Makó – Kanyaró – A korábban megszokott rend szerint fogadja a pácienseket a makói kórház

Makó – Kanyaró – A korábban megszokott rend szerint fogadja a pácienseket a makói kórház

A betegfelvételi zárlat feloldása után, szerda reggeltől a korábban megszokott rend szerint fogadja a pácienseket a makói kórház – közölte a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.

Kallai Árpád emlékeztetett arra, március 4-én az intézmény dolgozói között megjelenő kanyarómegbetegedések miatt az Országos Tisztiorvosi Hivatal felvételi zárlatot rendelt el a makói kórház fekvőbeteg-ellátó osztályain és sürgősségi részlegén.
A térség lakóinak ellátását a környező intézmények – a hódmezővásárhelyi és az orosházi kórház, valamint a Szegedi Tudományegyetem klinikái – vállalták. A betegek ellátása a kapacitások maximális kihasználásával kiegyensúlyozott volt. A legszűkebb keresztmetszetet az intenzív terápiás ellátás jelentette, a makói zárlattal hat aktív ágy esett ki, így volt olyan páciens, akit a szentesi kórházban kezeltek – tudatta a szakember.
A főigazgató közölte: a fertőzések észlelése után a gyors és határozott intézkedéssorozattal sikerült megállítani a betegség terjedését. A térségben a makói kórház tíz dolgozójánál és három civilnél igazolták a kanyarót, egyikük az a romániai páciens, aki nagy valószínűséggel behurcolta a fertőzést.
A makói kórházban folytatódik a munkát felvevő dolgozók folyamatos ellenőrzése. Romániából csak a sürgősségi ellátást igénylő betegeket fogadják, amíg megoldás nem születik arra, hogy a tervezett vizsgálatra vagy műtétre érkezőknél miként tudják kizárni a fertőzés lehetőségét – mondta Kallai Árpád.
A makói és a hódmezővásárhelyi kórházban feloldották a látogatási tilalmat.

Forrás: MTI

 

Tiszaroff – Domborművet avattak Roffi Borbély György egykori főispán tiszteletére Tiszaroffon

Tiszaroff – Domborművet avattak Roffi Borbély György egykori főispán tiszteletére Tiszaroffon

Domborművet avattak Roffi Borbély György egykori főispán tiszteletére Tiszaroffon pénteken.

Településeink történelmének kiemelkedő személyiségeire fontos emlékeznünk akkor is, ha a múlt egyre távolodik tőlünk, mert munkájuk nem merülhet feledésbe – jelentette ki a földművelésügyi miniszter.
Fazekas Sándor hangsúlyozta: a múlt kiemelkedő alakjai kötelezik a jelenben élőket, mert mindenütt vannak olyan hajdani személyiségek, akiknek sokat köszönhetünk, akik példáját érdemes követni.
Kiemelte, Tiszaroff büszke lehet Roffi Borbély Györgyre, akinek a munkássága évtizedeken keresztül meghatározó volt a térség és a vármegye fejlődésében. Megjegyezte, hogy Pogány Gábor Benő szobrászművész alkotása méltó, minden szemlélő számára gondolatébresztő emléket állít a község jeles közéleti személyiségének.
A miniszter felidézte: Roffi Borbély György a megyerendszer első számú helyi vezetője volt, nevéhez számos fejlesztés, szolgáltatás kialakítása és középület létrehozása fűződik.
Fazekas Sándor utalt arra, hogy a megye életében komoly szerepet töltöttek be azok a nemesi családok, amelyek birtokokkal rendelkeztek, egyházfenntartók voltak, fejlesztették a gazdaságot és munkát adtak az embereknek, kastélyaik pedig komoly építészeti értéket képviseltek.
Ezek között is kiemelkedő a Roffi Borbély dinasztia, amelynek tagjai között végvári vitézt, katonatiszteket, református gondnokot, földbirtokost és köztisztviselőt egyaránt találni – tette hozzá.
Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke templomtoronyhoz, az alföldi pusztából kiemelkedő hatalmas fához hasonlította Roffi Borbély Györgyöt, aki életművével mutatott utat saját korában éppúgy, mint napjainkban.
Tettei, gondolatai, útmutatása ma is azt üzeni: lehet alkotni, és nagy tettekkel, szorgalmas munkával akár a legkisebb településekről is lehet nagy utat bejárni, az utókornak üzenni – fogalmazott.
Közölte: az idő mindannyiunk munkáját kíméletlenül megméri. Kinek-kinek a feledés, netán az utódok szitokszava, másoknak – Roffi Borbély Györgyhöz hasonlóan – az emlékművek márványa és bronza jut osztályrészül – mondta.
Kamarás Zsolt, a település független polgármestere köszöntőjében Roffi Borbély Györgyöt nemesként és közszolgaként jellemezte, akinek életét végigkísérte a tenni akarás. Elmondta: az 1875-ben Tiszaroffon született és 1941-ben Budapesten elhunyt politikus a Vöröskereszt, valamint a nő- és csecsemővédelem térségi megalapítója volt. Emellett a vízi közlekedés fellendítése érdekében bekötőutakat építtetett, valamint az alföldi telivértenyésztés ügyében is jelentős lépéseket tett.
Halála után a település szobrot állíttatott neki, ám az alkotás eltűnt a történelem viharában. Ennek pótlására hivatott a most leleplezett dombormű, amelynek a helye, a Roffi Borbély György által alapított csecsemő- és szülőotthon is szimbolikus – tette hozzá.

