Harcsa (Silurus glanis)

Az európai harcsa (Silurus glanis), a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) alrendjébe, a harcsaalakúak (Siluriformes) rendjébe és a harcsafélék (Siluridae) családjába tartozó faj.

Európa édesvizeinek második legnagyobbra növő hala, a viza után, a magyarországi halfauna nagyra növő ragadozó hala, hiszen két métert is meghaladhatják egyes példányai. Európa közép és keleti területén szinte mindenütt őshonos fajként megtalálható, Magyarországon folyó és állóvizekben is egyaránt gyakori. Ázsiában Anatóliában és az Aral-tó vízrendszerében őshonos a faj keleti elterjedési területe eléri Kínát. Telepítéseinek köszönhetően Nyugat-Európában, a Brit-szigeten és a Bajkál-tó vízrendszerében is megtalálható. Gazdasági szempontból jelentős és értékes hal.

Tógazdaságokban is nevelnek, de a kifogott és értékesített európai harcsa jelentős részét a természetes vizek adják. Magyarországon a halászata és a horgászata is azért népszerű, mert jelentős zsákmányt ígér nagyra nőtt példányainak köszönhetően. Húsa rendkívül ízletes, zsírban gazdag és szálkamentes, ezért a magyar konyha által készített halételek egyik fő alapanyaga.

Elnevezései:

Az európai harcsának egyszerűbb formában harcsának vagy leső harcsának több elnevezése is ismert. Említik még az alábbi változatokat: folyami harcsa, pozsárharcsa, pumaharcsa, sárgaharcsa, tőkésharcsa (tőkék, víz alatti tuskók körül fordul elő, alapszíne világos, de sötéttel márványozott), kövesharcsa vagy köviharcsa (kövezéseken gyakori, fekete színű), sebes harcsa (karcsú testű és fekete színű), szürke harcsa vagy szőke harcsa (világos színű), parasztfaló, kupri, kupak, kuppancs (utóbbi három név a halászok körében az 1–5 kg közötti kisebb példányokat jelöli, nagyobbakra nem mondják)és az egész kicsi példánya a harcsapundra.

Előfordulása:

Előfordulása Franciaországtól egészen Afganisztánig terjed. Közép- és Kelet-Európában és Ázsia egyes részein (Anatólia északi része, Aral-tó) őshonos. Telepítéseinek köszönhetően Európa nyugati részén így például Angliában és a Bajkál-tó vízrendszerében is megtalálható. Előfordulási területén a folyó és álló vizekben a hegyi patakokon és folyókon kívül majdnem minden domb- és síkvidéki folyóban, azok mellék- és holtágaiban, tavakban, még a brakkvízes tengeröblökben is megtalálható.

Magyarországi előfordulása:

Kárpát-medence nagyra növő őshonos ragadozó hala, mely Magyarországon megtalálható minden olyan folyóban és állóvízben, ahol előfordulnak mély, gödrös részek, bedőlt fák, kőrakások, elsüllyedt hajók, amelyek árnyékában a ragadozó biztosan rejtőzhet. A Duna-Tisza-csatornából albínó példányai is előkerültek. Fontosabb élőhelyei: a Duna, a Mosoni-Duna, a Rába, a Rábca, a Marcal, az Ipoly, a Zala, a Zala-Somogyi-Határárok, a Sió, a Kapos, a Dráva, a Mura, a Kerka, a Karasica, a Tisza, az Öreg-Túr, a Szamos, a Kraszna, a Bodrog, a Keleti-főcsatorna, a Nyugati-főcsatorna, a Sajó, a Bódva, a Hernád, a Vadász-patak, a Takta, az Eger-patak, a Csincse-patak, a Zagyva, a Hármas-Körös, a Kettős-Körös, a Fekete-Körös, a Fehér-Körös, a Sebes-Körös, a Berettyó, a Maros, a Balaton, a Kis-Balaton, a Fertő, a Velencei-tó, és a Tisza-tó

Megjelenése:

Teste többi hazai halunktól meglehetősen különbözik. Feje nagy, hát-hasi irányban erősen lapított. Száján a felső ajakon, a szájszeglet közelében 2 hosszú, alul 4 rövidebb bajuszszálat találunk. Szélesre nyíló szájában felül és alul rendkívül sok apró, kissé visszahajló, tűhegyes ránőtt fog helyezkedik el. Szemei kicsik, mégis a tapasztalatok szerint jól lát velük. Törzse rövid, hengeres, izmos farka hosszú és teste pikkelytelen. Színe alkalmazkodik a fenékhez, többnyire fekete, szürke, agyagos áradáskor akár sárga is lehet.

