Egerészölyv

egerészölyvJegyei

Az egerészölyv (Buteo buteo) a madarak osztályának vágómadár-alakúak (Accipitriformes) rendjébe, ezen belül a vágómadárfélék (Accipitridae) családjába tartozó faj.
Európában és Ázsiában sík- és hegyvidéken egyaránt szép számban előforduló gyakori ragadozó madár. Közép-Európában a család leggyakoribb faja. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2012-ben Az év madarának választotta. Közepes termetű, tollazata a sötétbarna és a fehér között változik. Gyakran vitorlázás vagy vadászat közben figyelhető meg. Főként kis termetű emlősöket zsákmányol, de nem veti meg a többi gerincest, a rovarokat vagy a gilisztákat sem. Részben vonuló, téli szállása Közép-Európában, Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és Indiában terül el. Az egerészölyv nem veszélyeztetett, állományai a 20. század elejéig tartó üldözés után ismét gyarapszanak.

Élőhelye

Nyílt vidékeken, mezőkön, legelőkön, vizenyős területeken vadászik, és a közeli erdőben fészkel. Olyan helyeken is vadászik, ahol az ember gondoskodik arról, hogy a növényzet ne nőjön magasra. Táplálékát majdnem mindig ezeken a területeken keresi, így elterjedése is ezekhez a nyílt vidékekhez kötődik. Ritkán található 1000 méternél magasabban. Gyakran látható autópályák mellett póznán üldögélni, mivel ezeket és más utakat is felkeresi vadászat közben.
Költeni erdőfoltokban vagy erdőszéleken telepszik meg, és ritkán fészkel erdők belsejében, vagy a mezők közötti keskeny határsávokon, vagy magányos fákon. Újabb fában szegény vidékeken fasorokon vagy magányos fákon is megtelepszik, vagy kisebb fákon, a tanyáktól kevesebb, mint 100 méterre is megtalálták. Eredményesen költ lakott területeken is.
A többnyire legalább 20 cm átmérőjű fészkelőfa kiválasztása a helyi kínálattól függ. A fészket a törzs végén, az elágazásokhoz, vagy a fő ágakra a törzs közelébe helyezi. Eddig két talajon épült fészekről és egy magasfeszültségű vezetéket tartó tornyon történt költésről számoltak be. Újabban sziklákon is fészkel.

Előfordulása

Európa, Ázsia nagy részén költ, egészen a Bering-tengerig előfordul. Izland és Észak-Skandinávia kivételével egész Európában megtalálható. Az egerészölyv Közép-Európában a leggyakoribb ragadozó madár, messze megelőzve a vörös vércsét. A névadó alak elterjedési területét a balti államok, Nyugat-Belaruszia, Északnyugat-Ukrajna, Kelet-Bulgária és Görögország határolja. Közel-Keleten, Törökország nagy részén és Észak-Afrikában nem költ. Írország nagy részéről, Anglia keleti részéről és Skóciából a 19. század végére kiirtották Keleten egészen Japánig megtalálható. Telelni délre vonul. A Kárpát-medencében állandó.