Forrás: MTI

 

Tisza-tó – Megkezdődött a Tisza-tó feltöltése

Tisza-tó – Megkezdődött a Tisza-tó feltöltése

Megkezdte a Tisza-tó tavaszi feltöltését a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig). A március 26-áig tartó első ütemben az érkező vízhozam függvényében  a 620 centiméteres téli vízállás 670 centiméterre emelkedik – közölte a az igazgatóság  kiskörei szakaszmérnöke hétfőn az MTI-vel.

Fejes Lőrinc elmondta: a tározó vízszintjének  egy centiméteres emelkedéséhez, megközelítően egymillió köbméter víz kell. A 725 centiméteres nyári vízszint több duzzasztási fázist követően áll majd  be a 124 négyzetkilométer vízfelületű tározótónál.
A tó töltését megelőző vizsgálat alapján a vízminőség nagyon jó, oldott oxigénben magas, szerves anyag- és lebegtetett hordaléktartalomban viszont alacsony, tájékoztatott a kiskörei szakaszmérnök.       Felidézte, hogy 20 millió köbméter álló jég volt az idei télen  a Tisza-tavon. Szerencsésnek nevezte, hogy a vízszint nem emelkedett egy-másfél méterrel magasabbra, mert így a jégtömeg egésze a mederben maradt. A kikötőkbe, erdős területekre kerülve nagyobb pusztítást végzett volna a jég, így azonban csak kisebb károk keletkeztek a vízügyi létesítményekben. Hozzátette: a jég, az uszadékfa, az elsodródott vízi eszközök a betonpillérekben nem, de a zsilip elzáró tábláinak tömítőelemeiben kárt tettek. A javítás hamarosan megtörténik- jegyezte meg.   Nagyobb károk keletkeztek viszont a kikötőkben.     Hegedűs Gábor, a tiszaörvényi Kormorán kikötő üzemeltetője hétfőn az MTI-nek elmondta: az érkező jégzajlás maga előtt tolva a kikötő előtti tömör jégfelületet, alig néhány perc alatt komoly pusztítást végzett. Lerombolt egy körülbelül 100 méteres partfal-szakaszt, összetört egy úszó stéget, valamint egy hajót is elsüllyesztett. Tönkretette a kikötő múlt évben kiépített korszerű világítási rendszerét is  – mondta. A veszteséget 5-6 millió forintra becsülik, a helyreállítás várhatóan egy hónapig tart majd.     Mint a Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Hegedűs Gábor kitért arra is: a tározó halászati hasznosítását végző cég szerencsésebben vészelte át a szokatlanul kemény telet. Bár a vízfelszínt heteken át vastag jégréteg borította, a halállományt sikerült megóvniuk. Ennek érdekében a Tisza-tó több pontján is nagyméretű lékeket vágva “szellőztették” a vizet.     Tájékoztatása szerint továbbra is elsődleges céljuk a tározó halállományának gyarapítása. Az idei szezonban terveik szerint 130-130 mázsa egy- és kétnyaras, valamint 140 mázsa horogérett ponty kerül a tóba. Emellett előnevelt csukából a korábbival megegyező 400 ezer darab, egynyaras compóból azonban a múlt évi négyszerese, mintegy 400 kilogramm, azaz körülbelül 100 ezer darab kihelyezése a cél. Kovács Sándor , a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke arról tájékoztatott, hogy a Tisza-tó körüli fejlesztések között kiemelt helyen áll a tó körüli kerékpárút befejezése. Idén tavasszal írják ki a közbeszerzést a Tiszafüred és Poroszló közötti kerékpárút-szakasz befejezésére. A beruházás megvalósulásával a Tisza-tavat teljesen biztonságosan körbe lehet majd kerékpározni. Tervezik a Tisza-tó és Eger,valamint a tó és a Hortobágy közötti kerékpárút kiépítését is.

