Szabolcs

Ország: Magyarország

Tiszai szakasz: Felső – Tisza

Település leírása:

Szabolcs: község Szabolcs-Szatmár-Bereg m.-ben, a Tisza bal partján, Tokajtól 9 km-re ÉK-re. L: 548 (1910), 450 (1990), 400 (2001). Neolitikus, rézkori, bronzkori telepek; szkíta lelet, kelta és honfoglalás kori sírok; 10-11. sz.-i temető, rátelepült Árpád-kori település. Honfoglalás kori földvár (9-10. sz.; fase: 1092 (Zabolcz). A község Ny-i szélén álló, nagy kiterjedésű földvár a szabolcsi ispánság, majd a későbbi Szabolcs vm. központja volt. Anonymus szerint Árpád fejedelem Szabolcs nevű unokaöccse építtette, aki Árpád után vsz. maga lett a fejedelem. Építésének pontos ideje vitatott, a kutatók szerint a 950 k. időpont a legvalószínűbb. A várat a 11. sz. második felében korszerűsítették, magasságát növelték, a sáncokat megvastagították.
Itt tartotta I. (Szt.) László az 1092-es ún. szabolcsi zsinatot, amelynek egyházi rendelkezései a király első törvénykönyveként maradtak fenn. A vár a tatárjárás (1241-12) után elveszítette hadi jelentőségét, nem használták. A 14. sz. elején Gutkeled nembeli Miklós birtokolta. A vár alatt, a Szt. Mihály-plé-bániatemplom körül álltak a várnépek házai. 1266 előtt a Szentemágócs nembeli Olaszi, majd a Szabolcsi család kapta adományként, s birtokolta 1380-ig. A 15. sz.-ban vámszedési jogot kapott. A mohácsi csata (1526) után részben a Semsey családé. A 16. sz.-ban nagyobb része a királyi kincstáré, és a tokaji várhoz tartozott. A 17. sz.-ban egyharmada Rákóczi-birtok. A szatmári béke (1711) után a kamaráé lett, amely 1720-ban eladta a Török, a Patay és a Szombathy családoknak, és területére ruszinokat telepítettek. A 19. sz.-ban számos nemes család (Boronkay, Dobozy, Szemere stb.) birtokolta. 1924-ig és 1940-44-ben Szabolcs vm.-hez tartozott.
Ref. templom (román, 11. sz.; részben átépítve, 18-19. sz.; a templombelső 15. sz. végi; gótikus nyíláskeretek; a szentélyben a meszelés alatt 15. sz.-i falképek; belsejében feltárt 14-17. sz.-i sírok; azonos a 14. sz.-ban említett Szűz Mária-monostorral), volt Mudrány-kúria (késő barokk, 18. sz. vége; gazdag mennyezetfestéssel; múz.-i kiállítóhely: iparművészeti gyűjt., al. 1980).

Nevezetessége:

