák Sándor tulajdonába.
Egy 1843-as összeírás szerint a ház, amiben Ns. Bessenyei Anna lakott, vert falú, nádfedeles, deszkapadlásos épület volt, míg a Csoma Sándoré (a mai Bessenyei udvarház) fenyőzsindelyes, deszkapadlásos épület. Utóbbihoz tartozott még egy zsindelyes cselédház, egy szintén zsindellyel fedett istálló, egy nádtetős, paticsfalú szekérszín, disznóakol, tengerikas és zsindelyes pince. Kovács- és pásztorház egészítette ki a birtokot, valamint a Tisza túloldalán egy paticsfalú, nádfedeles istálló.
Az 1810 körül jelentősen átalakított épületet vásárolta meg a helyi református egyház 1912-ben. Az adás-vételről a presbiteri jegyzőkönyvben a következők olvashatók: „Lelkész bejelenti, hogy az Inczédi-féle belsőséget a presbitérium és a közgyűlés előzetes megbízása és felhatalmazása alapján 14 000 kor. vételárért a kis cselédházzal együtt megvették. Groák Sándorné eladóval az ideiglenes szerződést megkötötték, 1000 kor. foglalót adtak és a végleges szerződés megkötésére s a vételár kifizetésére f. évi ápr. elsejében állapodtak meg…”
A vásárlás évében ismét átalakított épület hátsó részében kapott helyet a ref. elemi iskola, amely egészen az iskolák államosításáig itt működött, majd az 1960—as évek végéig – most már mint általános iskolában – tovább folyt benne a berceli gyerekek oktatása. 1969 tavaszán újabb átalakítás eredményeképpen az épület egyik részében óvónői lakást, a másikban „Bessenyei György emlékszobát” alakítottak ki, mellyel új fejezet kezdődött az udvarház történetében.
Az állami tulajdonú, de a helyi tanács kezelésében lévő épület az 1970—es évek végére igen rossz állapotba került, s kezelői jogát 1978-ban a Megyei Múzeumok Igazgatósága kapta meg. Az udvarház eredeti, tehát vélhetően XVII. század közepi állapotának visszaállítását a Sóstói Múzeumfalu építőbrigádja végezte el 1981-82-ben Erdész Sándor múzeumigazgató irányításával. A felmérési és kiviteli tervek Jandekné Borbély Edit, a tüzelőberendezés tervei Balassa M. Iván és Sisa Béla munkái.
Mind a helyreállítási terv, mind pedig a berendezés elkészítéséhez alapvető szempontként szolgált az a tény, hogy a Bessenyei-ház a népi építészethez tartozó műemlék. Nyárády Mihály néprajzkutató munkáiból kiderül, hogy a nyírségi udvarházak (rezidenciális házak) az egyszerű, háromosztatú parasztházból alakultak ki. Ezekben a középső rész volt a konyha, amelyik pitvarra és füstházra tagolódott. Az utca felől volt a nagy szoba, az udvar felől pedig a hátsó szoba. E háztípus úgy fejlődött tovább, hogy kétmenetesnek építették, vagyis az utca felől két szoba, esetleg a hátsó udvar felől is még két szoba helyezkedett el. A Bessenyei-ház csak az utca felől kétmenetes (szoba + oldalszoba). Az ilyen épületekben a fűtést még egyetlen központi fűtőhelyiséggel meg tudták oldani, ugyanis a füstház fölött magasodó szabad kémény 3-4 helyiség tüzelőberendezésének füstjét is el tudta vezetni.
A Bessenyei-ház központi része ugyancsak a konyha (pitvar + füstház). Különös és egyedülálló benne az, hogy a konyha és a hátsó szoba közé belső folyosót iktattak be, ami viszont már az úri építkezés hatását tükrözi: a kastélyoknak, kúriáknak ugyanis több kijáratuk is volt, s itt a folyosó az épület mögötti parkba vezetett.
Mindezek figyelembevételével az 1981-82-es felújítás alkalmával az épület külsejét és utcai részét az eredeti, tehát a XVII-XVIII. századi állapotának megfelelően állította helyre a múzeumfalu építőbrigádja, viszont a hátsó részben meghagyták az 1912-ben kialakított nagyméretű osztálytermet, amit az átalakítás után a tiszaberceli tanács könyvtár céljaira kapott meg.
Jelenleg az épület utcai részében Bessenyei-emlékkiállítás látható, a hátsó, nagyméretű helyiségben házasságkötő terem működik.