Megjelenése

Testhossza 50-57 centiméter, szárnyfesztávolsága pedig 110-130 centiméteres. Az egerészölyv nehéz, közepes vagy nagy termetű, széles szárnyú és rövid farkú madár. A tojó nagyobb és testesebb a hímnél. Színezete változó, a sötétbarnától a majdnem fehérig terjed, ami egyedülálló az európai ragadozó madarak között. Világos színű madarak minden populációban előfordulnak, némelyikben szabályosan gyakoriak, ami igen eltérő mintázatokhoz vezet. Sokuk feje, hasa és szárnyának alsó fele fehér. A világos színváltozaton kívül létezik sötét és rőt színű változat is. A sötét színváltozat agyagszínű vagy feketésbarna. A fiatalok hasoldalán látható csíkok a begyig futhatnak, a kifejlett madarak hasi oldala keresztben csíkozott, egészen az egyszínű begyig. Az átmeneti alakokon kevésbé kifejezett a hasoldali mintázat, és a has krémszínű, vagy fehér. A begy és a farok mintázata hiányos. A világos színváltozaton az alapszín testszerte krémszín vagy fehér, és alig látszik a mintázat, még a szárny és a farok csíkozása is hiányos. Gyakran okkerbarna, vagy szürke foltok láthatók a hátukon.
A kézevezők vége mindig sötét, a farok szorosan szalagozott. A fej és környéke többnyire hosszában csíkozott, ritkábban fehér vagy sötétbarna. A sötét színváltozat hasa is sötétbarna. A gyakran világos hascsík fiatalokon hosszában csíkozott, felnőtteken keresztszalagos. Az alsó szárnyfedők egyszínűek, foltosak vagy csíkosak. A lábszárak tollazata, az úgynevezett nadrág szintén lehet egyszínű, hosszában csíkozott vagy szalagos mintájú. A legbiztosabb ismertetőjegy a farok, ami az egerészölyv névadó változatát megkülönbözteti a többi alfajtól és a gatyás ölyvtől. Ennél a változatnál a faroktollak szürkék, barnák vagy rozsdavörösek nyolc-tizenkét sötét keresztszalaggal. A további színezet és rajzolat változékony.
A karmok színe a tollazat színéhez igazodóan lehet sötét, vagy világos. A csőr fekete, és töve világosabb. A nem tollas testrészeken a bőr a frissen kelt fiókákon rózsaszín, a kifejlett példányokon sárga. Az írisz barna vagy barnásszürke, néha világos, vagy sárgás, és szintén igazodik a tollazat színéhez.
Francia neve, a buse variable is tükrözi ezt a változatosságot. A színváltozatokat már korán kapcsolatba hozták a földrajzi elterjedéssel.Később nagy érdeklődés övezte ezeket a kutatásokat, amikor nagyobb területek egerészölyveit hasonlították össze. Kapcsolatot találtak a színezet és a szaporodás sikere között. Németországban messziről felismerhető szárnyjelekkel láttak el egerészölyveket, és egy citizen science-projekt keretében bárki jelenthette észleléseit a kutatóknak. Egy molekulagenetikai vizsgálat alacsony enzimheterozigóciát talált, ami egy genetikai palacknyakra engedett következtetni, ami még a színezetbeli eltérésekkel is összeegyeztethető volt.
Az egerészölyv vagy kerítéskarókon és oszlopokon ül, vagy a felszálló légáramlatokon kering. A köröző vitorlázás alatt szárnyait lapos V alakban tartja. Nyávogáshoz hasonlítható kiáltásokat hallat.

Korfüggő különbségek

A fiatalok írisze világosabb, mint a felnőtteké.
A fiatal és a felnőtt egyedek tollazata a mintázat mellett a farok formája alapján is megkülönböztethető. A fiatalokon a szubterminális szalag kevéssé szélesebb, mint a többi; felnőtteken a különbség kifejezettebb. A fiatalokra a hegyes végű, a felnőttekre az egyenesen végződő faroktollak jellemzők.
Az egy éves kor körüli első vedlés során vált a fiatal a felnőttkori tollruhára. Ekkor nem cserélődik ki a teljes tollazat, hanem a külső kézevezők megmaradnak. Ez lehetőséget ad arra, hogy a madarászok különbséget tegyenek a két éves és az idősebb egerészölyvek között.A fiókák első két pehelyruhája egérszürke vagy fehér. A szürke fiókáknak van egy szürke nyakfoltja, ami a fehéreken hiányzik. A szürkék karma sötét szaruszínű, a fehéreké az első harmadban fehér.