  • Mudrány – kúria

A kúria XVIII. század végi késő barokk épület. A XIX. század közepén a konyha és a zárt előtér kivételével valamennyi helyiség mennyezetét hun és magyar fejedelmek, királyok festett mellképeivel díszítették.
A zárt előtér nagyméretű olajképeit – a honfoglaló vezérek életnagyságú alakjaival – Wrabetz Ferenc cseh vándorfestő készítette eredetileg a nagykállói vármegyeháza számára. A kúriát a XIX. század végétől egészen 1978-ig református lelkészlakként használták. Az épülethez irodalmi emlék is fűződik: Móricz Zsigmond ot barátai egy tiszatelki vendégeskedés után vitték el Szabolcsra, s az itt szerzett élményeiről A szabolcsi földvár című riportjában számolt be az író. Később Ebéd című híres novellájában is megörökítette itteni benyomásait: a Mudrány-kúria ebédlője volt a színhelye az elbeszélésben ábrázolt nevezetes lakomának. Ma kiállítás látható itt.
I. Mudrány András végrendelete
Másolat 1. frtos bélyegü eredetiről.
Végrendelet. Alólirott Mudrány András, hálás szivvel eltelve a Gondviselés iránt, mindazon földi javakért, melyekkel ellátott, ép testben és elmével és teljesen nyugodt megfontolással, földi javaimról halálom esetére a következőképpen végrendelkezem.
I. Szabolcs vármegyében Szabolcs községben és annak határában levő összes épületekkel és fákkal együtt, hagyományozom a Szabolcs községi ev. ref. egyháznak. – Kikötöm azonban, hogy a
I.ör a hagyományozott ingatlan vagyonokat sem elidegeníteni, sem elcserélni, sem megterhelni nem szabad, és ezen korlátozás akkor a midön
a tulajdonjog a hagyományos egyház részére átiratik, a telekkönyvben is feljegyzendő leend.
2.or a lakóházat és kertjét egyedül és kizárólag a hagyományos egyház lelkészi hivatala részére lakásul lehet és szabad használni. A lakóházat és kertet sem bérbeadni, sem különösen iskolai czélokra használni nem szabad.
3.or A mennyiben azon szomorú tapasztalatot szereztem, hogy a Szabolcs községbeli lakosság elszegényedett, erre való tekintetből, a lakosság anyagi jólétének emelése végett, rendelem, hogy a Szabolcsi egyháznak hagyományozott külbirtok csak a községi lakosok között kiosztandó kibérlés utján jövedelmeztessék, és pedig e végből rendelem, hogy a külbirtokból minden Szabolcs községben lakos családnak, vallásra való különbség nélkül joga legyen két (2.) catastrális (1600) hold területet bérbevenni, és a catastrális holdanként általam ezzel meghatározott két (:2:) darab aranykorona mint évenkénti bérösszeg kifizetése mellett bérbentartani.
4.er Határozott óhajtásom az lévén, hogy a külbirtoknak a lakosság közötti jövedelmeztetése által a község vagyonossága gyarapodjék és emelkedjék, a tekintetben, hogy a jövedelmeztetés ezen óhajtásomnak és rendelkezésemnek megfelelően a legszigorúbb rendben keresztül vitessék, továbbá, hogy a kezelés, jövedelem kiosztás és elhelyezés rendben hiven és pontosan eszközöltessen, a felügyelettel és ellenőrzésel a hagyományos egyház egyházi tanácsát és a község mindenkori biráját bizom meg és kérem fel, és ezenfelül rendelem, hogy a kezelés és jövedelem felett, minden évben, az egyház látogató küldöttek előtt, szigorú számadás és beszámolás tartassék, s az egész kezelés feletti főfelügyeletre az egyházmegyei kormány vezetőit is fölkérem.
5.ör Hagyományos egyház köteles a szabolcsi várban általam épitett sirboltot állandóan jó karban és kegyeletben tartani és a sirbolt iránti kegyelet ápolását és fenntartását is arra való felügyeletet a község egész közönségének és jó akaratába ajánlom.
6.or A községi biró, az egyháztanácscsal együtt gyakorlandó felügyeletért és ellenőrzésért a külbirtok jövedelméből évenként két (:2:) darab aranykorona jutalomban részesül.