Forrás: MTI

 

Szolnok – Korszerű cseh repülőgépeket és szimulátort adtak át Szolnokon

Szolnok – Korszerű cseh repülőgépeket és szimulátort adtak át Szolnokon

Két korszerű, Zlin Z-242L típusú cseh repülőgépet és JTAC (előretolt repülésirányító, Joint Terminal Attack Controller) szimulátort adtak át ünnepélyes keretek között pénteken Szolnokon, az Ittebei Kiss József helikopterbázison.

Simicskó István honvédelmi miniszter az eseményen elmondta: modernizációra van szükség, fejleszteni kell a Magyar Honvédséget, minden képességét, amelyre szükség lesz a jövőben is.
Ezt a célt szolgálja a tíz évre szóló, Zrínyi 2026 néven meghirdetett honvédelmi és haderőfejlesztési program, amely megőrzi a hagyományokat, az értékeket, a bajtársiasságot és a hazaszeretetet is. A program egyik kézzelfogható eredménye ennek a két repülőgépnek a megérkezése is – jegyezte meg.
A miniszter kiemelte: a 2016-os nyílt közbeszerzési eljáráson a legkedvezőbb ajánlatot a cseh Zlin Aircraft nyújtotta be. Ennek nyomán április végéig a most átadott két Zlin Z-242L típusú kétüléses repülőgép mellett  további kettő Zlin Z-143LSi típusú négyüléses repülőgép érkezik Magyarországra. A nettó 363 millió forintos beszerzés a gépeken felül tartalmazza a pótalkatrészeket, tartozékokat, az állomány át- és kiképzését is – közölte.
A hajózó és a műszaki állomány Csehországban már megkapta a szükséges átképzést, sikeres vizsgát tett. A teljes állomány átképzése várhatóan 2017. május végéig valósul meg. A most beszerzett gépek kiképzésre, felderítésre, a határőrizeti munkát segítő megfigyelésre, futár feladatra, akár árvízi helyzet felmérésére is bevethetők lesznek.
Simicskó István elmondta: a két Zlin Z-242L típusú kiképző és a két Zlin Z-143LSi típusú felderítő és futár repülőgép már korszerű, digitális műszerekkel felszerelt. E gépek műszerezettsége olyan, hogy nemzetközi légi forgalomban is részt tudnak venni, hatótávolságuk 800 kilométer és 4 órát képesek egy feltöltéssel repülni – tette hozzá.
A magyar honvédségi rendszerbe állított új repülőgépek azokat a JAK-52-es kiképző repülőgépeket váltják le, amelyek az ’50-es, ’60-as évek technikai színvonalának felelnek meg, és további üzemeltetésük már nem lehetséges.
Simicskó István elmondta, a magyar katonák mindenhol a világban kiválóan helytállnak: Afganisztánban, Irakban, a Balkán térségében, Magyarországon és a déli határunk védelmében, a NATO- és nemzetközi missziókban.
A magyar katonák jelentősen hozzájárulnak Magyarország nemzetközi megítéléséhez – fűzte hozzá.
A miniszter szólt arról, hogy Európában és a világban is romlott a biztonsági helyzet az utóbbi időszakban, szinte naponta érkeznek hírek terrortámadásokról.
Kiemelte: a Magyar Honvédség Magyarország biztonságának garanciáját jelenti, de NATO-tagként a szövetségesekre is lehet számítani. A második világháború óta több mint háromszáz fegyveres konfliktus, háború zajlott a világban – emlékeztetett, hozzátéve: szükség van a repülő- és helikopterképesség, a szárazföldi haderőnemek és a tartalékos rendszer megerősítésére, a kibervédelmi rendszerre is.
Simicskó István kitért arra, hogy a mintegy másfél milliárd forint összértékű  JTAC szimulátor Szolnokra telepítése amerikai támogatással valósult meg. A valósághű virtuális harcteret szimuláló rendszer rendkívül fontos eszköze a repülésirányító katonák kiképzésének és ilyen berendezéssel a régióban egyedül Magyarország rendelkezik – jegyezte meg.
Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a JTAC (előretolt repülésirányító) az a katona, aki egy előretolt állásból irányítja a harci repülőgépek csapásait. A Magyar Honvédség több alakulata is rendelkezik olyan kiképzett, NATO-képesítést szerzett katonákkal, akik képesek ellátni az előretolt repülésirányítás feladatát. A magyar JTAC műveleti alkalmazása már 2009-ben megjelent az afganisztáni hadszíntéren és a magyar JTAC operátorok élesben, harci körülmények között is bizonyították szakértelmüket.
A Zlin egy jól ismert, bejáratott típus a kiképző repülőgépek terén. A gyár az elmúlt 70 évben több ezer kiképzőgépet gyártott, amelyek a világ minden táján megtalálhatók. A jelenleg gyártott két- és négyüléses gépek 43 országban repülnek.
Az eseményen megemlékeztek arról a 62 ejtőernyős hősről, akik életüket adták szolgálatteljesítés közben a hazáért.