Testsúly

Németországban a kifejlett hímek testsúlya 622 és 1183 gramm közötti, átlagosan 790 g. A tojók testsúlya 782 és 1364 g között változik, átlagosan 990 g. Ebbe nem számolták bele a kiéhezett és lefogyott egyedeket; ez az éves átlagos normál testsúly, ami nagy mértékben változik. A költési idő kezdetétől a tél beköszöntéig a hímek 12 – 290 g, átlag 130 g, a tojók 47 – 370 g, átlag 180 g testzsírt szednek fel magukra, ami a téli időszakban, főként januártól áprilisig felhasználódik. Ez a hímek testtömegének 14,2, a tojókénak 15,6%-át jelenti. Eszerint novemberben és decemberben érik el a maximális testsúlyt. Kivételes esetben a zsírtartalék elérheti a testsúly negyedét is. A felvett táplálékmennyiséget főként a begy tárolja. Súlya hímeknél átlagban 82 g (maximum 156 g), ami a normál testsúlyuk 10,4 százaléka (maximum 19,7 százaléka), tojóknál 134 g (maximum 209 g), ami a normál testsúlyuk 13,5 százalékát (maximum 21,1 százalékot) tesz ki.
A mindennapos fészekellenőrzés során 1988-tól 1996-ig 15 fészek átlagában a fiókáknál a kelési súly 44,5 g volt. Esténként 10 fiókát, köztük hét hímet és három tojót mértek.

Figyelmeztető kiáltás

Az egerészölyv egy viszonylag beszédes ragadozó madár. Nyávogásszerű kiáltását sokszor repülés közben hallatja. Ezt a hangot a szajkó gyakran és szívesen utánozza. Ez a „hieeh” hang többnyire költési időben, de máskor is hallható néha. Figyelmeztető kiáltása egy éles „pi”-vel kezdődik, amit egy kevésbé éles „-jee” követ. A legalább 20 napos fiókáktól is hallható. Izgatottabbnak hangzik, mint a nyávogásszerű kiáltás. Nincs nemspecifikus hívóhangja.
A fiókák első napjuktól fogva „piij piij” hangon kérnek ételt szüleiktől, ami 12 napos koruktól mélyebbé és erősebbé válik. A hangok egy hangsúlyos első szótagból és egy mélyebb második szótagból áll: „biijüüi biijüüi ..”. A fészek elhagyása után az első szótag gyakran elmarad. Minél éhesebbek a fiókák, annál gyakrabban ismétlik ezeket a hangokat. Júliustól kezdve a fészektől eltávolodva is hallható.

Életmódja

Fiatal egerészölyvek játékos légi csatája
Gyakran látni a nyílt kultúrtájak és erdőszélek felett vitorlázni, ilyenkor szárnya enyhe “V” alakban felfelé hajlik. Az olyan területeket kedveli, ahol váltakoznak az erdők és mezők, a rétek és szántóföldek. Dél-Európában főleg szubalpin és hegyi erdőket népesít be. A költő- és hálóhelye mindig fákon van. Közép-Európában messze a leggyakoribb ragadozó madár, de helyenként állománya drasztikusan lecsökkent.
Költési időben védi a költőfát és a környékét. Február közepétől a párzási időszakban a párok nászrepülést mutatnak be. Együtt köröznek, és sokat hívogatják egymást. Ezután emelkedések és esések követik egymást, amit a fészekre zuhanás zár le. Az idegen egerészölyveket gyors rárepüléssel és szárnnyal verdesve űzik el. Költési időszakban megritkulnak a szomszédok között a határviták, de egyes pár nélküli fajtársakkal szemben még előfordulhatnak nézeteltérések.
Költési időn kívül laza, szétszórt csapatokban kóborol. Ekkor főként a táplálékban gazdag nyílt területeken gyülekeznek. Egész nap ott tartózkodnak, csak estére keresik fel az alvófákat. Elhullott vadak körül vagy kemény teleken rangsor is kialakul.Egyedül költözik. A vonulás idején megfigyelhető rajok termikek közelében gyűlnek össze, hogy magasságot nyerjenek, de utána ismét egyedül haladnak tovább.