7.er A hagyományos Szabolcsi egyház, a hagyományba nyert ingatlan vagyonok jövedelméből, de kizárólag csak a jövedelemből a következő fizetéseket köteles teljesiteni: a., Jelenleg Budapesti lakos Schvarczleitner Húgóné szül. Recsky Vilma hugomnak, továbbájelenleg Nagyváradon hivatalban levő Recsky Lászlónak, és Szabolcs megyében Nagyfalú községben lakos Mihalik Györgyné szül. Vattay Veronika kereszt leányomnak, mindeniknek egyenként külön-külön, és a míg élnek, évenkintés pedig minden évben November hó utolsó napjáig, hagyományos egyház, Huszonnégy (:24:) darab összesen a három hagyományosnak együtt Hetvenkét (:72:) darab aranykoronát a jövedelemből kifizetni köteles. b., Szatmár-megyében Kölcse községben lakos özvegy Bakai Ábráhimné szül. Papp Erzsébetnek, továbbá Borsod megyében Barczika községben lakos Vattay Lászlónak, mindenkinek egyenként külön külön a mig élnek, évenkint és minden évben November hó utolsó napjáig, Tizenkét (:12:) darab, összesen a két hagyományosnak együtt Huszonnégy (:24:) darab aranykoronát köteles a hagyományos egyház a jövedelméből kifizetni. c., Nagy Béla, saujhelyi lakos, ügyvéd, öcsémnek, egyszer és mindenkorra Egyszáz (:100:) darab aranykoronát hagyományozok, és ezen összeget a hagyományos egyház tartozik a jövedelemből kielégíteni. d., Bajusz József, saujhelyi lakos, barátom legifjabb fiának keresztfiamnak egyszersmindenkorra Ötven (:50:) darab arany koronát hagyományozok, melyet a hagyományos egyház ugyancsak a jövedelemből köteles kifizetni.
II., Zemplén vármegyében helyezett „Faragó szállás” nevü rétemet, a Szegi határban általam jelenleg birtt, valamint a folyamatban levő tagositás folytán nyerendő összes területeket, a Bodrogkereszturi határban birt összes ingatlan vagyonaimat és a tokaji városban levő curia jogomat, belsőségemet, és minden ezeken létező és ezekhez tartozó épületeimet, továbbá a Szegi borházban levő házi bútorokat, szüretelő edényeket és az otani pinczében található borokat, hagyományozom a Sárospataki ev. ref.főiskolában létező és fennálló tápintézetnek. A borokra nézve kívánom, hogy azok lehetőleg értékesittessenek, és az értékesítés folytán befolyt pénzösszeg kizárólag a „Poklos” nevü szöllöm újból felépitésére fordittassék és annak megtörténtéig tökésitessék.
III. Halálom esetére, minden birtokomban található termesztmények, lovak, szarvasmarhák, kocsi, a Szabolcsi lakóházamban levő összes bútorok, Szegiben és Szabolcson levő méhek és mindazon ingóságaim, melyekről ezen végrendeletben különösen nem rendelkeztem, Mihalik Györgyné szül. Vattay Veronika keresztlányomat illessék.
IV. Halálom esetén, a birtokomban található összes arany, ezüst nemüek, készpénz, értékpapirok, részvények, aranygyürük, szebbeli aranyórám, lánczczal együtt, özvegy Recsky Andrásné négy gyermekét Recsky Margitot, Recsky Annát, Recsky Vilmát és Recsky Andrást illessék.
V. Fegyvereimet és nagy Órámat Schvarczleitner Húgó öcsémnek hagyományozom.
VI. A szegi borházban levő hat (:6:) darab családi kép részére a sárospataki ref.főiskola könyvtárábaan kérek helyet.
A fentiek szerint tett végintézkedéseimet azzal erősitem meg, hogy minden ezzel ellenkező előbbi rendelkezéseimet semmisnek és hatálytalanoknak nyilvánitom, és az ezen rendelkezésemben hagyományozott aranykorona értékeket a jelenben érvényes osztrák értékü (:5:) forintban kivánom számittatni. – Végrendeletem végrehajtójánál Diószeghy János Kir. tanácsos urat, akadályoztatása esetén Dókus Gyula c. és k. kamarás urat kérem fel. – Erről kiállitottam ezen saját akaratommal szerkesztett általam mindenben helyesnek elfogadott és szabad elhatározásból származott végrendeletemet, mely két (:2:) egyenlő eredeti példányban lett kiállitva és általam aláírva. – Kelt Sátorallya Ujhelyben 1892.ik és October hó 20-án. Mudrány András s. k. végrendelkező. – Alulirott együtt egyszerre és folytonosan jelenlevő tanuk igazoljuk, hogy ezen két eredeti példányban szerkesztett okmányt általunk személyesen ösmert Mudrány András úr Szabolcsi lakos, Szegi pusztai birtokos, irásbeli zárt végrendelete gyanánt mutatta – be nekünk, – és ezen okmányt végrendeletének nyilvánitván, a keltet és aláirást elöttünk és sajátkezüleg irta – fel a végrendeletre.
Kelt S. A.Ujhelyben 1892. évi Octob. hó. 20-án.
Matolai Etele s. k. Becske Bálint s. k. Spillenberg Barna s. k. Bárczy József s. k. Thuránszky László s. k. 3500/95. P.–(:3518/95.:).
Ezen végrendelet a nyiregyházi kir. járásbiróságnál 1895. évi április hó 3.ik napján a 3500/895. P. sz. végzés folytán felvett jegyzőkönyv szerint kihirdettetett Bodó s. k. kir. aljbiró. –
Jelen, az eredetivel mindenben megegyezendő másolat hivatalos hiteléül.
PH.
Lövey
kir. fbir. kiadó
1892 oktober 20.”