Forrás: MTI

 

Szolnok – Vádat emeltek egy csaló szolnoki férfi ellen

Szolnok – Vádat emeltek egy csaló szolnoki férfi ellen

Hatvankét rendbeli csalás bűntette miatt emelt vádat egy szolnoki férfi ellen a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az ügyészség börtönben letöltendő szabadságvesztés és vagyonelkobzás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.
A főügyészség azt írta: a megnyerő modorú férfi 2007 és 2015 között pénzügyi tanácsadóként kötött ismeretségeket a többségükben Jász-Nagykun-Szolnok vagy Pest megyében, illetve a fővárosban lakó sértettekkel.
A sértettek a megtakarításaikat kedvező befektetési lehetőség, magas kamat, illetve jelentős hozam reményében bízták rá. A vádlottnak azonban már a megállapodások létrejöttekor sem állt szándékában a vállalt kötelezettségeit teljesíteni, hiszen nem volt reális lehetősége ígéreteinek beváltására – olvasható a közleményben.
A rászedett emberektől kicsalt pénz 500 ezer és 42 millió forint között volt. A csaló 62 sértett megkárosításával több mint 381 millió forinthoz jutott. A kárból valamivel több mint 116 millió forint térült meg.
A vádlott az eljárás megindulása után külföldre szökött, nemzetközi elfogatóparancs alapján Németországban kapták el – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

Forrás: MTI

 

Tisza-tó – Kerékpáros és csónakos túrák koncertekkel a Tisza-tavi fesztiválon

Tisza-tó – Kerékpáros és csónakos túrák koncertekkel a Tisza-tavi fesztiválon

Kerékpáros és csónakos túrákkal egybekötött minikoncertek, operajóga és táncelőadások is várják az érdeklődőket július 28. és 30. között a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztiválon.