Táplálkozása

Gyenge lábával és rövid karmaival az egerészölyv csak kis állatokra vadászhat, legföljebb mókusméretű állatokat ejt el. Főként pockokat fog, de gyíkokat, kígyókat, madárfiókákat, kétéltűeket (leginkább békákat), rovarokat és férgeket is eszik. Néha a halak is felkerülnek az étlapra. Nagyobb madarakat, például galambokat, csak akkor tud elejteni, ha azok már megsebesültek, vagy haldokolnak. Igen alkalmazkodóképes madár, midig azt a táplálékot fogyasztja, ami a legkönnyebben elérhető számára. Azokban az években, amikor sok a mezei pocok, több tojást rak és több fiókát nevel fel. A dögöket is fogyasztja. Megbízható adatokhoz csak a fészek melletti maradékokból vagy a gyomortartalomból lehet jutni. A köpetek, amelyek lényegében szőrgolyócskák, elégtelenek.
Megfigyelőhelyről kémleli a környéket, vagy lassan köröz a táj felett, majd hirtelen lecsap az áldozatra. Az utakon is keresgél; az elütött állatokból táplálkozva sokszor őt magát is elütik.

Szaporodása

Az egerészölyv két vagy három évesen válik ivaréretté, amit a Walesben szárnyjelekkel megjelölt egyedek bizonyítanak. Revírhűségük miatt a költő párok akár egész életükben együtt maradnak. Akár 26 évig is élhetnek.
Az északon élő egerészölyv vonuló madár, áprilisban tér vissza téli szállásairól költőterületeire. Magyarországon állandó, a fákra vagy sziklapárkányra gallyakból építi fészkét. Általában az előző évi, maga építette fészkét használja újra. Miután mindig kijavítja vagy megmagasítja, idővel fél méter magas, akár 80 cm átmérőjű várak is létrejöhetnek. Az egerészölyv költőterülete fölött nászrepülést mutat be, nagy magasságokban köröz és zuhanórepülésekben száll alá. Többnyire április végén rakja le első tojásait, és rögtön el is kezd kotlani. 2-5 tojást rak, kotlási ideje 33 nap. A tojások mérete 56 × 45 mm, súlya 50-60 g. Fehér alapon többé-kevésbé vörösesbarna és szürkésbarna foltosak. A nagyobb fészekaljon később kezd kotlani. Az ölyvek száma is erősen függ a pockok, egerek számától.

A költés alatt és a következő néhány napban a hím hordja a táplálékot a fészekhez. Amikor a fiókák első fedőtollai kibújnak, mindkét szülő vadászni indul. A tojó kezdetben feldarabolja a zsákmányt, és a falatokat a fiókák csőre elé tartja, később a szülők a táplálékot a fészek szélére helyezik. Ha nem tudnak elegendő táplálékot szerezni, akkor hosszan tartó harc alakulhat ki a fiókák között, ami gyakran a legfiatalabb fióka pusztulásával végződik. Körülbelül 40 nap után, általában június vége felé a fiókák kirepülnek. Az első hetekben az ágakon ülve szüleik tovább etetik őket, ebben az időszakban hangos kiáltozással hívják fel magukra a figyelmet. Ez az időszak két-tíz hétig tarthat. Augusztusban, a vonulás kezdetekor szétesik a család: a fiatal madarak születési helyük környékén kóborolnak vagy dél felé vonulnak, a felnőttek Közép-Európában maradnak, és sok helyütt költőterületükön vészelik át a telet. A fiatalok néha 200 km-re is eltávolodnak születési helyüktől. Később is valahol a környéken telepszenek meg. Kemény teleken sokuk elpusztul, de tavasszal a legtöbb területet újra benépesítik a délről érkezők.
A szaporodás sikere, azaz a felnevelt fiatalok átlagos száma a tápláléktól függően 0,73 (Észak-Wales, 1979 – 1982) és 2,56 (Skócia, 1969 – 1972) között változik. A gyűrűzési adatok szerint kirepült fiatalok 49%-a éli túl az első telet, ezek 68%-a a másodikat, és 71%-a a harmadikat. A későbbi éveket az előző évet túlélők 81%-a éli túl.
Vándorlások
Közép-Európa egyes területein vonuló. Magyarországon az egerészölyv állandó madár; a nyugat-európai populációk is állandók, ami azt jelenti, hogy egész évben a költőterület környékén marad. Nagy részük kevesebb, mint 50 km-re kóborol el. Németországban részben vonuló az az évi fiatalok 30-40 és a több évesek 50%-a. A Skandináviában költő egerészölyvek vonulók, és a telet Dániában, Németországban, Belgiumban, Hollandiában és Franciaországban töltik.
A gyűrűzések alapján a legnagyobb egerészölyv által megtett távolság 6335 km, amit egy Észak-Svédországban felnőtt egyed tett meg Togóba utazva. A dél-svéd Falsterboban, a Balti-tenger legszűkebb részén Svédország és Dánia között az őszi vonulás alatt 10 ezer (1987) – 13 ezer (1990) egerészölyvet figyeltek meg.
A költözés augusztusban kezdődik, csúcspontját október közepén éri el, és novemberben ér véget. A hazaköltözés a tél keménységétől függően februárban kezdődik, de nagyrészt márciusban zajlik, és április végén fejeződik be. A hirtelen téliesre forduló idő és a hóesés miatt az északabbra vagy magasabban élő egerészölyvek délebbre vagy alacsonyabbra menekülnek.