  • Szabolcsi földvár

Ez a földvár, amelyről a magyar közvélemény jóformán semmit sem tud, a magyar nemzeti kincsek közé tartozik.
Szabolcs megyének északi sarkában, Rakamazon felül van, Tokajjal szemben, ez a kis, pár száz főnyi lakosságú falucska; maga a falu a földvár lejtőjén van megtelepülve.
Ezen a tájon nagy homokdombok vannak, s ezek egyikét használták fel még az avarok egy földgyűrűnek az építésére. Egy hosszabb földhányás, amelyhez háromszögben még két hasonló magasságú sáncot építettek kézzel rakott s igen magas, harminc-harmincöt méter magas partot. Annak idején a Tisza, mely ma is ott kanyarog a vár alatt, mocsarakkal vette körül, mint egy szigetet, s a vár csúcsáról messze terjedő gyönyörű panoráma nyílik, az Alföld egyik legszebb kilátása, a Hegyaljai hegyekre.
A vár udvara csaknem olyan mélység, mint a környező sík. Négy kapu vezetett be a várba, ma is felismerhetően. S még harminc évvel ezelőtt megtalálták a cölöpöket, amelyek hídoszlopai voltak a hajdani mocsár felett.
Az alföldi földvárak csaknem mind elenyésztek, s hogy ez ma is megvan, megbecsülhetetlenné teszi ezt a különös építményt.
A nomádkor képe tisztán megelevenedik az ember szeme előtt. A várgyűrű, amely tizenkét katasztrális holdra terjed, elég volt arra, hogy egy uralkodó nép abban az időben biztos oltalmat nyerjen benne. A vároldalak igen meredekek, úgyhogy még gyermek sem tud ma sem, le- vagy felmászni rájuk, s könnyű volt az oltalmazásuk.
Ahogy az ember megáll a vár fokán, érzi a hódító és büszke érzést, ahogy uralkodott ez a központ a táj felett. Egy kis országot jelentett, a leigázott népek feletti uralmat.
Mikor a magyarok bejöttek s elfoglalták az országot, Szabolcs vezér birtokba vette a várat s még magasabbra emelte, négy-öt méterrel a régi falakat. Itt tanyázhatott az Árpád-kor elején az a törzsfő a maga táborával, innen szállott ki hadra, ha a roppant távolságból jövő hír érkezett. Még ma is emlékezik a néphagyomány arról, hogy Budáról tűzjelzéssel adták a hírt, s különböző színű tüzek jelentették a parancsot. Egy vagy két éjszaka alatt így jutott el az ország parancsa idáig.
Végig az Alföldön meg lehet állapítani az őrhalom sort, amelyekről ezeket a tűzjelzéseket adták.
S ezeken az emlékeken át feltűnik valahogy az ezer év távola is. Ez a vármegye talán legtisztábban őrzi az Árpádok alatt kialakult rendi szerkezetet. Ez egy egészen más világ, mint az ország többi része. A Kunságban például fel lehet ismerni ma is a három századdal később érkezetteknek frissebb nomád jellegét. A Kunság akkor alakult, mikor a tatárjárás kitörése idején a magyarság telepítési politikával volt kénytelen foglalkozni. S maguk a kunok lekéstek az eredeti magyar világtól. Még 1390-ben pápai bulla inti a magyar királyt, hogy gondoskodjék arról, hogy a kunok, akik már több mint száz éve megkeresztelkedtek, valóságos keresztények legyenek.
Hajukat nyírják le, pogány áldozataikról és szokásaikról mondjanak le, s tűrjék meg a papot maguk között. Ha 1400-ban még ilyen pogányok voltak, száz év kevés volt arra, hogy lélekben katolizálódjanak, s mivel a reformáció megjelenésekor az egész nép azonnal áttért az új hitre, a kunok valósággal a pogányságból léptek át a reformációba. S ezt az egyetemességet végig megőrizték, a tagosításig vagyonközösségben s rendi közösségben éltek, nemesnek helyet nem adtak, s így egy különös gerinces kommunitásban éltek, Mária Terézia koráig, sőt a szabadságharcig.
Ezzel szemben Szabolcs megyét a török kor is megkímélte attól a teljes pusztulástól, ahogy például Békés megye s más alföldi megyék elpusztultak.