  • Szivattyútelep

Megyénk legrégebbi gőzüzemű szivattyútelepe Tiszabercel és Paszab határában épült.
A látogatót ma is lenyűgözi a régi gépészektől örökölt, gondossággal karbantartott gépek látványa és egy-egy mindenre kiterjedő figyelemmel kidolgozott, sokszor szellemesen egyszerű, de mégis hatásos műszaki megoldás. Azt is el kell képzelni, hogy mit jelentettek ezek a ma megcsodált gépészeti berendezések építésük idején azoknak az embereknek, akik többsége még talán semmiféle gépezettel nem került kapcsolatba.
A tiszaberceli gőzgép szivattyútelep az új elektromos szivattyútelep üzembe helyezéséig üzemelt folyamatosan (1968.), de 1970-ben üzemelt utoljára. 1983. évben műemléki védettséget nyert.
A gőzüzemű  szivattyútelep építése
A szivattyútelep építését, zsilipek építése előzte meg. A Társulat elhatározta, hogy Bercelen zsilipet épít. 1858-ban megépült Bercel és Paszab községének határában az ún. paszabi kőzsilip, kockakövekből, melyet a víz csakhamar annyira megrongált, hogy helyette újat kellett építeni. Így készült el a berceli fatiltós zsilip 1864-ben. Még ugyanebben az évben az árvíz elsodorta. 1865-ben egy újabb kőtiltó épült, azt az 1868. évi árvíz tette tönkre. 1870-ben – bár a régi kis kőtiltó még állt – új zsilipet terveztek, helyét a paszabi-berceli határszélen jelölték ki. Ez a zsilip cölöprácsra helyezett 7 láb (2,21 m) vastag betonrétegen készült, faragott kőből, küszöbe a Tisza 0 vize alatt volt 0,53 m-re. Két nyílásának mindegyike 7 láb 6 hüvelyk (2,37 m). Homlokán olvasható volt elkészültének évszáma: 1872
A zsilip terveit Meiszner Ernő társulati mérnök készítette, a kapufelhúzó szerkezet gépezetét a GANZ-féle vasöntödében gyártották. A vaskapuk terve a Schlick gyártól származott. Felülvizsgálatára 1873-ban került sor, Egert József főmérnök vezetésével. 1874-ben a zsilip megvizsgálására Boros Frigyes főmérnökkapott megbízást. 1904-ben terv készült a zsilip megerősítésére. A zsilip biztonságának növelésére 1908-ban belső zsilip épült, s a két zsilipet 47 méter ellennyomó medencével kötötték össze. Ez a rendszer így alkalmas volt magasabb tiszai külső vízszint nyomásának viselésére is. A zsilipet 1954-ben, a tiszalöki duzzasztógát üzembe helyezése után zárták el véglegesen.
Már 1884-ben létesített a társulat a berceli tiltó mellett egy 50 lóerős gőzgéppel ellátott telepet, melyet a Robey és társa angol cég állított fel. A gőzgép két 0,47 méter átmérőjű, 1m3/sec teljesítőképességű körforgó szivattyút működtetett. Az ehhez fűzött remények azonban részben a gépek szerkezeti hibái, részben a kis vízszállító képesség miatt nem váltak valóra.
Új szivattyútelep építését határozta el a társulat 1892-ben. A javaslattételre szólította fel nyilvános pályázat útján a hazai és külföldi gépgyárakat. 1895-ben a versenytárgyalásra három pályázat is érkezett, mindannyi a legjelesebb hazai gépgyáraktól. A véleményező bizottság az 1895. augusztus 29-i határozatával a Schlik és Láng gépgyárak együttes ajánlatát fogadta el. 1895. szeptember 01-én a társulat és a gépgyár megköti a vállalkozási szerződést. (A társulat nevében gróf Török József miniszteri biztos)

A szerződésben a gépek költsége 102 809 forint és 60 krajczár vállalati átalányárral, az épület költség-előirányzata 38 643 Ft 62 krajczár-ral tételes elszámolási kötelezettséggel szerepel.