Védettsége

Magyarországon védett, eszmei értéke 25 000 forint. Európában biztos állományú fajnak számít. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján nem veszélyeztetettként szerepel. Teljes állományát 783 000 – 1 273 000 párra becsülik. A becslések a teljes elterjedési területre, és nagyobb részt a 20. század elejére vonatkoznak. Mint Európa nagy részében, hazánkban is a leggyakoribb ragadozó madár, 3000-5000 pár él itt. A 2012. januárban végrehajtott madárszámlálás eredménye alapján 5183 egerészölyv telelt Magyarországon.
Néha még ma is lövik, különösen a vonulási utakon és a téli szállásokon. Baleseteknek is áldozatul eshet; az utakon élelmet kereső egyedeket elüthetik, de a távvezetékekben folyó áram is agyoncsaphatja őket. Sok helyen a szaporodási siker az ember beavatkozása miatt elmarad. Ez lehet favágás vagy építkezés. A kellő információk hiánya vagy figyelembe nem vétele az egész család halálát okozhatja.

Állománya

A 19. század óta állománya lényegében gyarapodott az üldözés visszaszorulása, az erdősítések és a nyílt területek betelepülése miatt. Egyes közép-európai állományok a védettség miatt újra megközelítik a terület eltartóképességét.Egyes európai uniós intézkedések javították a mezei pockok életfeltételeit, ami az egerészölyv fő tápláléka. Egyes helyeken az irtás miatt megritkult, sőt egyes területekről el is tűnt; ezek közül többet még mindig nem tudott újra benépesíteni. Ez különösen Írországot (az 1950-es években 1-10 pár), és Angliát érinti.Ebben a hanyatlásban a nyúlmyxomatózisnak is része lehet, bár a nyulak csak regionálisan fontosak az egerészölyv szempontjából. Száz évig nem költöttek egerészölyvek Kelet-Angliában és Kelet-Írországban, és csak a legutóbbi években kezdtek újra megtelepedni.
A 20. század elején Hollandiában még a héjánál is ritkább volt. A mezőgazdaságban alkalmazott növényvédő szerek lassították az állomány növekedését. 1960-ban az akkori állomány felét, száz példányt holtan találták. Az 1970-es évek közepére ez 1500 költőpárra növekedett, és az 1980-as évek elején 3500 – 4500 párra gyarapodott. Az 1990-es egerekben gazdag évei különösen sok új megtelepedést számoltak.
Schleswig-Holstein északi részén egy 1000 km²-es próbaterületen 1967-tól 1976-ig 102-ről 206-ra, majd 1998-ig 300-ra nőtt a költőpárok száma. A korábbi évektől eltérően 1998-ban a párok 37%-a erdőn kívül költött. Közép-Európa egerészölyveinek fele Németországban költ.
Az általános növekedés ellenére gyakoriak a visszaesések, aminek oka a táplálék mennyiségének ingadozása. Ez főként a mezei pockot érinti, aminek állománya ciklikusan ingadozik, és mivel a mezei pocok az egerészölyv fő tápláléka, ezért neki is alkalmazkodnia kell ehhez az ingadozáshoz. Egy Schleswig-Holsteinben végzett felmérés alapján amikor kevés a mezei pocok, akkor a nem költők aránya 40%-ról 75%-ra nő.

Forrás: www.wikipedia.org