Szabolcs megye megtartotta teljes szerkezeti életmódját. Itt még ma is vannak nemesi kúriák abban az állapotban, mint Nagy Lajos korában élhettek. A kemecsei házakból látja az ember a hatszáz év előtti életet. Kemecsén még ma is szernek mondják az utcasort, Derékszer a Derék utca neve.
A jobbágyságnak, a kisnemességnek s a nagybirtoknak, az uradalomnak levegője sehol oly tisztán és egyetemlegesen nem maradt meg, mint ezen a tájon. S ezzel annak az ősi kultúrának a karaktere is megvan, amely a nomád magyarságot az Árpád-házi királyok alatt átalakította földművelő, majd kultúrvilággá.
Itt áll a szabolcsi földvár, ahonnan kiszállottak a kalandos hadakra, s érzem a füvek és a levegő ízéből, mikor megjöttek a vad magyarok az itáliai, a német, a francia, sőt a spanyol hadjáratokból, s felhasított az itthon maradtak rivalgása, mikor megjöttek, néha évekig való odalét után a hősök s megrohanták őket az itthon maradottak s leszedték a lóról a bátrakat. Hányan jöttek meg, kik maradtak oda? E pillanatban, mikor ezeket jegyzem föl, a vár túlsó partján hatalmas asszonyi jajszó harsan föl, rettenetes és vérfagyasztó sikoltás:
Jaj, jaj, jajaj, jaj; édes apám!
Megkérdeztem a helybeli urakat, mi történt, s elmondták, hogy a várudvaron tragikus halott fekszik.
A falu csordását tegnap délután agyonszúrta a bika.
Lementem a hullaházba, kis fabódé, s megnézhettem a halottat a koporsóban.
Hatalmas szál magyar, deres bajszú, csontos, kemény ember, egy az ősmagyarok közül, mereven fekszik s hullaformában oly ősi s oly rendkívüli jelenség.
A bikának „futosója” volt, s mikor elvitték a tehenet, utána akart menni a bika még egyszer; a csordás nem engedte, mert fizetési zavar volt. A fiatal bika azonban nem nyugodott bele a késő évezredek jogállapotába s a gulyást, aki különben maga nevelte fel az állatot, megfélemlítette. A gulyás hátrált, egy árokba esett, az erősebbik állat rá s beledöfte a szarvát a bordái közé. Csak egy percig volt rajta, csak leszúrta, akkor felemelte fejét s elment legelni. A gulyás azonban ott maradt. Kevés vártatva felállott, s ötven méternyire még elvonszolta magát, egy jajszó nélkül, a kút felé ment, hogy kimossa sebét. Összeesett és meghalt. Az egész falu népe részvéte kíséri s közelednek asszonyi jajszavak. Özvegye és négy árvája maradt. Felesége, kis, száraz alföldi asszony, tele tüdőből, s valami hallatlan erővel jajgat. Ennek a vidéknek ősidőktől megmaradt még a halott-siratása is. Nem néma gyásszal, nem önuralommal viszik a fájdalmat, hanem szabad folyást adnak annak s rettenetes nagy üvöltéssel, a pogánykor kegyetlen, eget hasító jajdoklásával gyászolnak.
Iszonyúan illett ez a borzalmas időkhöz, amelyek még itt lebegnek a földvár felett.
De az ég ragyogóan derült, a búzatáblák éretten hullámzanak a szélben, a szénagyűjtők rendületlen nyugalommal vonják össze a rendeket, s a déli órában egy ezeréves ősi kép és hangulat borzong.

Móricz Zsigmond
Az Est, 1928. jún. 22.

  • Református templom

Valószínűleg Szent István alapította a XI. századi, román stílusú templomot. Az eredetileg háromhajós templomot a XV. században újjáépítették, és gótikus nyíláskeretekkel látták el. Ez időből falképek is maradtak.
A román kori épületet az 1357-ből való első írásos említése Máriának szentelt monostornak tartja. A XVIII-XIX. század során egyetlen teremmé alakították át, s három pillérének alapjait csak az 1970-71-es ásatások során találták meg ismét. Az 1978-ra befejezett műemléki helyreállítás során eltávolították az értéktelen ráépítéseket, az új tetőszerkezet pedig az egykori belső tér arányait érzékelteti. Az így kialakult különleges megoldás révén, eredeti és jelzésszerű középkori részletek is megtekinthetők. A templombelsőben gótikus sekrestyeajtó, szentségtartó és faragott keresztelőmedence található.

Közérdekű adatok:

Forrás: www.szabolcs.hu

Vélemény, hozzászólás?