A teljesítési határidő: 1896. március 16.

Kikötések:

kötbér: március 17-től kezdve 10 napig 100 Ft/nap

következő tíz napra 200 Ft/nap

utána 400 Ft/nap

az egy lóerő végzésére 1,85 kg 7000  kalória értékű szénnél több nem fogyhat el. (3,0m3/sec vízszállításnál 4,5 m magasságra) Ha több fogy kártalanítási bírságot köteles fizetni a vállalkozó.

jótállási idő: 3 év.

a fizetési feltételeket megfogalmazzák

a szerződés jogérvényessége után azonnal a vételár 1/10 részét

1895. december 1 napján a vételár 1/5 részét

a szivattyútelep átadása napján további 1/5 részét

a végjárandóság az 1896. nyár folyamán megejtendő felülvizsgálat után teljesen kifizettetik

a szerződés a vállalkozókra nézve azonnal kötelező, a társulatra csak a

“Nagyméltóságú  m.kir. földművelésügyi Miniszter úrnak jóváhagyása után. Az átadási határidő annyi nappal hosszabbodik meg, ahány nappal később történik a jóváhagyás, mint szeptember 10-e.
10 ezer Ft kauciót tettek le készpénzben és újabb 10 ezer Ft-ot értékpapírokban
Az épület
Az építkezés 1895. szeptember 3-án indult meg a Belfő-csatorna torkolatánál, Szokolay Emil főmérnök és Almássy István tanácsos, a társulat igazgató főmérnöke által megállapított helyen. Az épület 1896-ban készült el.
Maga az épület hosszanti nyeregtetővel fedett, oromfalas, eredetileg nyerstégla homlokzatú, a kazánházat és a géptermet foglalja magában. A hosszanti tengelye a Tisza töltésével párhuzamos. Szélessége 11,2 m, hosszúsága 29,9 m. Idővel az épület a kazánház felőli végétől kezdve hosszban 3,20 m-rel kibővítették. A belső teret alul nyitott feszítőműves fedélszékkel fedettek.
Mellette földalatti rókatorokkal összekapcsolt 42 m magas falazott téglakémény áll. A föld alatt 9×9 m-es, a föld felett 4,6×4,6 m-es párkányzattal koronázott négyzetes alapépítményen magasodik a nyolcszögletű, felül hengeres kémény. 1944 őszén találatot kapott, de a Társulat már 1945 tavaszán helyreállította, ez a rész lett hengeres kiképzésű.
A kazánház  és a gőzkazánok
A tiszaberceli szivattyútelep működéséhez szükséges gőzt két darab, a Nicholson gyár által 1896-ban készített kazán biztosította. Ezek Simonis és Lanz-féle szabadalmi rendszerű, sík rostélyos, fekvő, vízcsöves, túlhevítő nélküli stabil kazánok, 1300 kg gőz/óra teljesítménnyel, kondenzátoros tápvíz-előmelegítéssel. A vállalkozók jótállást vállaltak arra, hogy óránkénti egy lóerő végzésére 1,85 kg, 7000 kalória értékű kőszénnel többre nem lesz szükség. A kazánok a vizet egy 1895-ben, Németországban gyártott tápszivattyú segítségével nyerik, részben a csatornából, részben a keletkező kondenzvíz felhasználásával.
A gőzgép
A szivattyútelep rendszerében a meghajtó erőgép a két darab, egyenként 350 LE teljesítményű kondenzációs, ikerhengeres kompaund gőzgép, melyeket a Láng Gépgyár gyártott 1895-ben. A stabil, fekvőhengeres gépek fordulatszáma percenként 96, fajlagos gőzfogyasztása 4 kg/LE/óra, üzemi nyomása 10 atm. A gőzgépek magas nyomású hengerei Collmann-féle szelepes vezérművel, az alacsony nyomású hengerek pedig Trick-féle tolattyúval készültek, a leggazdaságosabb üzemelés biztosítása érdekében.
A szivattyúk
Gőzgépekkel közvetlenül összekapcsolva két centrifugál-szivattyú  üzemel. Gyártotta a Schlick Vasöntöde és Gépgyár 1895-ben. A szivattyú üzemi fordulatszáma 96/min, vízszállító képessége egységenként 3m3/sec. Emelési magassága 4,5. A szívó- és nyomócsonkok belső átmérője 1200 mm. A szivattyúknak összesen 4 szívó- és két nyomócsöve van, ezek átmérője 1000, illetve 1400 mm.
A szivattyútelep létesítésének célja az volt, hogy a társulat a belvízi főcsatornáján lefolyásra kerülő vizeket a berceli zsilip zárva tartása mellett is – tehát magasabb külső vízállásnál – a Tiszába lehessen juttatni. Ez 603 km2 kiterjedésű vízgyűjtő területről érkező vízmennyiség a kor igényeinek megfelelő elvezetését jelentette. A szivattyúk nyomócsöveit a töltés felett vezették úgy, hogy magasabb külső vízállásnál szifonszerűen működtek. Mivel azonban a szivattyúk szívócsöveinek szája a tiszai 0 víz felett 2,50 m-re helyezkedett el, az érdekeltségi terület legmélyebben fekvő laposairól a víz, szivattyúzással nem volt eltávolítható, amit az érdekeltek joggal sérelmeztek. E hiányok kiküszöbölésére a társulat 1901-ben tervet készített a szívócsővel lemélyítésére a tiszai 0 vízszint alá 0,60 m-rel. A munkálatok 1903-ra be is fejeződtek.
Ma, a múzeum kezelője a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, mely nagy gondot fordít arra, hogy megőrizze nemcsak a ma, de a holnap számára is.