A fesztivál első délutánján különleges operajógán vehetnek részt az érdeklődők, majd a tiszafüredi Morotva félszigeten rendezik meg a gálaestet a Miskolci Nemzeti Színház Zenekara és a szolnoki kibővített Bartók Béla Kamarakórus közreműködésével, Sándor Szabolcs vezényletével – mondta el Jakus Anita, a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál projektvezetője a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
A Radó Denise színésznő rendezte esten fellép mások mellett Miklósa Erika koloratúrszoprán, Bakos Kornélia mezzoszoprán, Vizin Viktória mezzoszoprán, Báll Dávid zongoraművész és Nyári Zoltán tenor.
Másnap 67 kilométeres kerékpártúrára invitálják az érdeklődőket a Tisza-tó körül, a 11 megállóban minikoncertek, mások mellett Horgas Eszter fuvolaművész és Lajkó Félix hegedűművész előadása várja a közönséget. Sarudon a Virtuózok muzsikálnak, Abádszalókon az István a király című rockopera dalai szólalnak meg, Tiszaszőlősön a Mozdulat Táncműhely előadása szórakoztatja a közönséget.
A Boat D’Opera túrán a kerékpárokat csónakokra cserélve juthat el a közönség a minikoncertek helyszíneire – ismertette a részleteket Jakus Anita, hozzátéve: a koncerteket a víz partján, a vízben és a vízen tartják.
Ezen a napon fellépnek mások mellett a Magyar Állami Operaház művészei, a Budapest Klezmer Band, Szirtes Edina Mókus hegedűművész a Szirtes vonósnégyes közreműködésével, a H2O Synchro SE szinkronúszói erre az alkalomra készített koreográfiával várják a közönséget.
A negyedik alkalommal megvalósuló fesztivál elsődleges célja a minőségi kultúra, a természet és az aktív pihenés összekapcsolása. Emellett fontosnak tartják azt is, hogy a nemzetközi sikereket elért művészek fellépése mellett megismertessék az érdeklődőkkel a helyi értékeket, a látogatóknak így lehetőségük nyílik megkóstolni a helyi gasztronómiai különlegességeket és betekintést nyerni a Tisza-tó menti települések életébe – mondta a projektvezető.
Jakus Anita emlékeztetett, hogy a fesztivál koncepciója Debreczeni Ildikó ötlete alapján született meg 2014-ben.

Forrás: MTI

 

Szeged – Felsővezeték-szakadás miatt késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen és a szegedi vonalon

Szeged – Felsővezeték-szakadás miatt késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen és a szegedi vonalon

Felsővezeték-szakadás miatt a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen és a szegedi vasútvonalon utazóknak 20-70 perces késésekre kell számítaniuk – közölte a Mávinform vasárnap reggel az MTI-vel. A tájékoztatás szerint megsérült a felsővezeték Ceglédbercel-Cserő és Cegléd állomás között, ezért Albertirsa és Cegléd között vonatpótló autóbuszok közlekednek. Az átszállások miatt hosszabb a menetidő.

Forrás: MTI

 

Szeged – Állásbörzét rendeznek a Szegedi Tudományegyetemen

Szeged – Állásbörzét rendeznek a Szegedi Tudományegyetemen

Rekordszámú, csaknem hetven kiállító vesz részt a Szegedi Tudományegyetem szerdai állásbörzéjén, amely a régió legnagyobb ilyen rendezvénye – tájékoztatta a felsőoktatási közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Az SZTE Tanulmányi és Információs központjában az egyetem hallgatói, diplomásai és a már szakmai tapasztalattal rendelkező érdeklődők közvetlenül találkozhatnak az ország legnagyobb cégei, a régió vállalkozásai, a munkaerő-közvetítők és tanácsadók képviselőivel.
Hagyományosan a rendezvényen adják át az SZTE Alma Mater presztízsdíjat, melyet olyan az intézménnyel szoros szakmai és tudományos kapcsolatot ápoló munkáltató kap, amely kiemelt foglalkoztatója a Szegeden végzett hallgatóknak.
Az állásbörzén a továbbtanulni vágyók az SZTE Mesterképzések standjánál tájékozódhatnak lehetőségeikről, a kísérőprogramok között ismét szerepel a sminktanácsadással egybekötött CV-fotózás és a pályatervezést segítő grafológiai tanácsadás is.
Az esemény előtt – hétfőn és kedden – a hallgatók egyéni tanácsadásokon vehetnek részt, ahol segítséget kapnak a pályatervezésben, gyakornoki hely keresésben, önéletrajzuk, stíluskommunikációjuk tökéletesítésében. Az állásbörze napján pedig különböző előadások készítik fel a résztvevőket az interjún való sikeres szereplésre, a munkáltatók elvárásainak reális feltérképezésére, legyen szó állásajánlat vagy akár gyakornoki hely megpályázásáról.