Életmódja:

Többnyire társasan, a fenék közelében él, 5-20 fős csoportokban. Mindig lesből, főként éjjel támadó, rendkívül falánk ragadozó. Kisebb példányai főként hallal, rákokkal, piócákkal, puhatestűekkel táplálkoznak, a nagyobbak vízközelben élő kétéltűeket, emlősöket, vízimadarakat is zsákmányolnak. Rablásai rendszerint nem láthatóak, szürkületkor azonban sokszor hatalmas vízörvényeket keltő forgásaival kelti fel a szemlélődő figyelmét. Ilyenkor, sokszor szinte lassított felvételként mozogva jön a felszínre, gyakran látható a lassan mozgó állat hatalmas feje és teste is.

Szaporodás:

Az ívással kapcsolatos magatartása érdekes, az ívóhelyen a hím testével körülfonja a nőstény hastájékát és kipréseli belőle az ikrákat, amelyeket nyomban megtermékenyít. Ivadékgondozó faj, az ikrák lerakása után a hím a vízinövényekből álló fészket kb. 3 hétig, az ivadék kikeléséig őrzi. Oxigénigénye alacsony, a vizek szennyezését jól tűri. Hazánkban fogott, hitelesen lejegyzett, eddigi legnagyobb példánya 112 kg, 227 cm.

Horgászata:

Az európai harcsa éjjeli ragadozó hal. Leginkább éjszaka aktív, de az időjárás változása is kihat a kedvére. Nyáron nagy melegben, zivatarok előtt idegessé válik, s ilyenkor mindent felfal ami az útjába kerül. Viharok után már nem mozog. Sötétedés után lehet próbálkozni a horgászatával, ha éjfélig nincs kapás, utána már nem érdemes tovább várakozni.

Magyarországon a horgászok nemes halként tartják számon az európai harcsát. A 80 centiméter alatti példányai horgászati tilalom alá esnek május 02. – június 15. között. Az év további részében az 50 centiméter feletti példányai foghatóak az adott vízre érvényes mennyiségi korlátozások figyelembe vétele mellett.

Horgászatának módszerei:

  • Fenekezés:

A harcsahorgászat legelterjedtebb módszere a fenekezés. Erre a legalkalmasabb a késő esti-, valamint az éjszakai időszak. Az éjszakai horgászathoz szükséges kellék a lámpa, hiszen eleget kell tenni a horgászrendnek. Legjobban bevált csali a kishal, a pióca, valamint a csokorba fűzött giliszta. Ez a fajta módszer nem lehetséges erős szélben, valamint gyorsan áramló folyóknál sem.

 

  • Pergetés:

A legsportszerűbb horgászati mód. Pergetéshez használhatunk támolygó- illetve körforgó villantót. Eredményes lehet a gumihalas horgászat is. A harcsa a jól mozgatott műcsalira is rávág, nemcsak az eleven vagy élettelen csalihalra. A műcsaliknak nincs íze, sem szaga. A műcsali a harcsa figyelmét az általa keltett rezgésekkel vonja magára, s ösztönzi támadásra. A pergetésnél a legjobb eredményeket a “körforgó” villantókkal lehet elérni, mivel ezek erős rezgést idéznek elő a vízben. Április közepétől szeptember végéig kap a harcsa a műcsalira. Tiszta vízben van esélye annak, hogy pergetve harcsát fogjunk, zavaros vízben semmi esélye. A kora hajnali és reggeli órák a legalkalmasabbak a pergetéshez.

  • Kuttyogatás:

Mártogató horgászmódszer, kereső horgászat.Folyóvizen és állóvizen is egyaránt használhatjuk ezt a technikát. A kuttyogató készülhet fából, fémből és műanyagból. Fő részei: a korong, a szár és a fogantyú. A csónak elengedhetetlen kelléke ennek a horgásztechnikának. A vélemények eltérőek, hogy a hangot, amit a kuttyogató kibocsát mit is idéz elő igazából. Egyesek szerint a lakmározó harcsák hangját utánozza, így felkelti a többi érdeklődését, s elindulnak zsákmányszerzésre. Mások szerint idegesíti a harcsákat ez a hang, s támadásra ösztönzi őket. A harmadik álláspont szerint, pedig azt a hangot utánozza, amikor a harcsa beszippantja áldozatát. Ehhez a horgásztechnikához elengedhetetlen kellék a bot. A bot legyen rugalmas és jó teherbíró.

Forrás: Wikipédia