  • Római Katolikus Egyháztörténeti Gyűjtemény

A gyűjtemény az egyházközség közel 700 éves történetét mutatja be. A gyűjtemény létrehozásának gondolata nem új keletű. Már 2004-ben, a templom felszentelésének 90. évfordulója alkalmával felmerült egy népi áhítatgyűjtemény megteremtésének gondolata. Megérintett bennünket a múlt, és rádöbbentünk arra, hogy tennünk kell annak érdekében, hogy gyermekeinket, unokáinkat is megérinthesse. Arra gondoltunk, hogy az amúgy is üresen álló plébánia épületben be kellene rendezni egy szobát a berceli katolikusok népi áhítatához kapcsolódó tárgyakkal, ereklyékkel, illetve magát az egyházközség történetét feldolgozó tárlat kialakítása is tervbe jött.
A gondolatot tettek követték. Néhányan összefogtunk s kemény munkával helyreállítottuk a papi dolgozószobát, helyére kerültek a szekrények, tárlók, asztalok, már csak a kiállítandó anyag rendszerezése maradt hátra, amit 2007 tavaszán végzett el Natkó Zoltán.
A kiállítás 2007 évi megnyitása az egyház történetének nevezetes évszámaihoz köthető. A második világháborúban felrobbantott templom újjáépítése kerek 60 évvel ezelőtt kezdődött meg. Az építés a nehéz gazdasági helyzet és az államosítás következtében tíz esztendeig tartott, 1957-ben vagyis éppen 50 évvel ezelőtt fejeződött be. Ezek a nevezetes évfordulók adták számunkra az igazi lendületet ahhoz, hogy a templomban, a plébánián megtalálható értékes anyagból egy szerény gyűjteményt kialakíthassunk, és azt a nagyközönség számára is megnyissuk.