Forrás: MTI

Szeged – Alfons Mucha alkotásaiból nyílik kiállítás a szegedi Reök-palotában

A szecesszió meghatározó alkotója, Alfons Mucha grafikájából és fotóiból nyílik kiállítás pénteken a szegedi Reök-palotában.

Nátyi Róbert művészettörténész a tárlat anyagát bemutató csütörtöki sajtóbejáráson elmondta, Prágából és a Magyar Képzőművészeti Egyetem gyűjteményéből érkezett művek 1890 és az 1910-es évek között készültek, elsősorban Párizsban.
A szecesszió az elmúlt négy-öt évtizedben vált újra népszerűvé, ma pedig sokan pont Alfons Mucha munkáin – plakátjain, reklámgrafikái, illusztráción – keresztül ismerkednek meg a stílusirányzattal – közölte a kiállítás kurátora.
Sarah Bernhardt, a kor ünnepelt színésznője a cseh-morva származású művészt bízta meg plakátjai tervezésével. Ezek az alkotások már az új formanyelv, a szecesszió jegyében születtek, amely szerteágazó, szimbolikus vonásai megjelentek később más alkalmazott grafikai munkáin és fotóin is – tudatta a szakember.
Alfons Muchára hatással voltak a korszak más művészei, mégis teljesen egyedi, azonnal fölismerhető stílust alakított ki. Grafikáin általában egy vagy kettő nagyon dekoratív, sokszor légies, érzéki nőalak szerepel, a kor divatjának megfelelően elegáns ruhában és ékszerekkel. Az alkotások erejét mutatja, hogy az egykor mulandó, hétköznapi használatra készült alkalmazott grafikai munkák, mint a plakátok, reklámgrafikák, képeslapok, csokoládék csomagolásai az elmúlt évtizedekben komoly múzeumi tárggyá váltak. Ezek közül láthat 64 darabos válogatást a közönség május közepéig.
A Reök-palota az európai szecesszió egyik markáns, ikonikus épülete, amely tíz éve működik kiállítóhelyként és összművészeti központként. A szecesszió szimbolikája – például a lila írisz – a kiállított munkákon és az épület külső díszítésén vagy kovácsoltvas korlátjain is megjelennek.

Forrás: MTI

 

Kisköre – Kisköre vezeti tovább a TTRM -Leader-társulást

Almádi János tarnaörsi polgármestert Magyar Csilla, Kisköre polgármestere váltja az elnöki székben, erről döntöttek a Tisza-Tarna-Rima-Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület legutóbbi, dormándi közgyűlésén – közölte Faragó Zoltán a kiskörei önkormányzat sajtóreferense.

A főposzton történt cseréhez egy füzesabonyi alelnökség mellett hevesi, hevesvezekényi, mezőtárkányi és poroszlói elnökségi tagokat választottak, köztük Sveiczer Sándort, Heves és Tóth Évát, Hevesvezekény polgármesterét. A lemondott elnök, a szervezetet 2007 óta irányító Almádi János a Helyi Akciócsoport helyzetével kapcsolatban kifejtette az ülésen: az elmúlt esztendők munkája nyomán a „Leader HACS” címet megkapták, a stratégiát elkészítették, és az egyesületnek nincs tartozása.

A változtatások értelmében az egyesület új székhelye Kisköre lett, hevesi és füzesabonyi telephellyel. Az új irányító, Magyar Csilla – megköszönve az eddigi munkát – azt mondta, közös erőfeszítésekkel fel kell pörgetni a vidékfejlesztési pénzekben rejlő lehetőségek kihasználását, s azért dolgozik az új vezetés, hogy az átlagember számára is láthatók és egyben hasznosak legyenek az elért eredmények, hogy erősödjenek a helyi közösségek. Magyar Csilla szerint ehhez teljesen új szemléletmódot kell alkalmazni, az új szervezeti vezetés erre alkalmas és készen is áll.

A Tisza-Tarna-Rima-Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület LEADER Akciócsoport 33 település – benne három város – önkormányzatait, vállalkozásait és civil szervezeteit fogja össze Heves megye délkeleti részén.

Forrás: www.tiszatoradio.hu