A kiállítás anyaga igen sokrétű. A terembe belépő látogató a középen elhelyezett tárlókon találja az egyházközség történetét bemutató tanulmányt, képekkel, korhű levéltári anyaggal illusztrálva, a helyben szolgált plébánosok névsorát napjainkig, a templom alapító okmányának másolatát 1914-ből, és ennek bővített formáját 1957-ből. Szintén itt vannak elhelyezve a korabeli latin és magyar nyelvű szertartáskönyvek, a lelkész munkáját segítő kézikönyvek, az egyházi számadáskönyvek, postakönyvek, és az anyakönyvek egy része. Ez utóbbiak megtekintése mindig nagy örömmel tölti el az ősök után kutató látogatókat.
Különösen nagy eszmei és tudományos értékkel bír a szintén itt kiállított Iskolaszéki Jegyzőkönyv, amely az egyháztanács üléseit, döntéseit tartalmazza, így az 1913-as és 1914-es esztendő templom építésére vonatkozó adatait is. Néhány levéltári dokumentumot a sérülés kivédése érdekében üveglap alatt helyeztünk el. Ezek közül érdekes történeti forrás Gondos plébános az amerikai hívekhez küldött levele, melyben adományokat kér a templom belső berendezésének támogatására. A levél Amerikát megjárva az ottani adományozó hívek nevével és adományok összegével tért haza a gyülekezetbe. A helyiség falain elhelyezett tárlókban fényképek vezetik végig a látogatót a múltból a jelenbe. A községünkben szolgált lelkészek képeinek, Bajzák Ernő kántortanító Szent Imre dalkörének, a felrobbantott és újjáépített templom képeinek megtekintése sokak szemében könnyeket fakaszt. Ha időnk engedi két képeslapnál érdemes elidőzni. Az egyiken az a középkori gótikus templom látható, amelyet a reformátusok 1550 körül használatba vettek, s amely 1944. november elsején szintén a háború pusztításának áldozatává vált. A képen a templom szomszédságában a Bessenyei ház és a régi községháza látható. A másik, szintén 1934-ből való képeslapon pedig az 1914-ben felszentelt templomunk látható a plébánia épülettel együtt. A kiállított közel 120 kép közül a legrégebbi 1914-ből való. Az egyház elöljárói lóháton, a falu szélén várják a templom felszentelésére érkező püspököt.

Külön érdekessége a gyűjteménynek Dr. Csák Kálmán egykori esperes-plébános az eklézsia történetét 1332-től egészen 1959-ig bemutató munkája a Historia Domus. A szerző rangos adatokat szolgáltat a település történetére vonatkozóan is szinte havi bontásban, különösen az 1945 és 1956 közötti időszakról. Tudvalévő, hogy ezekről a nehéz évekről, a háborúról, az államosításról, az 56-os forradalomról nem bővelkedik írásos dokumentumokkal, forrásokkal településünk története. Ez a mű ebben a tekintetben is hiánypótló munka.

A kiállító teremben találunk még Mária szobrot, a régi templomoltár szobrai közül kettőt, a papi miseruhák közül néhányat, illetve egy hatalmas méretű festményt, amely templomunk védőszentjét Szent Lajos francia királyt ábrázolja, ahogyan térden áll a megfeszített Jézus keresztje előtt. Ez a festmény egykor templomi oltárkép volt a szentélyben.
A kiállítás szerves részét képezi egy folyamatosan adományokból gazdagodó gyűjtemény, amely a mindennapi imaéletbe, a népi áhítat világába kalauzolja a látogatót. Imakönyvek, szertartáskönyvek, énekeskönyvek gyűjteménye ez, amelyet a hívek folyamatosan gyarapítanak. Ez a tárló a közeljövőben Mária képekkel, feszületekkel, rózsafüzérrel és hagyatékokkal gazdagszik majd, a hittanosok nemrég elkezdett gyűjtőmunkája segítségével. A kiállító terem melletti szobában, tervbe van véve egy helytörténeti gyűjtemény kialakítása is, ahol a látogató bepillantást nyerhet majd szülőfalunk Tiszabercel történetébe, a község gazdag múltjába és fejlődő jelenébe. A gyűjteményt a megnyitása óta száznál is több látogató tekintette meg. Nagy örömünkre szolgált, hogy 2007. október 4-én délelőtt, Gliba Lászlóné Piroska vezetésével, a Tiszaberceli Nyugdíjas Egyesület és az Idősek Klubja tagjai is megtiszteltek bennünket és megtekintették tárlatunkat. Az idősek nagy érdeklődéssel hallgatták végig az egyházközség és a gyűjtemény történetéről szóló kis bemutatót, majd pedig saját kezükkel is megérinthették a kiállított kegytárgyakat, könyveket, imakönyveket, szobrokat, fényképeket, vagyis magát a történelmet.

Közérdekű adatok:

Orvosi Ügyelet:

Cím: Ibrány, Lehel u. 47.

Telefon: 42/200-118 és 30/495-23-39

 

Forrás: www.tiszabercel.hu


Vélemény, hozzászólás?